FFT: az Arsenal edzőikonja, aki őrületbe kergette a játékosait

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2021.12.20. 15:22
George Graham annak idején majdnem megőrjítette az Arsenal védősorát, de ezzel megmentette a klubot a bukástól. Harmincöt évvel az után, hogy először ült a Highbury kispadjára, a skót mester társaságában felidézzük, hogyan élte meg a változás éveit és a hajszál híján megszerzett címeket.

Épp most fejeztük be interjúnkat egy tea mellett George Grahammel, az Arsenal korábbi legendás edzőjével, az utcára lépve máris leszólítja valaki. „Most is szükség lenne önre, George” – vallja az ismerős, komoran a fejét rázva. „Most is szükség lenne önre, George” – vallja az ismerős, komoran a fejét rázva.

Bár nyilvánvaló, hogy a 76 éves skót menedzser már nem tér vissza, de irányítása alatt a csapat kétszer lett bajnok, három további hazai kupát zsebelt be, és még az európai színtéren is történelmi sikereket aratott, amivel Graham örökre beírta magát az arsenalosok szívébe. Sokan úgy gondolják, hogy sajátos, szigorú edzői stílusa ma is ráférne a csapatra. A modern Arsenaltól már távol áll az a kőkemény, bebetonozott védelem, pedig talán kár volt tőle megszabadulni.

„Mindig is ez volt számomra az első szabály: minden helyzetet berúgunk, és egy gólt sem engedünk be. Mindig ezt az elvet követtem, pedig valószínűleg az őrületbe kergettem ezzel a játékosaimat. Ha megkérdezted volna őket, elmondták volna, hogy őrjítő, a hátuk közepére sem kívánnak engem.”

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik