A tökéletes puzzle-darab – milyen szerepkör vár Szoboszlaira a Liverpoolnál?

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 18:47
null
Kulcsszerep várhat Szoboszlaira a megújult Klopp-rendszerben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, vasárnap óta Szoboszlai Dominik hivatalosan is a Liverpool FC játékosa. A bemutatkozására egy darabig még várnunk kell, ám azzal a gondolattal már el lehet játszani, hogy Jürgen Klopp a pálya melyik részén, milyen szerepkörben akarja hasznosítani a magyar válogatott középpályás játéktudását – íme!   



Az elmúlt és az elkövetkezendő napok egyértelműen Szoboszlai Dominikról szólnak, teljesen jogosan. Bár sokan, sokféleképpen megénekelték már átigazolásának jelentőségét, még mindig nehéz felfogni, hogy egy magyar játékos a világ legjobb bajnokságának egyik topcsapatában szerepel a következő idényben. Pedig így lesz, ráadásul kulcsszerep várhat rá a megújult, újratervezett Jürgen Klopp-rendszerben. Hogy mi lehet Szoboszlai szerepköre a pályán, milyen poszton jut szóhoz? Ezt vesézzük ki.

SZENVEDÉSBŐL CSILLOGÁS – KLOPP JÁTÉKRENDSZERT VÁLTOTT

A 2022 tavaszán FA-kupa-győztes, Premier League-ezüstérmes, Bajnokok Ligája-döntős Liverpoolról összességében elmondható, hogy nem futott jó idényt 2022–2023-ban, de a bajnokság hajrájára alaposan összekapta magát. Egy nem túl jól (vagy inkább sehogy sem) sikerült átigazolási időszakot követően ősszel a sérülések és az idősödő, gyengülő középpálya miatt sokáig bukdácsolt Jürgen Klopp alakulata, ráadásul a 80 millió euróért vásárolt Darwin Núnez beépítése sem haladt zökkenőmentesen. A ligakupából, az FA-kupából és a 16 között a BL-ből is kieső Liverpool sokáig a bajnokságban is csak a 9-10. helyen állt, végül felkapaszkodott az ötödik, Európa-liga-indulást érő helyre, és bizony a BL-től sem volt messze…

Klopp csapata az utolsó 10 bajnokijából egyet sem vesztett el, ráadásul hetet megnyert, ennek pedig a játékrendszerváltás lehet az egyik legfőbb oka. A német sztáredző a klasszikus 4–3–3-ban (vagy 4–1–2–3-ban) kezdte az idényt, majd volt, hogy rövidebb ideig átállt például a 4–2–4-re, de a menet közben eszközölt módosítások nem váltak be. Az idény végére aztán „előkapta” támadásépítésnél a Pep Guardiola és Mikel Arteta által is alkalmazott WM-rendszert, vagyis a 3–2–2–3-as felállást, amelyben a jobbhátvédként védekezésben rendre megégő Trent Alexander-Arnold felhúzódott hatosként a középpályára Fabinho mellé.

Ez nemcsak az előkészítésekben és hosszú passzokban briliáns angol védőnek, hanem az idény nagy részében rendkívül gyengén teljesítő brazil védekező középpályásnak is remekül állt, hiszen megkopott sebességével nem kellett már akkora területet bejátszania a pályán, mint korábban, ráadásul erősségei is jobban megmutatkoztak. Ebben a játékrendszerben a balhátvéd, Andrew Robertson maradt hátul harmadik belső védőnek (ahelyett, hogy felfutott volna a pálya szélen) Virgil Van Dijk és Ibrahima Konaté mellett, a középpályát Alexander-Arnold és Fabinho alkotta, előttük két tízes/nyolcas, majd a három támadó. A kérdés persze csak az: marad-e ennél a felállásnál a Liverpool a következő idényben?

SZOBOSZLAI DOMINIK DUPLA TÍZESBEN

A klub környékéről érkező hírek és az eddigi átigazolások mind azt mutatják, hogy igen, Klopp ebben az új rendszerben, a labdakihozataloknál 3–2–2–3-as felállásban, négyzetközéppályában gondolkodik. És itt jön képbe a Liverpool eddigi két nyári transzfere, Alexis Mac Allister és Szoboszlai Dominik.

Mielőtt még róluk (főként persze a magyar válogatott kulcsemberéről) írnánk, szögezzük le: a Liverpool keretében a nyár végéig még jó eséllyel lesz változás. A papírforma az lenne, ha egy ballábas (labdával ügyes, jól passzoló) belső védő és egy védekező középpályás (szigorúan vett hatos) szerződtetését még a közeljövőben bejelentené a klub, cikkünkben azonban az egyszerűség érdekében a jelenlegi kerettel „dolgoztunk”, így a két potenciális kikerülő, Robertson és Fabinho is a kezdőben kapott helyet ábráinkon (előbbit sajtóhírek szerint a fiatal angol Levi Colwill vagy a Sporting játékosa, Goncalo Inácio, utóbbit a Southampton labdarúgója, Roméo Lavia válthatja).

Íme, a Liverpool lehetséges 3–2–2–3-as felállása (támadásépítésnél)

Forrás: tactical-board
Forrás: tactical-board


Ennél a formációnál a védekező harmadban semmi sem változna ahhoz képest, amit az idény végén láthattunk a Liverpooltól, a valódi újítás dupla tízes poszton történne Alexis Mac Allisterrel és Szoboszlai Dominikkal. Míg az előző évad végén a támadók mögötti tízesek szerepkörét jobbára Curtis Jones és Jordan Henderson látta el, ezúttal két jóval kreatívabb, gyorsabb, technikásabb, jobban presszingelő játékos kerülne ebbe a szerepkörbe.

A Brightontól szerződtetett argentin világbajnok Mac Allister valószínűleg a bal oldali félterületben tűnik majd fel legtöbbször, Núnezzel/Luis Díazzal és a szintén balra tolódó kilencessel, Cody Gakpóval kombinálhat, míg Szoboszlai a jobb oldali félterületben a szélről befelé húzódó Mohamed Szalah-val és a mélyről fellépő Alexander-Arnolddal alakíthat ki játékkapcsolatot – utóbbiban talán mondanunk sem kell, milyen mennyiségű lehetősége lesz a magyar válogatott játékosnak a lövésekre, kulcspasszokra, helyzetkialakításra.

De miért a jobb oldal? Szoboszlai abban a kivételes helyzetben van, hogy 22 évesen a védelmet leszámítva gyakorlatilag már mindenhol feltűnt a pályánerről a játékáról szóló cikkünkben részletesen is olvashatnak. Salzburgban és a magyar válogatottban jobbára a bal oldali félterületben tűnt fel eddig (bár Marco Rossi már többször bevetette mélyen és a jobb oldalon is), míg sikeres lipcsei pályafutása második felében egyértelműen jobbról indult, világklasszis számokat produkálva. Elnézve Mac Allister brightoni szerepkörét és Szoboszlai utóbbi néhány hónapját, jó esély van rá, hogy a magyar középpályás tűnik majd fel Szalah mellett a jobb oldalon.

KULCSFONTOSSÁGÚ A LETÁMADÁS

Elsőre furcsa lehet Szoboszlait Gakpo mellett látni, de az lenne a logikus lépés Klopptól, ha csapata 4–4–2-ben védekezne letámadásnál, épp úgy, ahogyan azt az Arsernal és a Manchester City is teszi. Ha így lesz, akkor jöhet igazán kapóra a Liverpoolnak a Red Bull-iskolában nevelkedett Szoboszlai igazán széles letámadási repertoárja.

Forrás: tactical-board
Forrás: tactical-board

 

Ahogyan az ábra is mutatja, ennél a formációnál Alexander-Arnold és Robertson is visszahúzódna jobb, illetve bal oldali szélső védőnek, Mac Allister lépne vissza mélyre a középpályára Fabinho mellé, Szalah és az aktuális balszélső maradna a szélen, míg az ellenfél belső védőit a labdakihozataloknál Szoboszlai és Gakpo támadhatná meg. Ezzel a magyar támadó középpályás ugyanazt a letámadási szerepkört venné át, amit Martin Ödegaard az Arsenalnál, vagy Kevin De Bruyne a Manchester Citynél.

Esély persze arra is van, hogy Klopp visszatér a jól megszokott 4–3–3-hoz támadásépítésnél. Ebben az esetben Fabinho (vagy az újonnan érkező hatos) maradna egyedül mélyen védekező középpályásként, míg Mac Allister és Szoboszlai nyolcasként segítené a három támadó munkáját.

Bárhogy is lesz, a 70 millió eurós kivásárlási ár kifizetése, a bejelentés óta eltelt Liverpool-posztok tömkelege és Szoboszlai játékosprofilja egyértelműen arra enged következtetni, hogy Jürgen Kloppnak komoly tervei vannak a magyar válogatott játékossal, akit egyértelműen a kezdőbe szán…


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik