A Chelsea megmentette az Inter Zapresicet

Vágólapra másolva!
2009.09.19. 08:26
null
Carlo Ancelotti szerint a FIFA elégedett lesz az egyezséggel (Fotó: Action Images)
Címkék
A horvát Inter Zapresic megmenekült a csődtől, miután eladta fiatal kapusa, Matej Delac elővételi jogát az angol Chelsea-nek.

Az anyagi részleteket nem hozták nyilvánosságra a felek, de a horvát klub azt közzétette, hogy a 17 éves kapust a következő három évben elviheti a Chelsea, és a szezon folyamán edzhet a londoni csapatnál.

A 16 csapatos horvát labdarúgó-bajnokság jelenleg 11. helyén álló Inter a klub hivatalos honlapján is beszámol a Chelsea-vel kötött egyezségről.

„A megállapodás megmentett bennünket a csődtől, és kifizethetjük a játékosainknak a június óta elmaradt béreiket is" – nyilatkozta az Inter igazgatója, Branko Laljak.

A nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) korábban 2011-ig kitiltotta a Chelsea-t az átigazolási piacról, így felvetődött a kérdés, hogy azért kötöttek-e hároméves elővásárlási jogot a játékosra, hogy kikerüljék az eltiltást.

„Abszolút nem erről van szó. Tehetséges kapusról van szó, aki megoldás lehet számunkra, de nem most, hanem majd a jövőben. Nagy figyelmet fordítunk a világ minden részén lévő tehetséges fiatalokra, és ha van rá lehetőségünk, hogy megszerezzük őket, meg is tesszük" – nyilatkozta Carlo Ancelotti.

„Úgy hiszem, a FIFA elégedett lesz majd az egyezséggel" – vélekedett a „kékek" menedzsere.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
29 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
29 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
54 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
54 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
56 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
56 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik