Tottenham: újabb árulkodó jel - Bale lekerült a borítóképről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.05. 21:10
null
Ilyen volt, ilyen lett a Tottenham borítóképe a Twitteren (Fotó: as.com)
Már nem szerepel a Tottenham Hotspur Twitter-oldalának borítóképén a Real Madriddal napi szinten összeboronált Gareth Bale. A walesi szélső mellett a Seattle Soundershez távozó Clint Dempsey is lekerült a fotóról...

 

A madridi AS című lap fényképet is közölt a változásról: néhány nappal ezelőtt még Bale és Dempsey is szerepelt a borítóképen, míg a fejlécen Kyle Walker és Jan Vertonghen volt megtalálható. Nos, ez mára annyiban módósult, hogy a Real Madridba vágyó Bale, valamint a Seattle Soundershez igazoló Dempsey már nem látható a fotón, helyettük Moussa Dembélé és Aaron Lennon „került előtérbe”.

Az amerikai támadó „száműzése” érthető, hiszen már alá is írta a szerződését új együttesével, az ugyanakkor sokatmondó, hogy a Tottenhammel 2016-ig szerződésben álló walesi válogatott játékos sem látható a borítóképen.

A londoni klubhoz kapcsolódó hír még, hogy az új szerzemény, a spanyol válogatott Roberto Soldado a 9-es számú mezben fog szerepelni a 2013–2014-es szezonban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik