Arsenal: Fabregas nem zárkózik el a visszatérés elől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 20:01
Cesc Fabregas, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona középpályása nemrégiben adott nyilatkozatában nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egy napon visszatér az Arsenalhoz, amelyet már nyolc éven át szolgált korábban.

A 25 esztendős játékos 2011 nyarán több mint 30 millió euró ellenében tért vissza nevelőegyesületéhez, a Barcelonához, ám az azóta eltelt szűk két esztendő során egyszer sem tudott huzamosabb ideig jó teljesítményt nyújtani, aminek egyenes következménye, hogy ebben az idényben csak 14 spanyol bajnoki mérkőzést játszott végig.

Az angol sajtónak több sem kellett, hogy Fabregast összeboronálja korábbi csapatával, az Arsenallal, sőt a Sport Review nevű internetes oldal meg is szólaltatta a spanyol válogatott játékost.

„Nem tudom, mi az, amiről pletykálnak, és mi az, amit már megírtak. Annyit tudok mondani, hogy a jövőmről egyedül én fogok dönteni" – nyilatkozta Fabregas, akinek a szerződése 2016-ig szól a Barcelonánál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik