BL-sikert hoz végre a Manchester Citynek Pep Guardiola mesterműve?

Vágólapra másolva!
2023.04.24. 14:36
null
Van mit ünnepelni a Manchester Citynek – balról Phil Foden, Kevin De Bruyne, Bernardo Silva és Erling Haaland (Fotó: Getty Images)
Kacskaringós idény hajrájára kanyarodott rá a Manchester City, amely az FA-kupát és a Premier League-et is megnyerheti, de fő célja a klub történetének első Bajnokok Ligája-győzelme. A csapat ellenállhatatlan, Josep Guardiola zseniális munkát végez, ráadásul van egy csodafegyvere is. De elég lesz ez az áhított sikerhez?

 

Sorsfordító nyarat zárt 2022-ben a Premier League-címvédő Manchester City, hiszen olyan kulcsembereit engedte el, mint Raheem Sterling, Olekszandr Zincsenko vagy éppen Gabriel Jesus, de a klublegenda státuszt kivívó 37 éves Fernandinho is távozott, hazatért Brazíliába. Bizonyos értelemben pótolta őket a City, de nem szigorúan a távozásuk okozta lyukakat foltozta be – hiszen érkezett a Borussia Dortmundtól (az ő esetében nyugodtan mondhatjuk, hogy mindössze) 60 millió euróért a most 22 éves Erling Haaland, a norvég gólgép, aki alaposan felborította az addigi csapatdinamikát. Így hát eljött a változás kora Manchesterben.

JOSEP GUARDIOLA IRÁNYÍTÁSA ALATT (2016-TÓL) A CITY...
401 meccs
2.33 pont/meccs
296 győzelem
47 döntetlen
58 vereség
4x Premier League-győztes
4x angol Ligakupa-győztes
1x FA-kupa-győztes
2x angol Szuperkupa-győztes
A mostanit megelőző idényekben ugyanis klasszikus csatár nélkül játszott a Manchester City, javarészt hamis kilencessel, vonalszélsőkkel, egy mélyen húzódó hatossal, egy középpályára betagozódó és egy szélességet tartó szélső védővel, ám ez a rendszer nem működött a továbbiakban úgy, hogy Haaland is ott volt a keretben. Ezt persze a vezetőedző, Pep Guardiola is tudta, s az első perctől kezdve igyekezett ennek megfelelően átalakítani csapata játékát, ám ősszel még – magához képest persze – csikorgott a szerkezet, a bajnokságban jelentős hátrányba is került az Arsenallal szemben. Bár Haaland ontotta a gólokat, a csapat összességében nem szerzett több találatot, s ha a norvég klasszisnak éppen rossz napja volt, gyakran hullajtott pontokat.

Sokan fel is tették a kérdést: vajon rosszabb lett-e a City Haalanddal? A katalán edző azonban eltökélten kereste a tökéletes felállást. Végül a katari világbajnokság alatti bajnoki szünetben találta meg: a City december végétől átállt támadásépítésben a 3–2–2–3-as, vagy a 3–2–5-ös felállásra, azaz a WM-rendszerre. Ez sok játékos szerepét megváltoztatta a csapaton belül, különböző profilú futballistákat próbált ki Guardiola egy adott poszton, de februárra teljesen összeállt az a játék, amit most láthatunk a Citytől. A lábbal továbbra is világklasszis kapus, Ederson szerepe nem változott a labdakihozatalnál, a City azonban immár kizárólag három belső védővel építkezik – jobbára Rúben Diasszal, Manuel Akanjival és Nathan Akéval. A kéttagú belső középpályát az eddig sokszor egyedüli hatosként játszó, bombaformában lévő Rodri és a középhátvédből hatossá avanzsáló (sokszor jobbhátvédként feltüntetett) John Stones alkotja. Előttük játszik nyolcasként az idényben már 24 (!) gólpassznál járó Kevin De Bruyne és az Ilkay Gündogan, Bernardo Silva kettős egyike. A támadósor két szélén Jack Grealish és a Rijad Mahrez, Bernardo Silva kettős egyike helyezkedik, míg az egyedüli ék természetesen Erling Haaland, aki űridényt fut, már 47 gólja van 40 tétmeccsen, s vezeti a Premier League, valamint a Bajnokok Ligája góllövőlistáját is – mit több, a PL-ben már a gólrekordot is beállította 8 fordulóval a vége előtt...

Pep Guardiola, korunk legnagyobb edzőgéniusza (Fotó: AFP)
Pep Guardiola, korunk legnagyobb edzőgéniusza (Fotó: AFP)

 

Ennek a 3–2–2–3-as WM-rendszernek persze áldozatai is voltak, hiszen nem volt többé helye a kezdőcsapatban az előtte évekig világklasszis szinten teljesítő Joao Cancelónak, akit januárban kölcsön is adott a City a Bayern Münchennek, s a keret egyik legtehetségesebb játékosának tartott Phil Foden is kikerült Utóbbi fejleménynek örülhetett Jack Grealish, aki balszélsőként az egy az egy elleni játékával, a nyomástűrőképességével, s magabiztos labdatartásával lett kirobbanthatatlan. Kulcsfigura természetesen Bernardo Silva is, aki játszott már az elmúlt hónapokban a dupla hatos egyik tagjaként alkalomadtán bal szélső védőt is, de jobbára nyolcasként vagy jobbszélsőként tűnik fel a kezdőben. Ha mindez nem lenne elég, Haaland „pótlására” is van egy aduásza a Citynek, a két szélen és csatárként, feljebb húzódó nyolcasként is bevethető, friss világbajnok Julian Álvarez, aki már 14 gólnál és 4 gólpassznál jár az évadban.


A metamorfózis eredményeként 2023-ban megállíthatatlannak tűnik a Manchester City: Guardioláék 23 tétmeccsen 3 döntetlen és 3 vereség mellett 17 győzelmet számlálnak, február 5-én kaptak ki legutóbb, három döntetlenjükből pedig kettőt a BL-ben, idegenben „szenvedtek el” úgy, hogy mindkétszer simán továbbjutottak. A City az FA-kupában döntőre készül a városi rivális Manchester United ellen, a bajnokságban 30 meccs után 70 pontot gyűjtött, és vesztett pontok tekintetében már csak 1 pont a hátránya a tabella élén álló Arsenallal szemben, amellyel április 26-án találkozik hazai pályán, a „bajnoki döntőben”. Ha csakúgy, mint legutóbbi találkozásukat, ezt is a manchesteriek nyerik meg, jó esélyük lesz az újabb, 2017 óta már ötödik bajnoki címre.

Jack Grealish (balra) balszélsőként remekel: egy az egy elleni játéka ellenállhatatlan (Fotó: AFP)
Jack Grealish (balra) balszélsőként remekel: egy az egy elleni játéka ellenállhatatlan (Fotó: AFP)

 

ERLING HAALAND A 2022–2023-AS IDÉNYBEN...
tétmeccs 42
gól 48
gólpassz 6
mesterhármas 5
gól/perc mutató 67 perc

De mi a helyzet a Bajnokok Ligájával? Merthogy Manchester kék felében a hazai dominancia és sikeresség miatt az elmúlt években szinte már csak ez számít. A 2010-es évek elején topklubbá váló City jó tíz éve próbálja megnyerni az elitsorozatot, története során először, de ez még Guardiola irányításával sem sikerült. Két éve, 2021-ben döntőt játszott, ám 1–0-s vereséget szenvedett a Thomas Tuchel – és Lőw Zsolt – vezette Chelsea-től, míg tavaly a Real Madrid elleni elődöntő visszavágóján kétgólos előnyt adott le a visszavágó utolsó perceiben, végül a hosszabbításban ki is esett.

Ezúttal másként alakul? Az már biztos, hogy ismét elődöntős: a City az 1–1-es idegenbeli döntetlent követően otthon 7–0-ra mosta le az RB Leipziget Haaland mesterötösével, majd 4–1-es összesítéssel ütötte ki Németország legnagyobb klubját, a Bayern Münchent. Az elődöntőben a Real Madrid lesz az ellenfele, amelyen revansot vehet a tavalyi kiesésért. Ha sikerrel jár, Guardiola június 10-én Isztambulban fejezheti be mesterművét.

Erling Haaland ellenállhatatlan (Fotó: Imago Images)
Erling Haaland ellenállhatatlan (Fotó: Imago Images)


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. április 15-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik