Anglia: ez nem Bajner napja volt, de nem is Tőzséré

Vágólapra másolva!
2015.02.21. 18:25
Tőzsér Dániel csapata, a második ligás Watford hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a lendületben lévő Norwichtól (0–3), Bajner Bálint klubja, a harmadosztályú Notts County a Fleetwood Town otthonában kapott ki 2–1-re az angliai futballszombat programdömpingje keretében.

Tőzsér Dániel a 78. percben lépett pályára az akkor már két góllal égő Watfordban, a körömgyulladással bajlódóBajner Bálint a 75. percben állt be 1–2-nél – az ő csapata akkor már emberelőnyben játszott néhány perce, de így sem sikerült pontot mentenie.Tőzsér Dániel a 78. percben lépett pályára az akkor már két góllal égő Watfordban, a körömgyulladással bajlódóBajner Bálint a 75. percben állt be 1–2-nél – az ő csapata akkor már emberelőnyben játszott néhány perce, de így sem sikerült pontot mentenie.

Király Gábor kispados volt a döntetlent játszó Fulhamben, Bogdán Ádám sérülése miatt nem állhatott a Nottinghamben nagy verésbe beleszaladó, a 47. perctől emberhátrányban játszó Bolton rendelkezésére.

ANGLIA
CHAMPIONSHIP, 32. FORDULÓ

Watford–Norwich City 0–3
Middlesbrough–Leeds United 0–1
Blackburn Rovers–Blackpool 1–1
Brentford–AFC Bournemouth 3–1
Brighton & Hove–Birmingham City 4–3
Derby County–Sheffield Wednesday 3–2
Huddersfield Town–Cardiff City 0–0
Ipswich Town–Reading 0–1
Millwall–Fulham 0–0
Nottingham Forest–Bolton Wanderers 4–1
Wolverhampton–Rotherham United 5–0

LEAGUE ONE, 32. FORDULÓ
Fleetwood TownNotts County 2–1
Barnsley
–Crewe Alexandra 2–0
Bradford City–Walsall 1–1
Colchester United–Bristol City 3–2
Leyton Orient–Oldham Athletic 3–0
Milton Keynes Dons–Peterborough United 3–0
Port Vale–Doncaster Rovers 3–0
Preston North End–Scunthorpe United 2–0
Rochdale–Chesterfield 1–0
Sheffield United–Coventry City 2–2
Swindon Town–Crawley Town 1– 2
Yeovil Town–Gillingham 2–2

AZ ÁLLÁS
CHAMPIONSHIP
1. Derby County 32 18 8 6 64–33 31 62
2. Middlesbrough 32 17 9 6 49–22 27 60
3. AFC Bournemouth 32 17 8 7 66–35 31 59
4. Ipswich Town 32 16 9 7 50–32 18 57
5. Norwich City 32 16 8 8 62–36 26 56
6. Watford 32 17 5 10 63–40 23 56
7. Brentford 32 17 4 11 49–43 6 55
8. Wolverhampton … 32 14 9 9 43–40 3 51
9. Nottingham Forest 32 11 11 10 51–47 4 44
10. Blackburn Rovers 32 11 11 10 42–42 0 44
11. Leeds United 32 11 8 13 34–40 -6 41
12. Sheffield Wedn… 32 9 13 10 25–31 -6 40
13. Reading 32 11 7 14 36–46 -10 40
14. Charlton Athletic 32 8 15 9 34–41 -7 39
15. Birmingham City 32 9 12 11 36–46 -10 39
16. Huddersfield Town 32 10 9 13 41–53 -12 39
17. Cardiff City 32 9 11 12 38–44 -6 38
18. Bolton Wanderers 32 10 7 15 41–52 -11 37
19. Fulham 32 10 6 16 44–55 -11 36
20. Brighton & Hov… 32 7 13 12 36–42 -6 34
21. Rotherham United 32 7 13 12 32–46 -14 34
22. Millwall 32 7 10 15 28–48 -20 31
23. Wigan Athletic 32 5 10 17 28–45 -17 25
24. Blackpool 32 4 10 18 28–61 -33 22
LEAGUE ONE
1. Bristol City 31 19 7 5 58–29 29 64
2. Milton Keynes Dons 32 18 8 6 66–31 35 62
3. Swindon Town 31 17 6 8 57–34 23 57
4. Preston North End 30 16 8 6 46–28 18 56
5. Sheffield United 30 14 7 9 43–35 8 49
6. Bradford City 30 12 9 9 40–34 6 45
7. Doncaster Rovers 31 12 9 10 38–37 1 45
8. Fleetwood Town 32 12 8 12 32–33 -1 44
9. Oldham Athletic 31 11 10 10 41–44 -3 43
10. Chesterfield 32 11 9 12 44–44 0 42
11. Gillingham 32 11 9 12 46–49 -3 42
12. Port Vale 32 12 6 14 41–45 -4 42
13. Rochdale 29 12 5 12 51–40 11 41
14. Walsall 31 10 11 10 33–33 0 41
15. Peterborough U… 32 12 5 15 38–43 -5 41
16. Scunthorpe United 30 11 7 12 43–46 -3 40
17. Notts County 31 10 8 13 33–39 -6 38
18. Barnsley 31 11 5 15 41–48 -7 38
19. Crewe Alexandra 32 11 5 16 32–55 -23 38
20. Colchester United 32 9 7 16 39–53 -14 34
21. Coventry City 31 7 12 12 32–43 -11 33
22. Crawley Town 32 8 9 15 34–56 -22 33
23. Leyton Orient 31 8 8 15 41–48 -7 32
24. Yeovil Town 32 7 8 17 25–47 -22 29
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik