Ashley Cole: Hiddink megérdemelné, hogy nyerjünk neki egy kupát

Vágólapra másolva!
2009.05.12. 16:21
A Chelsea angol válogatott védője, Ashley Cole a Setanta Sportsnak adott nyilatkozatában elmondta, nagyon sok köszönettel tartoznak Guus Hiddink menedzsernek, akinek az érkezését követően teljesen megváltozott a csapat mentalitása. Ezért a nyáron távozó holland szakembert egy FA-kupa-győzelemmel szeretnék „megajándékozni”.
Cole (jobbra) és társai megszerették Hiddinket
Fotó: Action Images (archív)
Cole (jobbra) és társai megszerették Hiddinket
Cole (jobbra) és társai megszerették Hiddinket
Fotó: Action Images (archív)
Cole (jobbra) és társai megszerették Hiddinket

„Az előző szezonban nem nyertünk semmit, és a Bajnokok Ligája-győzelemről már az idén is le kellett mondanunk, ráadásul Guus Hiddinknek az Everton elleni FA-kupa-döntő lesz az utolsó meccse nálunk, így nem lehet kérdés, hogy mindenképp szeretnék megnyerni a kupát” – fogalmazott Cole.

„Sokan bízunk benne, hogy Hiddink esetleg meggondolja magát, és marad a csapatnál, de erre kevés esély van. Nagy hatással volt ránk, megszerettük őt, ezért nem akarjuk, hogy üres kézzel távozzon” – tette hozzá a védő.

Guus Hiddink Luiz Felipe Scolari menesztése után februárban érkezett a csapathoz, azóta tétmérkőzéseken 12 győzelmet, öt döntetlent és két vereséget jegyez a gárda. A bajnokságban a 3. helyen áll, a BL-ben elődöntőbe jutott (ott a barcelonai Andrés Iniestának a hosszabbítás perceiben lőtt gólja miatt búcsúzott), az FA-kupában pedig döntős.

Az FA-kupa fináléjában május 30-án a Wembleyben csap össze a Chelsea és az Everton.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik