PL: A Man. City akkor lő gólt, amikor akar - Sherwood

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.29. 11:34
Előzhet, s az élre ugorhat a Manchester City az angol Premier League-ben ma este – már amennyiben legyőzi a Tottenham Hotspurt a White Hart Lane-en. Manuel Pellegrini, a City chilei menedzsere szerint a Spurs sokat fejlődött a manchesteri 6–0 óta, így nehéz meccsre számít. Tim Sherwood, a hazaiak szakvezetője pedig úgy véli, a Man. City akkor szerez gólt, amikor csak akar.

„Az eredmények azt mutatják, rengeteget fejlődtek – dicsérte a Tottenhamet Manuel Pellegrini utalva a legutóbbi, 6–0-s City-sikerrel végződő találkozó utáni időszakra. – Legutóbbi négy bajnokijukat megnyerték, utóbbi kettőt láttam is, nagyon jól futballoztak. Ennek ellenére a csapatom igyekszik majd megszerezni a győzelmet.”

A túloldalon Sherwood is elismerően nyilatkozott esti riválisukról.

„A City akkor szerez gólt, amikor akar – kezdte Sherwood, aki decemberben váltotta André Villas-Boast a kispadon. – Negredo fantasztikus idényt fut, de egyedül nem lenne ilyen sikeres. Ott van mögötte Navas, Silva, Agüero és a többiek. A City a tehetségek kifogyhatatlan tárháza. Őszintén szólva a City legnagyobb fegyvere a támadás, így abban reménykedünk, sokszor késztetjük majd védekezésre. A játékosaim nem beszéltek a nulla-hatról, de biztosan ott motoszkál a fejükben, s a profikhoz méltóan a reváns lehetősége fűti őket. Aki a Citynél előrébb végez majd a tabellán, az megnyeri a bajnokságot.”

A Tippmixpro fogadóirodánál a City egyértelműen a meccs favoritja a maga 1.9-es szorzójával. Ezzel szemben a hazaiak esetleges sikeréért több mint háromszoros pénzt fizetnek.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ

Tottenham–Manchester City 20.45 (Tv: Digi Sport1 – élőben az NSO-n!)
Aston Villa–West Bromwich 20.45
Sunderland–Stoke 20.45
Chelsea–West Ham 20.45 (élőben az NSO-n!)
A bajnokság állása!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik