18 dolog, amit Wenger sohasem tett az Arsenalnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.01. 15:51
Arsene Wengert 1996. október 1-jén mutatta be új menedzsereként az angol élvonalbeli Arsenal. A francia szakember ma, 1021 tétmérkőzéssel később a 18. évfordulóját ünnepli a londoni labdarúgócsapat élén, aminek kapcsán az Independent 18 pontban összeszedte, mi az, amit Wenger még sosem hajtott végre az „ágyúsokkal”.

Wenger eseménydús 18 évet tud maga mögött, de mit hozhat még a jövő? (Fotó: Reuters)

Wenger 1996-ban az ideiglenesen megbízott Pat Rice helyét vette át az Arsenal kispadján, az azóta eltelt 18 évben pedig számos sikerben, örömben, s egyben kudarcban, bánatban volt része az angol gárdával. Az ő nevéhez fűződik többek között a 2003–2004-ben veretlenül élen végző bajnokcsapat és a Manchester Unitedtól elszenvedett 8–2-es kiütés is 2011-ből. Meglehet, Wenger nemsokára a 20. idényét kezdi majd meg az Arsenallal, így is van olyan, amit a 64 éves edző (még) nem vitt véghez. Íme, a lista!

1. MEGNYERNI A BAJNOKOK LIGÁJÁT

Az Arsenal Wengerrel 2006-ban járt legközelebb a legrangosabb klubtrófeához, akkor viszont a döntőben 2–1-re kikapott a Barcelonától.

2. LEGYŐZNI JOSÉ MOURINHÓT

Wenger 11 alkalommal mérkőzött meg José Mourinho aktuális csapataival, de mind a 11 alkalommal győzelem nélkül maradt.

3. MEGDÖNTENI AZ ÁTIGAZOLÁSI DÍJAK REKORDJÁT

A francia legdrágább igazolása Mesut Özil volt 42.5 millió fontért.

4. MEGVÉDENI A BAJNOKI CÍMET

Wengerrel még sohasem tudta két egymást követő szezonban megnyerni a Premier League-et az Arsenal. Pedig három alkalommal is próbálkozhatott.

5. MEGNYERNI A LIGAKUPÁT

Két döntő, két vereség. Egy a Chelsea-től, egy pedig a Birmingham City ellen.

6. ÍRNI EGY TWITTER-BEJEGYZÉST

Wenger ez idáig még nem regisztrált a Twitterre, ami az edzők körében nem meglepő.

7. ELVESZÍTENI TÖRETLEN HITÉT ABOU DIABYBAN

Diaby gyakorlatilag többet sérült, mint nem, de Wenger nem adja fel, továbbra is bízik a francia középpályásban, aki 2006 óta erősíti az Arsenalt.

8. KÖNYVET ÍRNI

Karrierje egyik legfőbb riválisa, Sir Alex Ferguson tavaly megjelentette első könyvét. Ennek kapcsán Wenger azt mondta, egyelőre nem áll szándékában papírra vetni a gondolatait.

9. ARSENAL-VERESÉG UTÁN EGYÜTT ENNI DAVID DEINNEL

Az Arsenal korábbi alelnöke (és Wenger jó barátja), David Dein elárulta, régen minden Arsenal-meccs után együtt vacsoráztak. Kivéve, ha az Arsenal kikapott, akkor Wenger sosem jelent meg az étteremben.

10. MEGNYERNI EGY EURÓPAI KUPASOROZATOT

A már említett elvesztett BL-döntő mellett volt egy UEFA-kupa-finálé is, amelyen az Arsenal kikapott a Galatasaraytól még 2000-ben.

11. ELÁRULNI, KI DOBTA MEG PIZZÁVAL SIR ALEXET

Az Arsenal legendás, 49 bajnokiból álló veretlenségi sorozatát a Manchester United szakította meg, a paprikás hangulatban pedig valaki pizzát hajított Sir Alex Ferguson felé. Wenger azonban a mai napig nem beszélt arról, ki volt a vétkes.

12. NYILVÁNOSAN KRITIZÁLNI FEGYELMEZETLEN JÁTÉKOSAIT

Wenger 18 éve alatt 103 piros lapot gyűjtöttek az „ágyúsok”, Wenger persze „egyiket sem látta” – legalábbis hivatalosan.

13. KITALÁLNI VALAMIT DIDIER DROGBA MEGÁLLÍTÁSÁRA

Az elefántcsontparti csatár 15-ször lépett pályára az Arsenal ellen, és 15 gólt szerzett ezen meccseken.

14. OLYAN ASSZISZTENST FELVENNI, AKI NEM KORÁBBI ARSENAL-VÉDŐ

Pat Rice és Steve Bould volt eddig Wenger jobbkeze, játékosként mindketten szolgálták a klubot.

15. ELVESZTENI EGY PÁRHARCOT A BL-SELEJTEZŐ PLAYOFFKÖRÉBEN

Az Arsenal még soha nem esett ki a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásából.

16. NEGYEDIKNÉL ROSSZABB HELYEN VÉGEZNI A BAJNOKSÁGBAN

Néhány évben azért rezgett a léc, de legalább a negyedik hely és (a legelső, nem teljes szezont leszámítva) a BL-indulás kivívása mindig összejött a PL-ben Wengernek.

17. HAJSTÍLUST VÁLTANI

Az évek során persze kissé őszebb lett Wenger, de a hagyományos hajviselet örök.

18. KIESNI AZ FA-KUPA HARMADIK FORDULÓJÁBAN

Wengerrel az Arsenal mindig sikerrel kezdte a hazai kupaszereplést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik