- Utolsó módosítás:
- 2011-11-19 02:47:34
Arsene Wenger együttese idegenben nyert 4–1-re. A hazai csapat két öngólt is vétett
A Wolves mindent megtett az Arsenal sikeréért
Könnyed győzelmet aratott az Arsenal a Premier League 11. fordulójában a Wolverhampton ellen. Arsene Wenger együttese idegenben nyert 4–1-re, és jobb gólkülönbségének köszönhetően a Manchester Unitedet megelőzve feljött a második helyre.
![]() |
| Könnyedén nyert, és második az Arsenal (Fotó: Reuters) |
Mihelyt elhitte volna a Wolverhampton, hogy van esélye a pontszerzésre az Arsenal ellen, két peches öngólnak köszönhetően máris eldőlt a találkozó. A londoniak végül 4–1-re nyertek idegenben. Nagyjából ötven százalékos erőbedobással...
| A Manchester City hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Burnley-vel. Fülöp Márton a 66. percben a megsérülő Craig Gordon helyére állt be a Sunderlandbe a Tottenham elleni mérkőzésen. Csapata ekkor már egygólos hátrányban volt, végül 2–0-ra kapott ki. Az Aston Villa négygólos győzelmet aratott a Bolton Wanderers ellen, míg a Blackburn a Portsmouth-t verte meg. |
Pedig az első félidőben jól játszott a Wolves. A kiegyenlített találkozón felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A 28. percben aztán Ronald Zubar szerencsétlen mozdulattal saját csapatának kapujába továbbította a labdát Cesc Fabregas baloldali szögletét követően.
Hét perccel később Eduardo passzába Jody Craddock ért bele, a labda pedig védhetetlenül pörgött át a hazai kapus feje fölött a kapuba. Gyakorlatilag ezzel el is dőlt a találkozó sorsa.
Fabregas a „biztonság kedvéért" egy szemet gyönyörködtető akció végén háromgólosra növelte a vendégek előnyét még a szünet előtt. Robin van Persie bokából készítette le a labdát a katalán középpályásnak, aki higgadtan lőtt a bal alsó sarokba.
A második félidőben aztán az Arsenal már szépen is játszott. A Wolves pedig legalább szépíteni megpróbált, így igen látványosra, gólokban azonban szegényebbre sikeredett a második játékrész.
A 66. percben ismét a vendégek találtak be: Andrej Arsavin szöglet után droppból lőtt a jobb alsóba.
A mérkőzés végén Craddock megérdemelten szépített, az Arsenal győzelme azonban egy percig sem forgott veszélyben.
Győzelmével az Arsenal pontszámban beérte a Manchester Unitedet, sőt jóval jobb gólkülönbségének köszönhetően a londoniak meg is előzték a – holnap a Chelsea otthonában pályára lépő – Ferguson-csapatot.
| 12. FORDULÓ |
| Wolverhampton–Arsenal 1–4 (Craddock 89., ill. Zubar – öngól 28., Craddock – öngól 35., Fabregas 45., Arsavin 66.) |
| A KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK |
| Aston Villa–Bolton Wanderers 5–1 (A. Young 5., Agbonlahor 43., Carew 53., Milner 72., Cuellar 76., ill. Elmander 45.) |
| Blackburn Rovers–Portsmouth 3–1 (J. Roberts 53., 86., Nelsen 73., ill. O’Hara 15.) |
| Manchester City–Burnley 3–3 (S. Wright-Phillips 43., K. Touré 55., Bellamy 58., ill. Alexander 19., S. Fletcher 32., McDonald 87. ) |
| Tottenham–Sunderland 2–0 (R. Keane 12. Huddlestone 68.) |
| 1. Chelsea | 11 | 9 | – | 2 | 28– 8 | +20 | 27 |
| 2. Arsenal | 11 | 8 | 1 | 2 | 36–14 | +22 | 25 |
| 3. Manchester United | 11 | 8 | 1 | 2 | 23–11 | +12 | 25 |
| 4. Tottenham | 12 | 7 | 1 | 4 | 23–17 | +6 | 22 |
| 5. Aston Villa | 12 | 6 | 3 | 3 | 20–12 | +8 | 21 |
| 6. Manchester City | 11 | 5 | 5 | 1 | 21–14 | +7 | 20 |
| 7. Liverpool | 11 | 6 | – | 5 | 25–16 | +9 | 18 |
| 8. Sunderland | 12 | 5 | 2 | 5 | 20–19 | +1 | 17 |
| 9. Stoke City | 11 | 4 | 4 | 3 | 11–13 | –2 | 16 |
| 10. Burnley | 12 | 5 | 1 | 6 | 15–25 | –10 | 16 |
| 11. Fulham | 10 | 4 | 2 | 4 | 13–13 | 0 | 14 |
| 12. Wigan | 11 | 4 | 1 | 6 | 12–21 | –9 | 13 |
| 13. Blackburn | 11 | 4 | 1 | 6 | 14–25 | –11 | 13 |
| 14. Everton | 10 | 3 | 3 | 4 | 13–16 | –3 | 12 |
| 15. Birmingham | 11 | 3 | 2 | 6 | 8–12 | –4 | 11 |
| 16. Bolton | 11 | 3 | 2 | 6 | 15–24 | –9 | 11 |
| 17. West Ham | 11 | 2 | 4 | 5 | 15–18 | –3 | 10 |
| 18. Wolverhampton | 12 | 2 | 4 | 6 | 12–22 | –10 | 10 |
| 19. Hull City | 11 | 2 | 2 | 7 | 8–24 | –16 | 8 |
| 20. Portsmouth | 12 | 2 | 1 | 9 | 10–18 | –8 | 7 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 02:21 Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- 00:31 NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- 23:45 Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- 23:21 Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- 23:15 Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- 23:09 Futsal Eb: a házigazda horvátok hetesekkel győztek Ukrajna ellen
- 22:53 Premier League: nem született gól a Liverpool-Tottenhamen
- 22:53 Primera División: a Granada meglepte a Málagát hazai pályán
- 22:06 Bundesliga 2.: Királyék Lauth duplájával győztek a Cottbus ellen
- 21:31 Laureus-díj: Djokovics, Cheruiyot és a Barca nyerte el a sportolói Oscar-díjat
- 21:27 Newcastle: a klub 12 fiataltól, köztük Kádár Tamástól, megválhat - sajtóhír
- 21:13 Sevilla: ahogy várható volt, Michel vette át az andalúz csapat irányítását
- 21:00 Premier League: Liverpool-Tottenham élőben az NSO-n!
- 20:55 Euro 2012: a 16 résztvevőből 13 Lengyelországban száll meg
- 20:55 Bolton: Bogdánon és Ngogon kívül mindenki alulteljesített - Owen Coyle
- Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- Küzdelmes meccsen ikszelt a Pool a Tottenhammel
- NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- A sorcsere után nagy figyelem irányul a Toro Rossóra
- Lunde Haraldsen: Nem hoztuk a legjobb formánkat
- Ibrának a Juve elleni rangadóba kerülhet a pofon
- Oroszország: Dzsudzsákról vitáztak a Dinamo vezetői, Podolski is képben volt
- Rooneynak már kész frizurája van a hajbeültetés után - képek!
- Az ultraszexi Adriana Lima, testfestő Danica Patrick és 10 másik reklám a Super Bowlról - videók!
- Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- Guardiola: Már a legrosszabbra gondoltam
- Ferguson: Chicharitónak kezdenie kellett volna
- Szőke hurrikán - avagy nem csak a pasik tudnak motorozni
- Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






