Anglia: akkorát trollkodtak a gyerekek, mezt kaptak érte a klubtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.16. 16:57
Az angol ötödosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő AFC Fylde a lehető legváratlanabb módon szerzett óriási hírnevet a klubnak néhány nap alatt. A weshami csapat ugyanis három fiatal drukker poénja miatt került be a hírekbe Angliában.

Az egész azzal kezdődött, hogy három fiatal drukker szólt a hangosbemondónál, hogy nagy a baj, egy Nissan Micra ráparkolt édesapjuk autójára, aki így nem tud kiállni, pedig vészhelyzet van.

A vészhelyzet, az vészhelyzet, így gondolkodás nélkül bemondták, hogy az NE14 ABJ rendszámú autó tulaja azonnal jelentkezzen a bejáratnál.

AFC Fylde on Twitter

És bár elsőre nehéz kiszúrni, ebben rejtőzött a poén.

A rendszám felolvasva ugyanis úgy hallatszik: „Anyone for a BJ (blowjob)?”, amely pedig pontosan úgy hangzik, mintha a hangosbemondó kezelője… Hogy is fogalmazzuk ezt meg szépen? Mondjuk úgy, orális örömöket kínálna fel mindenkinek a stadionban.

Amikor a klubnál is leesett mindenkinek, miért nevet rajtuk a stadion, megosztották Twitteren a csínyt, a bejegyzést azóta több mint 35 ezren lájkolták és 10 ezren megosztották.

AFC Fylde on Twitter

Szerencsére a klubnál is értették a poént, és a trollkodó fiatalokat a gyorsan jött népszerűségért cserébe meglepték a csapat mezével és egy ajándékokkal teli zacskóval.

Legfrissebb hírek

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

NS-jótékonyság: aláírt Fradi-mez egy tapolcai kisfiú gyógyulásáért

Minden más foci
2025.09.24. 13:15
Ezek is érdekelhetik