Championship: pontszerző csapatban mutatkozott be Futács

Vágólapra másolva!
2013.03.05. 22:59
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 36. fordulójában Futács Márkó bemutatkozott a Blackpoolban – amint arról beszámoltunk, a Leicester City adta kölcsön őt a több játéklehetőség reményében –, amely a Birmingham City vendégeként ért el döntetlent. A magyar légiós csapata első cseréjeként a 41. percben léphetett pályára, az állás akkor még 0–0 volt, egy szöglet utáni helyzet adódott előtte, de fejese elkerülte a kaput.

Amint arról beszámoltunk, ágyéksérülése miatt kihagyta a keddi bajnokit Bogdán Ádám, a Bolton nélküle a 93. percben szerzett góllal kerekedett a Blackburn Rovers fölé.

A listavezető Cardiff City hazai pályán nem bírt a középmezőnyt erősítő Derby Countyval, ám a hétvégével ellentétben üldözője, a Hull City nem tudott élni a walesiek újabb botlásával, lévén kikapott. Sőt, a Hull a meccsen túl a második helyét is elveszítette, mert előzött, és egypontos előnyre tett szert a Watford.

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
36. FORDULÓ

Birmingham City–Blackpool 1–1
Bristol City–Brighton & Hove Albion 0–0
Burnley–Barnsley 1–1
Cardiff City–Derby County 1–1
Huddersfield Town–Middlesbrough 2–1
Leicester City–Leeds United 1–1
Millwall–Wolverhampton Wanderers 0–2
Nottingham Forest–Ipswich Town 1–0
Peterborough United–Charlton Athletic 2–2
Watford–Sheffield Wednesday 2–1
Bolton Wanderers–Blackburn Rovers 1–0
Crystal Palace–Hull City 4–2

AZ ÁLLÁS
1. Cardiff City 35 22 5 8 57–37 20 71
2. Watford 36 20 6 10 71–45 26 66
3. Hull City 36 20 5 11 53–43 10 65
4. Crystal Palace 36 18 10 8 65–44 21 64
5. Leicester City 35 17 7 11 57–30 27 58
6. Brighton & Hove Albion 35 14 14 7 50–35 15 56
7. Nottingham Forest 36 14 12 10 51–46 5 54
8. Middlesbrough 36 17 3 16 55–55 0 54
9. Bolton Wanderers 36 13 12 11 54–49 5 51
10. Leeds United 35 14 8 13 45–49 –4 50
11. Burnley 36 13 9 14 49–49 0 48
12. Derby County 36 11 12 13 51–50 1 45
13. Blackburn Rovers 36 11 12 13 44–47 –3 45
14. Charlton Athletic 36 11 11 14 45–50 –5 44
15. Millwall 35 12 8 15 44–52 –8 44
16. Huddersfield Town 36 11 11 14 38–62 –24 44
17. Blackpool 36 10 13 13 51–50 1 43
18. Birmingham City 36 10 13 13 46–58 –12 43
19. Ipswich Town 36 11 9 16 35–55 –20 42
20. Sheffield Wednesday 35 11 7 17 40–50 –10 40
21. Wolverhampton 36 10 9 17 42–50 –8 39
22. Barnsley 35 10 8 17 44–57 –13 38
23. Peterborough United 35 11 4 20 53–63 –10 37
24. Bristol City 36 10 6 20 51–65 –14 36

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik