115 éve kapott ennyit az Arsenal, az MU harmadszor szerzett nyolcat

Vágólapra másolva!
2011.08.29. 12:03
null
Naninak és a Manchester Unitednek minden összejött vasárnap (Fotók: Action Images)
Címkék
Nemcsak Angliában, a világon mindenhol felkapták a fejüket a futballszeretők a Manchester United tegnapi mészárlása után. Az Arsenal elleni 8–2-es győzelem után egy-két érdekes statisztikai adatot gyűjtöttünk össze. Összeállításunkból kiderül, hogy az „ágyúsok" 115 éve nem kaptak egy meccsen ennyi gólt, s hogy az MU-nál csak a legutóbbi szezonbeli Chelsea szerzett több gólt az évad első három mérkőzésén.

Az Arsenal – természetesen leginkább a mostani nyolcasnak köszönhetően – már tíz kapott gólnál jár ebben a bajnokságban. A Premier League történetében nem sokan „büszkélkedhetnek" azzal, hogy a szezon első három mérkőzésén tíz vagy annál több gólt kaptak. Mindössze 2001-ben a Leicester, 2003-ban a Bolton és a Wolverhampton, 2010-ben pedig a Wigan kezdett ilyen rosszul.

Ezzel szemben a Manchester United a lőtt gólok tekintetében a második legjobb Premier League-rajtot produkálta. Wayne Rooneyék 13 találata csak egy góllal marad el a Chelsea 2010-es teljesítményétől.

Az Arsenal átlagban 0.87 gólt kap meccsenként augusztusban a Premier League-ben. Ez az átlagszám ebben a hónapban 3.33-ra emelkedett a nyolcas miatt.

A Manchester United most harmadszor szerzett legalább nyolc gólt egy Premier League-mérkőzésen. Legutóbb 1999 februárjában volt képes hasonló bravúrra.

Az Arsenal az első csapat, amelyből a PL-szezon első három meccsén egyaránt kiállított valakit a játékvezető.

Száztizenöt éve, 1896-ban kapott legutóbb nyolc gólt bajnoki mérkőzésen az Arsenal. 1896-ban a Loughborough győzte le 8:0-ra az akkor még a Division 2-ben szereplő londoniakat.

Ez volt a negyedik PL-meccs, amelyen legalább 10 gól született: korábban egy Tottenham–Wigan (9–1), egy Tottenham–Reading (6–4) és egy Portsmouth–Reading (7–4) összecsapáson volt kétjegyű a gólok száma.

Padlón az Arsenal
Padlón az Arsenal

A Premier League történetében ez a győzelem nincs benne a tíz legnagyobb különbségű sikerben. Ennek ellenére a Man. United tarja a rekordot: a „vörös ördögök" 1995-ben 9–0-ra győztek az Ipswich ellen.

Amióta 20 csapatos a Premier League még egyszer sem végzett a legjobb négyben olyan csapat, amely az első három meccsén mindössze egy pontot szerzett. Az Arsenal ugyebár most egy egységnél jár.

Végezetül pedig álljon itt a mérkőzés statisztikai mutatója, ami olyan mint a bikini: mindent megmutat, de a lényeget takarja el...

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI
MANCHESTER UNITED ARSENAL
Lövések/fejesek (kapura tartó) 25 (14) 20 (8)
Passzok 472 351
Passzpontosság 85 százalék 79 százalék
Labdabirtoklás 56 százalék 44 százalék
Szerelések 34 19
Labdaszerzések 21 19
Szabálytalanságok 9 8
Szögletek 3 5
Lesek 7 0
A TIZENEGY LEGFÖLÉNYESEBB PREMIER LEAGUE-GYŐZELEM
1995. március: Manchester United–Ipswich 9–0
2009. november: Tottenham–Wigan 9–1
2010. május: Chelsea–Wigan 8–0
1999. szeptember: Newcastle–Sheffield Wednesday 8–0
2008. május: Middlesbrough–Man. City 8–1
1999. február: Nottingham Forest–Manchester United 1–8
2010. április: Chelsea–Stoke 7–0
2005. május: Arsenal–Everton 7–0
1995. november: Blackburn–Nottingham Forest 7–0
1997. október: Manchester United–Barnsley 7–0
2006. január: Arsenal–Middlesbrough 7–0
AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 3 3 13–3 +10 9
2. Manchester City 3 3 12–3 +9 9
3. Liverpool 3 2 1 6–2 +4 7
4. Chelsea 3 2 1 5–2 +3 7
5. Wolverhampton 3 2 1 4–1 +3 7
6. Newcastle 3 2 1 3–1 +2 7
7. Aston Villa 3 1 2 3–1 +2 5
7. Wigan 3 1 2 3–1 +2 5
9. Stoke City 3 1 2 2–1 +1 5
10. Bolton 3 1 2 7–6 +1 3
11. Everton 2 1 1 1–1 0 3
12. Queens Park Rangers 3 1 2 1–6 –5 3
13. Sunderland 3 2 1 1–2 –1 2
14. Norwich City 3 2 1 3–5 –2 2
15. Swansea 3 2 1 0–4 –4 2
16. Fulham 3 1 2 1–4 –3 1
17. Arsenal 3 1 2 2–10 –8 1
18. West Bromwich Albion 3 3 2–5 –3 0
19. Blackburn 3 3 2–6 –4 0
20. Tottenham 2 2 1–8 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik