Man. City: Touré szerint a múltat idézve nyerhetnek bajnoki címet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.14. 21:09
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City középpályása, Yaya Touré hisz benne, hogy csapata az előző két bajnoki címe megnyeréséhez hasonlóan az idén is képes a nagy hátrányát ledolgozni a tabellán.

„Jelenleg elég sokkal le vagyunk maradva a Chelsea-től, ráadásul a játéka alapján nem úgy tűnik, hogy a londoni együttes engedné ledolgozni a hátrányunkat – értékelte Yaya Touré a City jelenlegi helyzetét, majd erőt merített a múltból. – Nem adhatjuk fel, emlékeznünk kell arra, hogy 2012-ben és 2014-ben is hasonló helyzetből feltámadva nyertük meg a bajnokságot. Kell hozzá egy kis szerencse is.” Yaya Touré a City jelenlegi helyzetét, majd erőt merített a múltból. – Nem adhatjuk fel, emlékeznünk kell arra, hogy 2012-ben és 2014-ben is hasonló helyzetből feltámadva nyertük meg a bajnokságot. Kell hozzá egy kis szerencse is.”

A 2013–2014-es szezonban a Liverpoolt úgy előzte meg a Man. City, hogy a 35. fordulóban még hétpontos lemaradásban volt, míg a 2011–2012-es idényben szinte lehetetlen helyzetből a Manchester Unitedet érte be az utolsó fordulóra. A jelenleg futó kiírásban már hamarabb megkezdte a zárkózást a City, az utolsó három forduló mindegyikén nyert – hétfő este Bournemouth-ban diadalmaskodott 2–0-ra.

„Nagyon nagy győzelem volt – mondta a hétfői győzelemről Touré. – Mindig jó érzés nyerni, úgy pedig különösen, hogy ezzel feljöttünk a második helyre. Fontos, hogy lépésről lépésre haladva, egyre jobban követjük a menedzserünk utasításait.”

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 25 19 3 3 52–18 +34 60
2. Manchester City 25 16 4 5 51–29 +22 52
3. Tottenham 25 14 8 3 46–18 +28 50
4. Arsenal 25 15 5 5 54–28 +26 50
5. Liverpool 25 14 7 4 54–30 +24 49
6. Manchester United 25 13 9 3 38–21 +17 48
7. Everton 25 11 8 6 40–27 +13 41
8. West Bromwich Albion 25 10 7 8 34–31 +3 37
9. Stoke City 25 8 8 9 30–36 –6 32
10. West Ham United
25 9 5 11 34–43 –9 32
11. Southampton 25 8 6 11 28–31 –3 30
12. Burnley 25 9 3 13 27–36 –9 30
13. Watford 25 8 6 11 29–42 –13 30
14. Bournemouth 25 7 5 13 35–49 –14 26
15. Swansea 25 7 3 15 31–54 –23 24
16. Middlesbrough 25 4 10 11 19–27 –8 22
17. Leicester City 25 5 6 14 24–43 –19 21
18. Hull City 25 5 5 15 22–49 –27 20
19. Crystal Palace 25 5 4 16 32–46 –14 19
20. Sunderland 25 5 4 16 24–46 –22 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik