Arsene Wenger kiakadt a sokat színészkedő Didier Drogba miatt

Vágólapra másolva!
2009.05.11. 13:25
A keddi BL-búcsút követően eldőlt: 2005 óta első alkalommal zárja úgy a szezont az Arsenal, hogy nem nyer egyetlen trófeát sem. Ráadásul ezek után vasárnap a csalódott csapatok csatáját is elbukta Arsene Wenger legénysége: a Chelsea 4–1-es kínos zakót szabott az Arsenalra.
Drogba (jobbra) kiborította az Arsenal menedzserét
Fotó: Reuters (archív)
Drogba (jobbra) kiborította az Arsenal menedzserét
Drogba (jobbra) kiborította az Arsenal menedzserét
Fotó: Reuters (archív)
Drogba (jobbra) kiborította az Arsenal menedzserét

„Nyilvánvaló, hogy a nyáron meg kell erősítenünk a keretünket” – kezdte a Chelsea elleni vereséget követő értékelését az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger.

A francia szakember elmondta, legalább két futballistát szeretne igazolni a közeljövőben. Eközben a klub részvényeinek 25 százalékát birtokló Aliser Uszmanov úgy nyilatkozott, hogy jóval erősebb kispadra volna szüksége az együttesnek, ha fejlődni akar.

„Egyértelmű, hogy a nyáron meg kell erősítenünk a keretünket. Ha előrébb akarunk lépni, feltétlenül »hosszabb« kispadra van szükségünk. Olyan játékosoknak kell ott ülniük, akik bármikor képesek hasonló teljesítményre, mint a kezdőcsapatban pályára lépők” – fogalmazott Uszmanov.

Persze neveket sem a menedzser, sem a résztulajdonos nem említett, így aztán marad a mindig jól értesült, ám legalább ennyire kevéssé megbízható szigetországi sajtóban megjelenő vélt vagy valós információk tömkelege.

A Daily Mirror például állítja, hogy a Milannal szemező Emmanuel Adebayor helyére a Zenitből érkezhet pótlás, mégpedig Pavel Pogrebnjak személyében. Szintén ez a lap írja, hogy a togói csatár pótlására Roque Santa Cruz is esélyes lehet, akinek klubja, a Blackburn egyébként ugyancsak szemet vetett Pogrebnjakra.

Nem mellesleg az orosz támadót a Bayern München is szívesen látná, valamint – kis túlzással – fél Európa, hiszen novemberben lejár a szerződése a Zenitnél, így a nyáron „nyomott” áron távozhat Szentpétervárról.

Az Arsenalhoz és a vasárnapi meccshez visszatérve: Arsene Wenger nem ment el szó nélkül Didier Drogba teljesítménye mellett, akiről Cesc Fabregas még az első félidőben begyűjtött egy sárga lapot – Wenger szerint jogtalanul, ráadásul a megítélt szabadrúgásból szerezte meg a vezetést a Chelsea.

„Olyan világban élünk, amikor a színészkedőket jutalmazzák. Ez nem igazságos, de ez van. A játékvezetőnek nem kellett volna szabadrúgást adnia, ám ez nem jelenti, hogy gólt kellett kapnunk belőle. A bíró néha melletted, néha ellened dönt, viszont ettől függetlenül egy ilyen beadás után muszáj elfejelni a labdát” – fogalmazott Wenger.

Az alábbi videót megnézve ki-ki döntse el maga, hogy ebben az esetben kinek van igaza...

DROGBA MŰESÉSE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik