PL: műtétre szorul, ezért idén már nem játszhat a Liverpool egyik alapembere

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.20. 16:10
null
Robertson hosszú időre kidőlt (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a skótok spanyolok elleni Európa-bajnoki selejtezőjén megsérült a válla a Liverpool légiósának, Andrew Robertsonnak. A 62-szeres válogatott balbekk visszatért angol klubjához, ahol megállapították, hogy műtétre szorul – derült ki Jürgen Klopp szavaiból, aki az Everton elleni szombati derbi előtt válaszolt az újságírók kérdéseire.

 

„A műtét mellett döntünkidézte a klub honlapja a Liverpool menedzserét, Jürgen Kloppot.Volt némi esély arra, hogy elkerüljük, de a szakemberek szerint az operáció a legjobb megoldás, hosszú távon pedig különösen. Ez azt jelenti, hogy egy darabig távol lesz.”

A The Athletic a cikkében kiemeli, hogy az ilyen műtétek után nagyjából három hónap kihagyással lehet számolni, vagyisAndrew Robertson ebben az évben már nem lép pályára. Értelemszerűen az Eb-résztvevő Skócia grúzok és norvégok elleni novemberi Eb-selejtezőin sem fog játszani.

„A tapasztalatom azt mondja, hogy igen hamar elkezdheti az edzéseket, de nem futballspecifikusan, mert óvatosnak kell ilyenkor lenni, például a párharcoknál” – tette hozzá Klopp.

A 29 éves játékos a mostani idényben is alapembere a Liverpoolnak, a Premier League-ben minden meccsen kezdő volt, a Wolverhampton elleni bajnokin pedig a csapatkapitányi karszalagot is ő viselte.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
SZOMBAT
13.30:
Liverpool–Everton (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: Bournemouth–Wolverhampton
16.00: Brentford–Burnley
16.00: Manchester City–Brighton (Tv: Spíler1)
16.00: Newcastle United–Crystal Palace (Tv: Match4)
16.00: Nottingham Forest–Luton
18.30: Chelsea–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00: Sheffield United–Manchester United (Tv: Match4)
VASÁRNAP
17.30: Aston Villa–West Ham United (Tv: Spíler1)
HÉTFŐN
21.00:
Tottenham Hotspur–Fulham (Tv: Match4)

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 8 6 2 18–8 +10 20
2. Arsenal 8 6 2 16–6 +10 20
3. Manchester City 8 6 2 17–6 +11 18
4. Liverpool 8 5 2 1 18–9 +9 17
5. Aston Villa 8 5 1 2 19–12 +7 16
6. Brighton & Hove Albion 8 5 1 2 21–16 +5 16
7. West Ham 8 4 2 2 15–12 +3 14
8. Newcastle 8 4 1 3 20–9 +11 13
9. Crystal Palace 8 3 3 2 7–7 0 12
10. Manchester United 8 4 4 9–12 –3 12
11. Chelsea 8 3 2 3 11–7 +4 11
12. Fulham 8 3 2 3 8–13 –5 11
13. Nottingham Forest 8 2 3 3 8–10 –2 9
14. Wolverhampton 8 2 2 4 9–14 –5 8
15. Brentford 8 1 4 3 11–12 –1 7
16. Everton 8 2 1 5 9–12 –3 7
17. Luton Town 8 1 1 6 6–15 –9 4
18. Burnley 8 1 1 6 7–20 –13 4
19. Bournemouth 8 3 5 5–18 –13 3
20. Sheffield United 8 1 7 6–22 –16 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik