Németh bemutatkozott! Bő huszonöt percet kapott a Villarreal ellen

Vágólapra másolva!
2008.07.30. 23:41
Németh Krisztián bő húszonöt percen keresztül erősítette a Liverpool csapatát a Villarreal elleni felkészülési mérkőzésen. A magyar támadót a szünetben küldte pályára Rafa Benítez, a „vörösök” menedzsere, a 72. percben pedig Fernando Torres váltotta a friss U19-es bronzérmest.
Fotó: Action Images (archív)
Fotó: Action Images (archív)
Megtörtént, amire annyi magyar várt: Németh Krisztián bemutatkozott a Liverpool felnőttcsapatában. A Villarreal elleni barátságos mérkőzésen a magyar támadó a szünetben állt be nyolc másik társával egyetemben.

A szürke szerelésben pályára lépő Poolban természetesen előre tolva játszott Németh, aki rengeteget küzdött a spanyol csapat védői között.

A 20-as számú mezt viselő Németh a 70. percben ígéretes lövéssel próbálkozott, amikor az egykori Arsenal-bekkről, Pascal Cyganról elé pattant a labda. A magyar játékos a tizenhatos vonaláról lőtt, hozzávetőlegesen húsz centiméterrel a keresztléc fölé.

Németh egyébként a pályán töltött rövid időszaka alatt a spanyol szupertehetséggel, Dani Pachecóval alkotott ékpárt.

S, hogy miért volt a bemutatkozás tiszavirág-életű? Mert Rafa Benítez mester a 72. percben beküldte az igazi csatársztárt, az Eb-döntő hősét, Fernando Torrest – sajnos pont Németh helyére.

A magyar támadó tehát első meccsén a Pool felnőttcsapatában bő huszonöt percet kapott.

A mérkőzés egyébként 0–0-s döntetlennel zárult.

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS

EREDMÉNY
Villarreal–Liverpool 0–0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik