Liverpool: Jürgen Klopp leszögezte, Szalah nem eladó

Vágólapra másolva!
2023.08.25. 13:27
null
Jürgen Klopp úgy érzi, Mohamed Szalah nélkülözhetetlen a Liverpoolnál (Fotó: AFP)
Nincs napirenden Mohamed Szalahnak a szaúdi futball-ligába szerződése Jürgen Klopp, a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool vezetőedzője szerint.

 

Jürgen Klopp arra a híresztelésre reagált pénteken, mely szerint az Al-Ittihad mindent megtesz annak érdekében, hogy Karim Benzema, Fabinho és N'Golo Kanté mellett az egyiptomi csatárt is megszerezze.

„Ő nélkülözhetetlen nekünk, és az is marad. Ha a klub kap egy ajánlatot érte, egyértelmű elutasítás lesz a válasz, ő nem eladó. A mi szempontunkból nincs miről beszélni” – közölte a német szakember.

Szalah ügynöke, Ramy Abbas az X-en (korábbi nevén Twitteren) közölte: „Ha fontolóra vettük volna a távozást Liverpoolból, akkor nem hosszabbítottuk volna meg tavaly nyáron a szerződést. Mohamed marad a Pool kötelékében.”

Korábban a beIN Sports számolt be arról, hogy az egyiptomi csatár megegyezett az Al-Ittihaddal. A szaúdi csapat eddig már olyan nagyságokat szerződtetett, mint Karim Benzema, N’Golo Kanté vagy mint Szalah korábbi liverpooli csapattársa, Fabinho.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik