A Chelsea Didier Drogba és Frank Lampard góljával 2–0-ra nyert a Liverpool otthonában az Anfield Roadon az angol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtt fordulójában, így a londoniak karnyújtásnyira vannak a bajnoki címtől.


Nem volt egyszerű vasárnap délután Liverpool-szurkolónak lenni. Egy igazi Pool-drukker ugyanis minden körülmények között azért szorít, hogy együttese nyerjen, főleg, ha már csak így van esélye arra, hogy esetleg odaérjen a BL-indulást érő negyedik helyre.

Fentiek fényében alighanem kijelenthetjük, a Liverpool-szurkolók kedvenc csapatuk minden idők „legemészthetőbb” hazai vereségét látták vasárnap délután az Anfield Roadon.
Így biztosan nem fogják felemlegetni a legnagyobb ikonnak, Steven Gerrardnak, hogy élete talán legtökéletesebb passzát adta – kék mezben játszó játékosnak. A „vörösök” csapatkapitánya a 33. percben ugyanis tökéletesen „szolgálta ki” Didier Drogbát, aki élt a lehetőséggel.
Gerrard – talán szorításban érezve magát – 25 méterről Pepe Reinának passzolt hátra, a leshatáron ólálkodó Drogba pedig vércseként lecsapott a labdára (lesről természetesen szó sem lehetett, hiszen ellenféltől jött a labda), és a kapus mellett eltolva az üres kapuba gurított. 0–1
Pedig addig kiegyenlítettnek tűnt a mérkőzés, egy-egy Frank Lampard-lövésen, néhány jó elfutáson kívül Premier League-szinten határozottan lagymatagnak tűnt az összecsapás.
A Liverpool kissé fásultnak tűnt, amelyért – a sok hiányzó mellett – az Atlético Madrid elleni csütörtöki El-elődöntő-visszavágó is okolható volt, mindenesetre a Chelsea a második félidő elején újabb lépést tett a bajnoki címért.
Az 53. percben jobb oldali összjáték után Nicolas Anelka ugrott ki a tizenhatoson belül, majd középre passzolt, ahol az érkező Frank Lampard öt méterről Reina lába között a hálóba lőtt. 0–2
A Liverpoolban szinte semmilyen átütőerő nem maradt a mérkőzés utolsó fél órájára, miközben a Chelsea-nek – ki ne értené meg? – tökéletes eredmény volt a 2–0. Az állás nem is változott a folytatásban, a Chelsea „wigannyire” került a bajnoki címtől.
|
| 37. FORDULÓ |
| Liverpool–Chelsea 0–2 (Drogba 34., Lampard 53.) |
| 1. Chelsea | 37 | 26 | 5 | 6 | 95–32 | +63 | 83 |
| 2. Manchester United | 36 | 25 | 4 | 7 | 81–28 | +53 | 79 |
| 3. Arsenal | 36 | 22 | 6 | 8 | 78–39 | +39 | 72 |
| 4. Tottenham | 36 | 20 | 7 | 9 | 64–37 | +27 | 67 |
| 5. Manchester City | 36 | 18 | 12 | 6 | 72–43 | +29 | 66 |
| 6. Aston Villa | 37 | 17 | 13 | 7 | 52–38 | +14 | 64 |
| 7. Liverpool | 37 | 18 | 8 | 11 | 61–35 | +26 | 62 |
| 8. Everton | 37 | 15 | 13 | 9 | 59–49 | +10 | 58 |
| 9. Birmingham | 37 | 13 | 11 | 13 | 37–45 | –8 | 50 |
| 10. Sunderland | 36 | 11 | 11 | 14 | 47–53 | –6 | 44 |
| 11. Stoke City | 36 | 10 | 14 | 12 | 33–44 | –11 | 44 |
| 12. Blackburn | 36 | 11 | 11 | 14 | 38–54 | –16 | 44 |
| 13. Fulham | 35 | 11 | 10 | 14 | 36–39 | –3 | 43 |
| 14. Bolton | 37 | 9 | 9 | 19 | 40–66 | –26 | 36 |
| 15. Wolverhampton | 37 | 8 | 11 | 18 | 30–55 | –25 | 35 |
| 16. Wigan | 36 | 9 | 8 | 19 | 35–69 | –34 | 35 |
| 17. West Ham | 36 | 8 | 10 | 18 | 44–62 | –18 | 34 |
| 18. Hull City | 36 | 6 | 10 | 20 | 32–73 | –41 | 28 |
| 19. Burnley | 37 | 7 | 6 | 24 | 38–80 | –42 | 27 |
| 20. Portsmouth | 37 | 7 | 7 | 23 | 34–65 | –31 | 19 |
| * A Portsmouth csapatától 9 pont levonva | |||||||
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







