Első félidőben lőtt góljaival győzte le az Arsenal a Readinget

Vágólapra másolva!
2008.04.19. 15:53
Címkék
Az utóbbi időben botladozó – a Bajnokok Ligájából kieső és az angol bajnoki címtől is eltávolodó – Arsenal a kiesés ellen küzdő Readinget fogadta az Emirates-stadionban a Premier League 35. fordulójában, és esélyeshez méltóan magabiztosan nyerte meg a mérkőzést. A vendégek az első félidőben nyolc perc alatt kétszer is kapituláltak.
Adebayor ezzel a mozdulattal szerezte meg a vezetést az Arsenalnak
Foto: Reuters
Adebayor ezzel a mozdulattal szerezte meg a vezetést az Arsenalnak
Adebayor ezzel a mozdulattal szerezte meg a vezetést az Arsenalnak
Foto: Reuters
Adebayor ezzel a mozdulattal szerezte meg a vezetést az Arsenalnak

Hamisítatlan angol időjárás, szitáló eső fogadta a csapatokat. A 9. percben Cesc Fabregas lövése halt el Marcus Hahnemann kezeiben, majd két perccel később Emmanuel Adebayor fejese kerülte el a vendégek kapuját.

A 19. percben Hahnemann mentett Ivar Ingimarsson hibája után.

A 30. percben már az amerikai kapus is tehetetlen volt. Ekkor Adebayor vett át egy labdát a tizenhatos vonalánál két védő között és higgadtan helyezett a bal alsó sarokba. 1–0

A 38. percben Gilberto Silva növelte a hazai előnyt, miután 28 méteres lövését követően a labda André Bikey fején megpattanva a kapu jobb oldalában kötött ki. 2–0

A második félidő elején Theo Walcott próbálta átemelni Hahnemannt, de nem járt sikerrel.

A 68. percben Walcott beadása után Fabregas fejelt fölé, majd nem sokkal később Van Persie lövése vágódott a kapufáról a gólvonalra.
Öt minutummal később ismét Walcott villant, de lövése a kapufáról fölé vágódott. Nagyon érett a hazaiak harmadik gólja, de csak nem akart megszületni.

Nem sokkal ezután majdnem faragni tudott a hátrányából a Reading, de Bobby Convey lövését Jens Lehmann szögletre ütötte.

A végén még Fabregas szerezhette volna meg az „ágyúsok” harmadik találatát, de lövését Michael Duberry a gólvonalon blokkolta, így maradt a 2–0.

Ezzel az Arsenal négy pontra megközelítette a Chelsea-t, a Reading viszont még rosszabb helyzetbe került a kiesés elleni küzdelemben.

PREMIER LEAGUE

35. FORDULÓ
Arsenal–Reading 2–0 (Adebayor 30., Gilberto Silva 38.)

PREMIER LEAGUE

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 34 25 5 4 72-18 +54 80
2. Chelsea 35 23 9 3 60-24 +36 78
3. Arsenal 35 21 11 3 65-29 +36 74
4. Liverpool 34 18 12 4 60-26 +34 66
5. Everton 35 18 7 10 49-29 +20 61
6. Portsmouth 34 16 9 9 47-33 +14 57
7. Aston Villa 34 15 10 9 62-44 +18 55
8. Manchester City 34 14 10 10 39-40 -1 52
9. Blackburn Rovers 34 13 12 9 44-42 +2 51
10. West Ham United 34 12 8 14 35-40 -5 44
11. Tottenham Hotspur 34 10 11 13 63-57 +6 41
12. Newcastle United 34 10 9 15 40-57 -17 39
13. Middlesbrough 34 8 12 14 31-48 -17 36
14. Sunderland 34 10 6 18 33-52 -19 36
15. Wigan Athletic 34 9 8 17 31-48 -17 35
16. Reading 35 9 5 21 37-65 -28 32
17. Birmingham City 34 7 10 17 39-52 -13 31
18. Bolton Wanderers 34 7 8 19 31-52 -21 29
19. Fulham 34 5 12 17 32-56 -24 27
20. Derby County 34 1 8 25 16-74 -58 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik