Angol Ligakupa: a „fekete macskák” bajt hoztak a Chelsea-re

Vágólapra másolva!
2013.12.17. 23:22
null
Cattermole öngóljával még a Chelsea vezetett (Fotó: Reuters)
Nagy meglepetésre a Sunderland kiejtette a Chelsea-t az angol labdarúgó Ligakupából. A londoniak ugyan megszerezték a vezetést a 46. percben, a „fekete macskák” azonban egyenlíteni tudtak, majd a ráadásban kiharcolták a győzelmet, így az elődöntőbe jutottak.

Gól nélküli első félidőt követően a Chelsea különleges körülmények között szerzett vezetést: a szünet utáni pillanatokban César Azpilicueta beadása nyomán a labda a Frank Lamparddal hadakozó Lee Cattermole-ról a gólvonal mögé pattant. Vito Mannone kapus gyorsan érte nyúlt, kikapta a veszélyes zónából, ám késő volt: Anthony Taylor játékvezető határozottan az órájára mutatott – a gólvonal-technológia ugyanis oda küldi a jelet, ha a labda áthaladt a mészcsíkon.

Úgy tűnt, ez a furcsa gól el is dönti a meccset, csakhogy a Chelsea hiába őrizte sokáig magabiztosan minimális előnyét, a 88. percben védelme megingott, és a Jozy Altidore által jobbra kibirkózott labdát Fabio Borini éles szögből laposan a kapuba vágta. Jöhetett a hosszabbítás!

A túlórában sokáig úgy tűnt, a 11-esekre marad a döntés, ám a 118. percben jött Ki Szung Jong, aki Fabio Borini passzát jó vette át a tizenhatoson belül, majd megtolta a labdát befelé, és végül középről, 11 méterről a jobb alsóba lőtt, ezzel kiejtette a Chelsea-t!

A Chelsea egyébként a legutóbbi négy szezonban háromszor búcsúzott a Ligakupában a legjobb nyolc között.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



A Manchester City 3–1-es Leicester elleni győzelméről bővebben ide kattintva olvashatnak.

LIGAKUPA, NEGYEDDÖNTŐ
Keddi mérkőzések

Leicester City (II. o.)–Manchester City 1–3 (L. Dyer 77., ill. Kolarov 8., Dzeko 41., 53.)
Sunderland–Chelsea 2–1 (Borini 88., Ki Szung Jong 118., ill. Cattermole 46. – öngól) – hosszabbítás után
Szerdai mérkőzések

Stoke City–Manchester United
Tottenham Hotspur–West Ham United
Az elődöntő már oda-visszavágós párharc lesz, a mérkőzéseket januárban rendezik meg. A döntő március 2-án lesz a londoni Wembleyben.

FA-KUPA, 2. FORDULÓ, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉSEK
Coventry City (3.)–Hartlepool United (4.) 2–1
Burton Albion (4.)–Fleetwood Town (4.) 1–0
Mansfield Town (4.)–Oldham Athletic (3.) 1–4
Szerdán játsszák
Crawley Town (3.)–Bristol Rovers (4.)
A győztesek továbbjutottak.

Legfrissebb hírek

PL: tovább éledezik a West Ham, amely esélyt sem adott a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2026.01.24. 15:34

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

Az Arsenal idegenben szerzett egygólos előnyt a Chelsea ellen az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.01.14. 22:59

Guardiolát kiakasztotta a VAR: Tudjuk, hogyan működik ez a rendszer...

Angol labdarúgás
2026.01.14. 09:23

Ismét jól ment hazai pályán a Newcastle-nek, a Spurs nem tudott nyerni otthon

Angol labdarúgás
2026.01.04. 18:21

A City a Sunderlanddel, a Spurs a Brentforddal játszott gól nélküli döntetlent

Angol labdarúgás
2026.01.01. 23:00

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
2025.12.28. 17:04

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2025.12.23. 23:24
Ezek is érdekelhetik