Abramovics két arca: egy üzletember tárcája és türelme

Claudio Ranierit „örökölte”, José Mourinhóval elváltak, Avram Grant a BL-döntő, Roberto Di Matteo a BL-győzelem ellenére volt kevés neki, Carlo Ancelotti „csak” angol bajnoki címet hozott, Guus Hiddinket nem tudta marasztalni, Luiz Felipe Scolari és André Villas-Boas pedig szimplán keveset mutatott fel fél év alatt. Abramovics gyakorlatilag csak Hiddinket nem rúgta ki az elmúlt kilenc és fél évben.

Talán a listából is kitűnik, hogy Roman Abramovics nem türelmes vezető. Ha valahol biztos lehet benne egy menedzser, hogy azonnal eredményt kell produkálni, az a Stamford Bridge ülőalkalmatossága.

S ha valahol bizony ez egy kicsit is feltűnést kelt, akkor az a Premier League platformja, hiszen ott még a ligautolsónál is hat napon át gondolkoznak azon, tényleg kirúgják-e végre a tényleg alkalmatlannak tűnő menedzsert azt követően, hogy simán zakóztak hazai pályán az utolsó előtti újonctól. Hogy az Alex Ferguson–Manchester United-, Arsene Wenger–Arsenal-, David Moyes–Everton-féle matrimoniális kapcsolatokról ne is beszéljünk. (S ha már a hűség-hűtlenség témánál tartunk, csak zárójelben: Abramovics nyolc edző mellett egy – második – feleséget is elfogyasztott a jelzett időszakban, az Irina Malangyinától való válására a hírek szerint mintegy „öttorresnyi” pénze ment rá, a mérleg „pozitív” serpenyőjében ugyanakkor állítólag ott van Dasa Zsukova, Marat Szafin korábbi barátnője.)

Pedig a Chelsea nem volt eredménytelen az elmúlt tíz esztendőben, összesen tíz nagy trófea került a vitrinbe, amelyeket nyugodtan lehet mutogatni a klubmúzeumban, hiszen a három bajnoki címet, a négy FA-kupa-győzelmet, a két Ligakupa-sikert és a BL-elsőséget alighanem mindegyik másik angol csapat elfogadná (Ferguson MU-ja is ennyit gyűjtött a jelzett időszakban), s még hátravan az évből a klub-vb. Csak összehasonlításképp: a Chelsea az Abramovics-éra előtt összesen nem nyert ennyi nagy címet (hacsak nem számoljuk a másodosztályú elsőségeket is), s ne feledjük, egy 1905-ben alapított klubról van szó!

Abramovics ugyanakkor a saját útját járja, és amennyire ki lehetett ismerni az elmúlt szűk tíz esztendőben a 46 éves orosz mágnást, öntörvényű, tekintélyt nem ismerő és nem kis mértékben sikerhajhász – annak minden pozitív és negatív járulékával együtt.

Kétség sem férhet hozzá: Abramovics ugyanazokkal az autoriter módszerekkel irányítja a Chelsea-t, amelyekkel többek között sikereket ért el az olajbizniszben érdekelt Szibnyeft első embereként vagy a csukcsföldi kormányzóság élén. A Chelsea-nél annak idején az első lépések egyikeként csökkentette az apparátust, átláthatóbbá tette a vezetést, és ugyan nem szólt bele az operatív munkába, közvetlenül neki tartozott felelősséggel mindenki a klubnál – s mint látható a szakmai stáb példáján, ez azóta sem változott. Tegyük hozzá, hogy egy olyan ember esetében, aki a semmiből jött és a meggazdagodást gumikacsák forgalmazásával kezdte, ám mára a Forbes listájának 68. helyéig – korábban volt magasabb pozícióban is – küzdötte magát, aligha csoda, ha csak a saját módszereiben hisz.

Az orosz pénzember labdarúgás iránti elkötelezettsége viszont elvitathatatlan, s nem csak a Chelsea-nél elköltött hatalmas pénzmennyiség miatt: a 2000-es évek közepén rengeteget tett azért, hogy a CSZKA Moszkva UEFA-kupa-győzelemig jutott, a szbornaja nem kis részben neki köszönhette a Guus Hiddink alatt elért sikereket, és a hírek szerint nem elhanyagolható a szerepe abban sem, hogy 2018-ban Oroszország rendezi a világbajnokságot. S akkor a pénzéből üzemeltetett, az orosz futballt új alapokkal bővítő Nemzeti Futballakadémiáról még nem is beszéltünk.

A Chelsea tulajdonosa immár majdnem 1 milliárd eurót költött el csak játékosok vásárlására 2003 óta (egy szezon kivételével mindig többet, mint amennyi bevétele befolyt az eladásból), és a számsor alapján úgy tűnik, egyelőre nem unta meg a „játékszerét”. Máskülönben mi másra utalhat Di Matteo menesztése, mint hogy a BL-siker még nem jelenti a beteljesedést – ennél többre, sokkal többre vágyik.

Ez esetben pedig lehet, hogy Abramovics munkálkodása nyomán korántsem a Chelsea a legnépszerűbb angol klub – ahogy arra több szigetországi médium is rámutatott az elmúlt napokban –, de hosszú távon a helye biztosítva van a legnagyobbak között. S nem lesz belőle gumikacsa.