FFT: Patrice Evra mesél a Vidics-balhéról, Sir Alexről és a csirkenyalásról

Vágólapra másolva!
2022.02.07. 15:46
„Nem tudom, Suárez rasszista-e, vagy sem, de amit mondott nekem, az egyértelműen az volt” – Patrice Evra mesélt az FFT olvasóinak a Vidics-balhéról, Sir Alexről és a csirkenyalásról.

Patrice Evra, a Monaco, a Manchester United és a Juventus hajdani hátvédje 81 alkalommal volt francia válogatott, és 2018-ban vonult vissza, de népszerűbb, mint bármikor korábban. Táncai, éneklései, csirkés akciói 8.7 millió követőt generált az Instagramon, ahová csak 2016-ban regisztrált.

Ugyanabban a párizsi külvárosban nevelkedett, ahol Thierry Henry és Anthony Martial is, gyerekkorát egyaránt jellemezte öröm és bánat. Huszonnégyen voltak testvérek, és volt, hogy lopott, rövid ideig droggal is kereskedett. Tinédzserként szexuálisan bántalmazta egy tanára; ezekről az élményeiről nemrégiben beszélt egy interjúban, mint elmondta, nem azért, hogy sajnálatot ébresszen, hanem hogy másokon segítsen.

A labdarúgás jelentette a kiutat, a világ egyik legjobb hátvédjeként lett a United és a francia válogatott csapatkapitánya. Most pedig mosolyogva jelzi, készen áll, hogy mindezt átbeszélje az FFT olvasóival is. A teljes interjút elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik