Dirk Kuyt két 11-esével fordított a Benítez-csapat a városi derbin

Vágólapra másolva!
2007.10.20. 15:53
Címkék
A papírformának megfelelően a vendég „vörösök” kezdték jobban a mérkőzést, Voronyin nagy helyzetet hibázott el, majd Kuyt ért el lesgólt. Utóbbit természetesen érvénytelenítette a játékvezető, így a liverpooli derbi első negyedórája gólnélküli döntetlennel zárult.
Három pontot ért Dirk Kuyt két gólja
Reuters
Három pontot ért Dirk Kuyt két gólja
Három pontot ért Dirk Kuyt két gólja
Reuters
Három pontot ért Dirk Kuyt két gólja

PREMIER LEAGUE, 10. FORDULÓ

Everton-Liverpool FC 1-2 (Hyypiä 38. - öngól, illetve Kuyt 58., 91. - mindkettő 11-esből)
A folytatásra alaposan feljavult az Everton, egyre többet próbálkozott, a közönség pedig díjazta az elszántságot. Utóbbi hozzáállás Angliában megszokott dolog, de most különösen, hiszen a drukkerek számára mindig kiemelt jelentőségű, ha az ősi rivális ellen futballoznak jól a kedvencek.

Az első félóra után egyre veszélyesebb lett a vendéglátó gárda, de az „utolsó passzokat” elhibázták David Moyes játékosai. De a 38. percben váratlanul nagy segítséget kapott az Everton: Arteta bal oldali szögletét középen éppen Stubbs elé csúsztatták, majd a hazai futballista visszaemelése éppen Hyypiä elé került. A rendkívül rutinos liverpooli védő azonban korát meghazudtolóan zavarodott meg, felszabadítás helyett védhetetlen lövéssel vette be Reina kapuját.

A szünet előtti utolsó percekben már nem történt újabb rendkívüli esemény, így a 177. liverpooli bajnoki derbit a vendéglátók kezdhették kedvezőbb helyzetből a második félidőt.

A szünet után viszont már bánkódhattak a hazai szurkolók egy Arteta-szöglet után. A Liverpool ugyanis megszerezte a labdát, majd a kapura törő Gerrardot a 16-oson belül Hibbert szabálytalanul akadályozta. A vétkest kiállította a játékvezető, a 11-est pedig Kuyt magabiztosan értékesítette.

Az egyenlítés után néhány percen belül Riise és Kuyt is elrontott két-két helyzetet, pedig az Everton egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. A folytatásban sem változott a helyzet, sőt a félidő derekán Yakubu távoli lövése alig kerülte el Reina kapuját.

A hajrában is nyílt volt a mérkőzés, egyáltalán nem érződött, hogy már több mint félórája játszott emberelőnyben a Liverpool.

A 91. percben azonban jött a sorsdöntő dráma: egy kapu előtti kavarodás végén Lucas lövését Neville kézzel ütötte ki. Így jött az újabb kiállítás és 11-es: Kuyt erős lövésébe ugyan Howard beleért, de a hárításra nem volt esélye.

A lefújás előtt az Everton is büntetőt kaphatott volna, de Lescott lerántása után néma maradt a játékvezető sípja. Így a Liverpool nyerte a városi rangadót.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik