A Chelsea egy félidő alatt elintézte a Blackpoolt

Vágólapra másolva!
2010.09.19. 19:09
null
Ezúttal is örömfocit játszott a Chelsea (Fotó: Reuters)
Továbbra is megállíthatatlan a Chelsea. Carlo Ancelotti csapata a Premier League 5. fordulójában hazai pályán győzte le 4–0-ra a Blackpoolt. A „kékek" öt mérkőzés után 15 ponttal és 21 szerzett góllal állnak a tabella élén.

Legutóbb 1996-ban, a Ligakupában játszott egymás ellen a két csapat, akkor a Blackpool nyert a Chelsea otthonában, ám két mérkőzés alapján a „kékek" jutottak tovább. Most azonban a vendégeknek gyakorlatilag esélyük sem volt a győzelemre.

A Chelsea az első pillanattól kezdve uralta a mérkőzést. Salomon Kalou pedig már a 2. perc elején megszerezte a vezetést csapatának. Az elefántcsontparti futballista honfitársa, Didier Drogba szöglete után az ötösről talált be.

A 12. percben már kettővel ment a hazai csapat. Az utóbbi időben bombaformában futballozó Florent Malouda vette be Matthew Gilks kapuját, miután Drogba remek passza után csak az üres kapuba kellett pöckölnie a labdát.

Az előkészítő később a gólszerzésben is jeleskedett: Drogba egy megpattanó lövéssel szerezte meg csapata harmadik találatát. Fél óra alatt gyakorlatilag eldőlt a három pont sorsa. Még a szünet előtt tovább növelte előnyét a Chelsea: ezúttal Malouda választott remek befejezést Kalou passza után.

Félő volt, hogy nagyon kiüti a listavezető az újoncot. S egy ideig úgy is tűnt, hogy a második játékrészben is folytatódik majd a gólgyártás.

A 63. percben például könnyedén növelhette volna előnyét a Chelsea, Kalou azonban ziccerben hosszan tolta meg a labdát, így nem tudta azt elpöckölni Matthew Gilks mellett. A vendégek kapusa egy perccel később is védett, Malouda lövését tolta a léc fölé.

A folytatásban a lelkesen futballozó Blackpoolnak is volt lehetősége a szépítésre, de természetesen a Chelsea a találkozó vége felé is több helyzetet kialakított, mint riválisa. A befejezéseknél azonban már nem koncentráltak eléggé Carlo Ancelotti játékosai, így az eredmény már nem változott.

Könnyedén nyert a Chelsea.

CHELSEA–BLACKPOOL 4–0

 

PREMIER LEAGUE 
5. FORDULÓ
Chelsea–Blackpool 4–0 (Kalou 2., Malouda 12., 41., Drogba 30.)
 AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 5 5 21–1 +20  15
2. Arsenal 5 3 2 14–4 +10  11
3. Manchester United 5 3 2 14–7 +7  11
4. Manchester City 5 2 2 1 6–2 +4  8
5. Tottenham 5 2 2 1 6–4 +2  8
6. Newcastle 5 2 1 2 8–6 +2  7
7. Fulham 5 1 4 7–6 +1  7
8. Aston Villa 5 2 1 2 6–9 –3  7
9. Blackpool 5 2 1 2 8–12 –4  7
10. West Bromwich Albion 5 2 1 2 5–9 –4  7
11. Sunderland 5 1 3 1 5–5 0 6
12. Birmingham 5 1 3 1 7–8 –1  6
12. Bolton 5 1 3 1 7–8 –1  6
14. Blackburn 5 1 2 2 5–6 –1  5
15. Wolverhampton 5 1 2 2 6–8 –2  5
16. Liverpool 5 1 2 2 4–7 –3  5
17. Stoke City 5 1 1 3 5–8 –3  4
18. Wigan 5 1 1 3 2–13 –11  4
19. Everton 5 2 3 4–7 –3  2
20. West Ham 5 1 4 3–13 –10  1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik