Hűtlenekké lesznek az Arsenalhoz a türelemmel nevelt játékosok?

Vágólapra másolva!
2008.07.18. 20:52
Lehmann – Eboué, K. Touré, Campbell, A. Cole – Pires, Gilberto Silva, Ljungberg, Fabregas – Hleb – Henry. Nem egy mai Arsenal-felállás... Pedig mindössze két év telt el azóta, hogy az „ágyúsok”" ezzel a kezdő tizeneggyel léptek pályára a Stade de France-ban a 2005–2006-os Bajnokok Ligája-idényük zárásaként – a döntőben.
Kettő a hűtlenek közül: Hleb és Flamini – jövőre már egyikük sem lesz Londonban
Fotó: Action Images (archív)
Kettő a hűtlenek közül: Hleb és Flamini – jövőre már egyikük sem lesz Londonban
Kettő a hűtlenek közül: Hleb és Flamini – jövőre már egyikük sem lesz Londonban
Fotó: Action Images (archív)
Kettő a hűtlenek közül: Hleb és Flamini – jövőre már egyikük sem lesz Londonban

Sok minden változott azóta. Az „ágyúsok” a Barcelonától elszenvedett vereség után azt ígérték, a következő évben már révbe érnek, ám úgy tűnik, az a vereség új folyamatokat indított be a londoniaknál.

Legelőször Henry távozása után lehetett érezni ezt. Patrick Vieira 2005-ös eligazolását követően ő kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, a kedvencből „főágyús” lett, és a francia támadó igazi példát mutatva vezette BL-fináléig az alakulatot. Henry ekkor nyolc esztendeje volt Londonban, s ezalatt „Henrik király” a klub legnagyobb játékosai közé avanzsált, mindig áradozott az Arsenalról, és a drukkerek imádták. (Sőt még ma is imádják... Egy szurkolók körében végzett szavazáson ő lett a klub legjobb játékosa Dennis Bergkamp és Tony Adams előtt.)

A 2007-es szezon végén Henry mégis úgy döntött, hogy távozik, mert szeretett volna nemzetközi kupát nyerni a pályafutásából hátralévő néhány évben, és úgy érezhette, ez az Arsenallal nem fog sikerülni.

Henry távozása azonban – akár tetszett a rajongóknak, akár nem – beleillett abba a folyamatba, amely jellemző Arsene Wenger felfogására: nem nagy baj, ha rutinos játékosok távoznak, így a tehetségek kerülhetnek előtérbe. (Henry esetében természetesen árnyaltabb a kép.)

Az idei nyári Arsenal-eligazolások azonban már nem kifejezetten illeszkednek bele ebbe a sémába. Gilberto Silva távozása nem meglepetés, ő már az elmúlt évadban sem jutott meghatározó szerephez a csapatban. Jens Lehmann odébbállása sem eget rengető újdonság, a német kapus így is nagyon sokáig „húzta” ahhoz képest, hogy mennyi kritika érte kezdeti ténykedését a londoniaknál.

Mathieu Flamini és Alekszandr Hleb elmenetele viszont alighanem az Arsenal híveit is mellbe vágta. Tudniillik Flamini 24, Hleb 27 éves: legjobb éveik előtt állnak. Flamini eligazolása különösen fájó lehet Wengernek, hiszen a menedzser négy esztendeje fiatalon fedezte fel honfitársát, majd bízott rá nagy feladatokat a fejlődés érdekében, Flamini mégis a távozás mezejére lépett. Az eset nagyon hasonlít Ashley Cole két évvel ezelőtti hűtlenségére, azzal a különbséggel, hogy akkor az Arsenal csekély, 5 millió font fájdalomdíjat kapott – most semmit.

Alekszandr Hleb Barcelonába igazolása már-már egy hagyományt testesít meg, hiszen az elmúlt években az Arsenal játékosai közül Marc Overmars, Emmanuel Petit, Giovanni van Bronckhorst, illetve legutóbb Thierry Henry is dél felé vette az irányt és Katalóniában kötött ki. (Sylvinho vigói kitérő után igazolt a Barcába.)

Az Arsenal tehát két olyan futballistát veszített, aki alapember volt az elmúlt idényben, és még távozhat Emmanuel Adebayor is (a togói eladása szinte az egész nyáron napirenden van, de miután a „legfőbb kérő”, a Milan megvette Ronaldinhót, kicsi az esély, hogy elmegy). A fentiek azt jelentik, hogy Arsene Wengernek ismételten építkeznie kell.

Van miből – mondhatják erre az „ágyúsok”, mivel az óriási tehetségnek tartott Samir Nasri Londonban kötött ki. Érte viszont súlyos eurómilliókat adott ki az Arsenal (pontosan 16 milliót – többet, mint amennyiért eladta Hlebet…), ez pedig nem volt jellemző eddig a klubra…

LONDONI KÖRKÉP

Érkezett: Aaron Ramsey (Cardiff City, 6 400 000), Samir Nasri (Marseille, 16 000 000), Matthew Connolly (Colchester – kölcsönből vissza), Carlos Vela (Osasuna – kölcsönből vissza)
Távozott: Jens Lehmann (VfB Stuttgart, ingyen), Mathieu Flamini (Milan, ingyen), Kerrea Gilbert (Leicester City – kölcsönbe, ingyen), Gilberto Silva (Panathinaikosz, 1 250 000), Alekszandr Hleb (Barcelona, 15 000 000)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik