Vége a találgatásoknak, Dimitar Berbatov nem hagyja el a fővárost

Vágólapra másolva!
2007.08.27. 15:05
Dimitar Berbatov véget vetett az elmúlt napokban ismét felerősödő találgatásoknak és bejelentette, a 2007-2008-as szezonban a Tottenham Hotspur labdarúgója lesz. A bolgár támadót a csatárgondokkal küszködő Manchester Uniteddel hozták ismét hírbe, de a klub tagadta az érdeklődést.
Berbatovot köszöntik a társak
Berbatovot köszöntik a társak
Berbatovot köszöntik a társak
Berbatovot köszöntik a társak

„A legutóbbi szezonban a Tottenhamet választottam, most is szabad akaratomból maradok. Legalábbis egyelőre” – mondta a klasszis, aki utóbbi megjegyzésével azért nem zárta ki a közeli váltás lehetőségét…

Az MU amúgy rendkívül erős és „széles” keretében jelenleg alig található bevethető csatár, ezért vetődött fel ismét Berbatov neve. Ügynöke a napokban beszélt is az angol bajnok érdeklődéséről, de a hétvégén az Old Traffordról érkezett a cáfolat. Vasárnap a két csapat össze is csapott a bajnokságban, Nani távoli lövése révén hazai győzelem született, pedig a Spurs legalább egy pontot szerezhetett volna. Berbatov rendkívül veszélyes volt, de a szerncsével hadilábon állt.

„Azt senki sem állítja, hogy a United nem érdeklődne irántam, az áramat is ismerik. Az viszont egyértelmű, most semmiképpen sem mehetek el” – jegyezte meg Berbatov a bolgár futball-hetilap legfrissebb számában.

A 26 éves sztár tavaly a Bayer Leverkusenből érkezett a Tottenhamhez, eddig 35 találkozón 12 gólt szerzett. A válogatottban 58/35 a mérlege. Az elmúlt napokban a Spurs vezetőedzője, Martin Jol is kiemelte: sorsdöntő lesz Berbatov megtartása.

„Rengeteg spekuláció látott napvilágot. Ez a saga megerősítette Jol pozícióját és nekem is hasznot hozott, mert az elnökség úgy döntött, emeli a fizetésemet” – zárta mondandóját a futballista.

A Spurs négy forduló után 3 ponttal a 17. helyen áll, Berbatov három találkozón még nem szerzett gólt.

NANI GÓLJA A VASÁRNAPI MANCHESTERI BAJNOKIN


BERBATOV-SHOW (ZENE: STEREOPHONICS)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik