Anglia: megdöbbentő okból nem nyilatkozik a tévének a menedzser

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.12. 15:14
null
Jim Gannonról igazi különcöket idéző sztori látott napvilágot (Fotó: AFP)
Az ötödosztályú Stockport County nagyszerűen harcolt, ám a hajrában kapott góllal alulmaradt az élvonalbeli West Ham Uniteddal szemben az angol labdarúgó FA-kupa 3. fordulójában. A csapat teljesítménye mellett edzője, Jim Gannon különc húzása miatt is középpontba került.

 

Reddit-felhasználók sora elevenítette fel a sztorit, mely szerint Gannon amolyan „egyszemélyes háborút” folytat(ott) a Nagy-Britanniában majd egy tucat sportcsatornát működtető Sky-jal szemben.

Az 52 éves menedzser egyik korábbi játékosa beszélt arról, hogy a tréner egyszerűen nem hajlandó a Sky Sports riportereivel szóba állni, és mindent elkövet, hogy ne kelljen nyilatkoznia a sportcsatorna kamerái előtt. Ha lehet, oda sem áll, vagy ha mégis, úgy némán hallgatja végig a kérdéseket. A sztori 2008-ban csúcsosodott ki, amikor szintén a Stockporttal megnyerték a negyedosztály (League Two) playoffját, így pedig feljutottak a League One-ba.

Az idény elején meghibásodott a Gannon tévé-előfizetéséhez járó set-top-box, amelyet sem megjavítani, sem kicserélni nem volt hajlandó a szolgáltatást biztosító Sky. Amikor kiderült, hogy kötbért sem remélhet, úgy megorrolt a tévétársaságra, megfogadta, soha többé nem kommunikál annak embereivel – ezalól pedig a csatorna riporterei, újságírói sem jelentettek kivételt.

A sztori szerint a playoffelődöntőben nagy kelletlenül mégis el kellett tekintenie a fogadalmától, mert a Stockport Countynak szerződéses kötelezettsége volt arra, hogy a menedzser mondjon néhány szót. Az már a különböző beszámolókban eltér, hogy erre miként is vették rá, valaki azt írja, kapott egy új előfizetést a klubtól, másutt azt olvasni, a történet napvilágra kerülte után a Sky maga lépett, s néhány hónap elteltével mégis kicserélte a meghibásodó eszközt.

A hétfő esti mérkőzést a West Ham United nyerte – Craig Dawson a 83. percben talált a hazai kapuba, ezzel eldöntve a továbbjutást.

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Stockport County (V.)–West Ham United 0–1 (C. Dawson 83.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik