Anglia: megmenekült a Bolton, eladták a klubot!

H. T.H. T.
2019.08.28. 22:29
Megmenekült a megszűnéstől Bogdán Ádám korábbi csapata, a Bolton Wanderers – jelentette be hivatalos közleményben a klub.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a megszűnés szélére sodródott a Bolton, de végül az angol labdarúgóliga kedden 14 napos haladékot adott a harmadosztályban szereplő gárdának, amely már május óta csődeljárás alatt állt.a megszűnés szélére sodródott a Bolton, de végül az angol labdarúgóliga kedden 14 napos haladékot adott a harmadosztályban szereplő gárdának, amely már május óta csődeljárás alatt állt.

A klub este közölte, hogy a Football Ventures hivatalosan is megvásárolta, így megmenekült a csődtől.

„Ez volt az egyik legbonyolultabb ügy, amelyben dolgoztam, de örömmel jelenthetem be, hogy végül sikerült kielégítő megállapodást kötnünk a Football Venturesszel” – fogalmazott Paul Appleton csődeljárási vezető.

A nagy múltú Bolton Wanderers tagja volt az angol labdarúgóliga (EFL) 1888-as alapítóinak, az első osztályban – amelyet az 1992–1993-as kiírás óta Premier League-nek neveznek – 73 idényt töltött, az FA-kupát négyszer nyerte meg (legutóbb 1958-ban).

A súlyos anyagi gondokkal küzdő egyesület négy forduló után egy döntetlennel és három vereséggel az utolsó előtti helyen áll a League One-ban, ráadásul levontak tőle 12 pontot.

Mint ismert, az EFL a Bury FC-t már kizárta a bajnokságból. Legutóbb 27 évvel ezelőtt történt meg, hogy a liga kénytelen volt kizárást alkalmazni egy egyesülettel szemben.

Bolton Wanderers FC on Twitter

Breaking: We are pleased to announce the sale of Bolton Wanderers to Football Ventures (Whites) Limited has been completed. https://t.co/HUrXBKeVB2 #BWFC



Legfrissebb hírek

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
3 órája

Többet fizet, kevesebbet kap!

Foci vb 2026
2026.06.11. 09:42

A nap, amelyiken Anglia kétszer szúrt ki Argentínával – vb-videók!

Minden más foci
2026.06.07. 09:11

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
2026.05.22. 08:43

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.19. 20:25

Két pontot levontak Callum Stylesék csapatától – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.24. 18:45

St James Park vagy St. James’ Park? BL-meccs helyett harmadosztályú bajnokin kötött ki a Barca-drukker

Angol labdarúgás
2026.03.11. 13:18

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20
Ezek is érdekelhetik