Chelsea: a Sky Sports szerint Pochettino nyáron dönt a sorsáról

Vágólapra másolva!
2023.04.21. 10:42
null
Pochettino lehet a megoldás? (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Real Madriddal szemben simán kieső, az angol élvonalbeli bajnokságban jelenleg a 11. helyen álló Chelsea FC keresi azt az edzőt, aki a nyáron helyre rántja a csapatot. Erre a posztra több jelöltjük is van a londoniaknak, az egyikük Mauricio Pochettino, aki korábban BL-döntőbe vezette a városi rivális Tottenham Hotspurt.

 

A Chelsea FC már felvette a kapcsolatot az argentin trénerrel, kezdeti tárgyalásokat folytatott vele, de a Sky Sports News úgy értesült, hogy Mauricio Pochettino csak a nyáron mérlegeli a lehetőségeit, addig mindenképpen kivár. Az 51 éves szakember legutóbb a Paris Saint-Germaint irányította, tavaly július óta van csapat nélkül.

Pochettinót korábban már kétszer is megkereste a Real Madrid, emellett az elmúlt hónapokban több európai klub érdeklődését is visszautasította.

A Sky Sport szakértője, Gary Neville szerint az argentin szakember jó választás lenne a Chelsea élére.

„Az alapján, amit Todd Boehly mondott, a Chelsea – a középcsatárt leszámítva – kiköltekezte magát a következő három évre. Abban az esetben, hogy ha Zinédine Zidane-t, Luis Enriquét vagy Diego Simeonét neveznék ki, akkor nekik további háromszázmilliót kellene biztosítani, mert lennének olyan játékosok a keretben, akiket nem akarnának tudni a csapatukban – jelentette ki az MU legendája. – Egy olyan edzőt kell ide hozni, aki elégedett a játékosállománnyal, aki tud ebből dolgozni. Sok a fiatal játékos, szerintem Mauricio Pochettino lenne alkalmas erre a feladatra.”

Neville állítását, miszerint a Spurs korábbi menedzsere lenne a legalkalmasabb a posztra, egy adatelemző cég is megerősítette – írja a Sky Sports.

Az ötödik név, ami szóba került a Chelsea kapcsán, Julian Nagelsmanné, akit nemrégiben menesztettek a Bayern Münchentől.

A londoniak számára a BL-búcsúval gyakorlatilag véget ért az idény. A csapat a Premier League-ben jelenleg a 11. helyet foglalja el, 12 pontra van a kiesőzónától és 14-re az Európa-ligát érő 5. helytől, így reális esélye nincs arra, hogy kiharcolja az európai kupaszereplést az őszre. A gárda Frank Lamparddal a fedélzeten a legutóbbi négy tétmeccsét egyaránt elveszítette, a sorsolása pedig cseppet sem könnyű. Hét mérkőzése maradt a tavaszi szezonból, és megütközik még mindkét manchesteri sztárcsapattal, valamint az Arsenallal, a Newcastle Uniteddel, a nagyszerű idényt futó Brentforddal, na még két olyan együttessel is (Nottingham Forest és AFC Bournemouth), amelyek a kiesés elkerülésért harcolnak. Könnyen lehet, hogy végül a Chelsea a 11. helyről is lejjebb csúszik…

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
21.00:
Arsenal–Southampton (Tv: Match4)

SZOMBATON

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
13.30: Fulham–Leeds United (Tv: Spíler1)
16.00: Brentford–Aston Villa
16.00: Crystal Palace–Everton (Tv: Match4)
16.00: Leicester City–Wolverhampton Wanderers
16.00: Liverpool–Nottingham Forest (Tv: Spíler2)

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
17.45:
Manchester City–Sheffield United (II.) (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
15.00:
AFC Bournemouth–West Ham United
15.00: Newcastle United–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
17.30:
Brighton & Hove Albion–Manchester United (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Arsenal 31 23 5 3 74–31 +43 74
2. Manchester City 30 22 4 4 78–28 +50 70
3. Manchester United 30 18 5 7 46–37 +9 59
4. Newcastle United 30 15 11 4 48–24 +24 56
5. Tottenham Hotspur 31 16 5 10 57–45 +12 53
6. Aston Villa 31 15 5 11 44–40 +4 50
7. Brighton & Hove Albion 29 14 7 8 54–37 +17 49
8. Liverpool 30 13 8 9 56–36 +20 47
9. Brentford 31 10 13 8 47–42 +5 43
10. Fulham 30 12 6 12 42–41 +1 42
11. Chelsea 31 10 9 12 30–33 –3 39
12. Crystal Palace 31 9 9 13 31–40 –9 36
13. Wolverhampton Wanderers 31 9 7 15 26–42 –16 34
14. AFC Bournemouth 31 9 6 16 31–59 –28 33
15. West Ham United 30 8 7 15 29–41 –12 31
16. Leeds United 31 7 8 16 40–60 –20 29
17. Everton 31 6 9 16 24–46 –22 27
18. Nottingham Forest 31 6 9 16 24–56 –32 27
19. Leicester City 31 7 4 20 41–55 –14 25
20. Southampton 31 6 5 20 24–53 –29 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik