Egy kétes büntető és egy csodás Suárez-gól Liverpool-sikert hozott

Vágólapra másolva!
2011.03.20. 16:30
null
Suárez gyönyörű góllal küldte padlóra a Sunderlandet (Fotó: Action Images)
Győzelemmel zárta az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulóját a Liverpool, amely Dirk Kuyt tizenegyesével és Luis Suárez remek góljával 2–0-ra diadalmaskodott a Sunderland otthonában. Gulácsi Péter a kispadról nézte végig a mérkőzést.

A vasárnap délután rosszul kezdődött a Sunderlandnek, és még rosszabbul folytatódott: az első félidő során nagyon csúnyán rájárt a rúd a „fekete macskákra” a Liverpool ellen. Az első huszonöt percben Steve Bruce menedzsernek kétszer is cserélnie kellett sérülések miatt, előbb Sulley Muntari, majd Kieran Richardson esett ki a középpályáról.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri az angol bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Sunderland ennek ellenére irányított az első fél órában, és sokkal veszélyesebbnek is tűnt, labdabirtoklásban magasan a Liverpool fölé nőtt – ezt viszont nem tudta sem ziccerekre, sem gólokra váltani. A 31. percben aztán a semmiből a vendégek szerezték meg a vezetést, John Mensah földre vitte Jay Spearinget, és bár Kevin Friend játékvezető először szabadrúgásnak ítélte meg az esetet, asszisztense jelzésére tizenegyest adott, amelyet Dirk Kuyt higgadtan értékesített is. Bruce és a hazai játékosok majd’ felrobbantak a dühtől…

A sunderlandiek néhány durva belépővel élték ki a frusztrációt, ezzel persze nem segítettek magukon – félidőben 1–0-ra a Pool vezetett.

A második félidő elején a házigazdák többször is megkönnyebbülten sóhajthattak fel, Andy Carroll gólvonalig jutott (Lee Cattermole akadályozta meg a háló megzörgetésében), Luis Suárez centikkel lőtt mellé. A Sunderland egy óra elteltével harmadik cseréjét is kihasználta, a becserélt Ahmed Elmohamadi meg kis híján egyenlíteni is tudott, de Pepe Reina kapuja érintetlen maradt.

A Newcastle-ből igazolt, így Sunderlandben finoman fogalmazva is népszerűtlen Andy Carroll 72 (észrevétlenül a pályán töltött) perc után lejött, a hajrára David Ngog váltotta. A „vörösök” egy Spearing-lövéssel nagyon közel kerültek a második gólhoz, de a döntő csapást csak egy remek Suárez-alakítás után tudták bevinni, a 77. percben. Az uruguayi az alapvonalon húzott befelé Kuyt passzával, rendkívül éles szögből lőtt, nagyon meglepve ezzel Mignolet-t – 0–2, csodálatos gól!

SUNDERLAND–LIVERPOOL 0–2

A Sunderland a hajrára még megfogyatkozott – John Mensah kapott pirosat –, a Liverpool megtartotta az előnyt, nyert 2–0-ra, és továbbra is harcban van az európai kupaindulást jelentő helyekért.

PREMIER LEAGUE
1. Manchester United 30 18 9 3 64–30 +34 63
2. Arsenal 29 17 7 5 59–29 +30 58
3. Manchester City 29 15 8 6 45–25 +20 53
4. Chelsea 28 15 6 7 51–24 +27 51
5. Tottenham 29 13 10 6 41–34 +7 49
6. Liverpool 30 13 6 11 41–36 +5 45
7. Bolton 30 10 10 10 42–41 +1 40
8. Everton 30 9 13 8 40–39 +1 40
9. Sunderland 30 9 11 10 33–37 –4 38
10. Stoke City 30 11 4 15 36–38 –2 37
11. Newcastle 30 9 9 12 44–45 –1 36
12. Fulham 30 7 14 9 33–33 0 35
13. Blackburn 30 9 6 15 39–51 –12 33
14. Aston Villa 30 8 9 13 37–51 –14 33
15. Blackpool 30 9 6 15 45–60 –15 33
16. West Bromwich Albion 30 8 9 13 41–56 –15 33
17. West Ham 30 7 11 12 36–49 –13 32
18. Wolverhampton 30 9 5 16 35–49 –14 32
19. Birmingham 29 6 13 10 28–41 –13 31
20. Wigan 30 6 12 12 29–51 –22 30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik