A Tottenham elnöke szerint Ramosnak kommunikációs problémái voltak

Vágólapra másolva!
2008.10.30. 18:31
Juande Ramos nagyszerű sikereket ért el a Sevillával, a Tottenham Hotspur kispadján pedig Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett első hónapjaiban, az új idényben viszont semmi sem sikerült neki és csapatának. Daniel Levy, a londoni klub elnöke szerint nyelvi problémák miatt nem tudott Ramos olyan sikeres lenni, mint előző állomáshelyén.
Levy (balra) és Ramos itt tolmács nélkül beszélt egymással
Fotó: Imago
Levy (balra) és Ramos itt tolmács nélkül beszélt egymással
Levy (balra) és Ramos itt tolmács nélkül beszélt egymással
Fotó: Imago
Levy (balra) és Ramos itt tolmács nélkül beszélt egymással

Daniel Levy nem sokat gondolkozott az új menedzser személyét illetően a Juande Ramosszal történő szerződésbontást követően, rögtön Harry Redknappre esett a választása, és egy nap alatt meg is szerezte a szakembert a Portsmouthtól.

Levy szerint Ramost elsősorban kommunikációs problémák akadályozták meg az eredményes munkában – a spanyol mester nem beszél folyékonyan angolul, interjúk és sajtótájékoztatók alkalmával is többnyire tolmács segítségét vette igénybe –, de biztos benne, hogy Redknapp-pel ilyen problémák nem lesznek, és nem csak azért, mert az új menedzser angol.

„Jó néhány éve ismerem már Harryt, aki remekül kommunikál. Ez nagyon fontos egy menedzsernél, sokan alábecsülik ennek jelentőségét – nyilatkozta Levy a Sky Sportsnak. – Az én pozíciómban néha gyors döntéseket kell hozni, van, hogy nagyon fájdalmasakat, de ezek a klub érdekeit szolgálják.”

„Igyekeztünk annyi időt adni Juandénak, amennyit csak lehet, de eljött az idő, amikor lépnem kellett – folytatta az elnök. – Abszolút úriemberként viselkedett, ezért is bármikor szívesen látjuk őt. Valamiért itt nem ment neki úgy, mint korábbi csapatainál, de nincs kétségem afelől, hogy következő klubjánál ismét sikeres lesz.”

Levy mindenesetre nagyon bízik az új menedzserben:

„Harry nagyon magabiztos személyiség, és ez átragad a játékosokra is, akiknek sokkal nagyobb lesz az önbizalmuk. Mindannyian tudjuk, hogy remek keretünk van, és hogy nem ott kellene állnunk a tabellán, ahol jelenleg vagyunk” – fejezte be a Tottenham főnöke.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik