A Chelsea fordított és nyert a WBA ellen

Vágólapra másolva!
2011.04.16. 18:09
null
Volt, hogy csak a Chelsea játékosainak hátát láthatták a birminghamiek (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának 33. fordulójában a Chelsea 3–1-re nyert a West Bromwich Albion otthonában. Carlo Ancelotti csapat ugyan egygólos hátrányba került a mérkőzésen, de még az első félidőben fordított.

A mérkőzés elején meglepően bátran kezdett a West Bromwich, aminek a 17. percben már kézzel fogható eredménye lett: Peter Odemwingie lépett ki ziccerben, és okosan lőtt Petr Cech kapujának jobb felső sarkába. A folytatásban azonban úgy tűnt, megijedt a lehetőségtől a birminghami csapat, mert tíz percen belül megfordította az állást a Chelsea

A 22. percben Florent Malouda az alapvonaltól adott be, a keresztlabdába pedig épphogy beleért Scott Carson. A kapus mozdulata megzavarta Nicky Shorleyt, aki a kapu elé lőtte vissza a labdát. Balszerencséjére érkezett Didier Drogba, s a kapuba bombázott.

Négy perccel később pedig az elefántcsontparti támadó az „előkészítésben” jeleskedett: Drogba lövése kipattant Scott Carsonról, Salomon Kalou pedig közelről a bal alsóba lőtt. A szünet előtt Frank Lampard gólja gondoskodott arról, hogy kevés izgalom maradjon a második félidőre.

Jó angol szokás szerint a második játékrészben is mindent megpróbált az egyenlítés érdekében a papíron esélytelenebb WBA. Látványos, jó meccs volt a szünet után is, de a kapuba már nem találtak be a játékosok.

Pontosabban Fernando Torres egy pillanatig azt hihette, hogy végre betalált a Chelsea szerelésében, de a 84. percben les miatt nem adták meg a spanyol támadó gólját.

TORRES LESRŐL LŐTT GÓLJA
WBA–CHELSEA 1–3

 

Az Aston Villa Darren Bent góljával egyenlített a West Ham otthonában, s ezzel az angol csatár igen illusztris trióhoz csatlakozott. A télen érkező játékos már a hatodik bajnoki találatát szerezte meg a birminghami csapatban, így Bent lett a negyedik futballista, aki egy idényen belül, két csapatban is eljutott fél tucat találatig a Premier League-ben. Korábban ez Eric Cantonának (92–93), Andy Cole-nak (94–95) és Louis Sahának (2003–2004) sikerült.

Végül Gabriel Agbonlahor góljának köszönhetően a győzelmet is megszerezte a Villa.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 32 20 9 3 70–32 +38 69
2. Arsenal 31 18 8 5 62–30 +32 62
3. Chelsea 32 18 7 7 58–26 +32 61
4. Manchester City 32 16 8 8 50–30 +20 56
5. Tottenham 31 14 11 6 44–36 +8 53
6. Liverpool 32 14 6 12 45–38 +7 48
7. Everton 33 11 14 8 47–41 +6 47
8. Bolton 32 11 10 11 46–43 +3 43
9. Aston Villa 33 10 10 13 42–54 –12 40
10. Newcastle 32 10 9 13 48–47 +1 39
11. West Bromwich Albion 33 10 9 14 47–62 –15 39
12. Fulham 32 8 14 10 36–35 +1 38
13. Stoke City 32 11 5 16 39–42 –3 38
14. Birmingham 32 8 14 10 33–43 –10 38
15. Sunderland 33 9 11 13 35–47 –12 38
16. Blackburn 33 9 8 16 40–54 –14 35
17. Wigan 33 7 13 13 32–53 –21 34
18. Blackpool 33 9 6 18 47–69 –22 33
19. West Ham 33 7 11 15 39–58 –19 32
20. Wolverhampton 32 9 5 18 36–56 –20 32
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik