Anglia: meccs nélkül ment tovább a leggyengébb, ez volt a reakció

K. D.K. D.
2019.10.22. 09:46
Hétfő este sorsoltak az angol FA-kupában, és az összes csapat közül a legalacsonyabban rangsorolt, félprofinak számító, nyolcadosztályú Chichester City FC-nek volt a legnagyobb szerencséje!

Sokat elmond a Chichester City FC-ről, hogy a 2000-ben alapított klub legnagyobb sikere az, hogy most eljutott az FA-kupa első köréig.

A játékosok izgatottan várták persze a sorsolást, amelyen olyan történt, amire csak legszebb álmaikban gondoltak: játék nélkül jutottak tovább!

Chichester City FC on Twitter

A kupa első körében ugyanis páratlanul vannak a csapatok, így egy klub automatikusan bekerül a második fordulóba, ehhez meccset sem kell játszania.

A szerencse pedig a Chichester mellé állt, amelyígy máris megdöntötte a rekordját, és már a második fordulóra készülhet!

Ezzel a csapat a BBC beszámolója szerint körülbelül 80 ezer fontot keresett máris, ez átszámolva kicsit több, mint 30 millió forint, ami megváltoztathatja a csapat életét.

Nem csoda, hogy ezek után elképesztő volt az öröm, amit szerencsére videóra is vettek!

A klub a sorsolás után rögtön kiírta a közösségi oldalakra, a nyereményből egy nagyobb összeget átutal majd a Bury FC-nek, amelynek nagyobb szüksége van a pénzre, mivel a megszűnés szélére sodródott az anyagi helyzete miatt.

Legfrissebb hírek

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
18 órája

Diarra és Sarr góljával kettővel vezetett Szenegál Belgium ellen – videók

Foci vb 2026
21 órája

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 7:19

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:43

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:28

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:07

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
2026.06.30. 06:40

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
2026.06.30. 02:29
Ezek is érdekelhetik