Könnyed gála az Anfielden Alonso, Babel, Torres és Voronyin góljaival

Vágólapra másolva!
2007.09.01. 18:13
A papírformának megfelelően az aranyéremre törő Liverpool FC fölényes, 6-0-ás sikert aratott az újonc Derby County ellen az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában. A hazaiak góljait Xabi Alonso, Ryan Babel, Fernando Torres és Andrij Voronyin szerezte.
Fernando Torres duplázott
Reuters
Fernando Torres duplázott
Fernando Torres duplázott
Reuters
Fernando Torres duplázott

A liverpooliak hétközben a Bajnokok Ligája selejtezőjében léptek pályára és magabiztosan nyertek a Toulouse ellen. Akkor 4-0-s sikernek tapsolhatott az Anfield Road közönsége, és most még szebb eredménynek örülhetett.

Rafael Benítez vezetőedző öt helyen változtatott a BL-ben pályára küldött kezdőcsapathoz képest, de ez nem gyengítette együttesét. A három pont sorsa már az első félidőben eldőlt.

A 27. percben Xabi Alonso szabadrúgásból volt eredményes, majd a szünet előtt Babel két csel után lőtt a tehetetlen Bywater hálójába.

Az 56. percben a spanyol csatársztár, Fernando Torres talált a kapuba Javier Mascherano átadása után. Szűk negyedórával később Xabi Alonso ismét feliratkozott a gólszerzők közé, közelről volt eredményes.

A 74. percben pályára lépett Andrij Voronyin és egy perccel később már gólt is szerzett, a Kuyt lövése után kipattanó labdát pofozta közelről a hálóba. Röviddel később egy hatalmas védelmi hiba után Torres kicselezte a kapust és az üresen maradt kapuba gurított.

A szombat délutáni találkozók közül a londoni rangadó is hat gólt hozott, de tökéletesen egyenlő megoszlásban. A vendég Tottenham Hotspur 2-0-ra, majd már 3-1-re is vezetett, úgy tűnt, nyer Martin Jol együttese.

A Fulham azonban nem adta fel, Szmertyin szépítet, majd a lefújás előtt Kamara ollózva talált Robinson kapujába.

A Bolton Wanderers ezúttal hazai pályán kapott ki 2-1-re az Evertontól. Yakubu találatára Anelka még válaszolt, de a 90. percben Lescott eldöntötte a három pont sorsát.

PREMIER LEAGUE, 5. FORDULÓ

  • Liverpool FC-Derby County 6-0 (Xabi Alonso 27., 69., Fernando Torres 56., 78., Babel 45., Voronyin 76.)
  • Fulham-Tottenham Hotspur 3-3 (Dempsey 42., Szmertyin 77., Kamara 90., illetve Kaboul 10., Berbatov 28., Bale 61.)
  • Bolton Wanderers-Everton 1-2 (Anelka 55., illetve Yakubu 11., Lescott 90.)
  • Middlebrough-Birmingham City 2-0 (Wheater 12., Downing 37.)
  • Newcastle United-Wigan Athletic 1-0 (Owen 87.)
  • Reading-West Ham United 0-3 (Bellamy 6., Etherington 49., 90.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik