Grantnek nem kell az alamizsna: nem lesz újra futballigazgató

Vágólapra másolva!
2008.05.27. 16:47
Avram Grant, a Chelsea hétvégén kirúgott menedzsere nem fogadja el a Roman Abramovics által felajánlott régi pozícióját és nem lesz újra futballigazgató - mondta a BBC-nek adott nyilatkozatában maga az érintett.
Avram Grant távozóban: nem marad futballigazgatóként sem
Fotó: Reuters
Avram Grant távozóban: nem marad futballigazgatóként sem
Avram Grant távozóban: nem marad futballigazgatóként sem
Fotó: Reuters
Avram Grant távozóban: nem marad futballigazgatóként sem

Az izraeli szakember tavaly júliusban lett a kékek futballigazgatója, majd szeptemberben – José Mourinho elküldése után – avanzsált menedzserré. Grantet a tulajdonos, Roman Abramovics hozta a klubhoz, és az orosz milliárdos most – kirúgása után – ismét felajánlotta neki a futballigazgatói posztot. Grant visszautasította az ajánlatot.

„Értem, hogy miért kaptam az ajánlatot, de – úgy gondolom – ez nem volt korrekt megoldás” - mondta az 53 éves szakember.

A Chelsea második helyen végzett a bajnokságban, illetve elveszítette a Bajnokok Ligája- és az angol Ligakupa-döntőt is a „Grant-éra” alatt. Ám ez kevés volt a Chelsea mindenható urának, Abramovicsnak, aki a hétvégén – miután tárgyalt Peter Kenyon ügyvezető igazgatóval – elbocsátotta őt az állásából. Abramovics fő problémája az volt, hogy Grant nem tudta elfogadtatni magát az öltözőben.

Grant távozása után felmerült első számú segítőjének, a holland Henk ten Caténak a távozása is. Az Ajaxtól októberben érkező holland azonban valószínűleg marad a klubnál.

A korábban Magyarországon, az MTK-nál id dolgozó szakember elmondta, hogy Kenyon félórával Grant kirúgása előtt tájékoztatta őt a helyzetről, és elmondta neki, hogy a történések nem lesznek következménnyel az ő állására.

„2010-ig van szerződésem a Chelsea-vel - mondta ten Cate - és jól érzem magam szerepemben, mint első számú asszisztens.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik