A Barnsley és a Crystal Palace nyert a „magyar rangadókon”

Vágólapra másolva!
2007.03.15. 00:29
Ferenczi István, Rajczi Péter és Király Gábor örülhetett az angol labdarúgó másodosztály harmincnyolcadik fordulójának mai mérkőzései után, Ugyanis a Crystal Palace és a Barnsley is győzni tudott. Ferenczi ráadásul duplán örülhetett, hiszen hatodik meccsen hatodik gólját szerezte meg.
Ferenczi (alul) és Rajczi ismét kezdőként kapott helyet a Barnsleyban
Ferenczi (alul) és Rajczi ismét kezdőként kapott helyet a Barnsleyban
Ferenczi (alul) és Rajczi ismét kezdőként kapott helyet a Barnsleyban
Ferenczi (alul) és Rajczi ismét kezdőként kapott helyet a Barnsleyban
Két-két magyar lépett pályára a feljutásról elég merész álmokat szövögető Plymouth és a kiesés ellen küzdő Barnsley csapatában.

A „zarándokoknál” Tímár Krisztián és Halmosi Péter is kezdőként kapott szerepet, míg a vendégek Ferenczi-Rajczi csatársorral futottak ki a gyepre.

A vezetést a francia Nalis szerezte meg a hazaiaknak, ahogy annak a papírforma szerint alakulnia kellett volna, de a folytatásban a vendégek úgy gondolták, kicsit átírják a forgatókönyvet.

Öt perccel később Nyatanga egyenlített, sőt az első félóra elteltével Devaney a vezetést is megszerezte a Barnsleynak.

Ekkor kapott csak észbe a hazai gárda, amely Ebanks-Banks találatával egyenlített is.

A szünet után ahelyett, hogy az első félidő végi rohamozását folytatta volna a Plymouth, újra a vendégek jutottak előnyhöz.

A hatvanegyedik percben a korábban már egyszer a vezető gólt megszerző Devaney ismét betalált, és a kiesőjelölt javára fordította a meccset.

Az utolsó utáni pillanatban Ferenczi István volt eredményes, bebiztosítva ezzel a három pontot csapatának.

Ferenczinek a hatodik meccsén ez volt a hatodik gólja, ami pazar teljesítmény. Az összecsapást mind a négy magyar légiós végigjátszotta.

A játéknap másik mérkőzésén is két magyar játékos nézhetett egymással farkasszemet, méghozzá a feljutásra reális eséllyel pályázó West Bromwich középpályása, Gera Zoltán, illetve a Crystal Palace kapusa, Király Gábor.

A mérkőzésen mindkét válogatott futballistánk 90 percet töltött a pályán, de Király örülhetett jobban, hiszen csapata 3-2-re nyert Geráék ellen.

Szégyenkeznie a West Bromnak sem kell, hiszen tíz emberrel játszottak több mint egy félidőn keresztül, és csupán a kilencvennegyedik percben kapott góllal vesztették el a mérkőzést.

Ugyanakkor a nemrégiben még éllovas birminghami együttes sorozatban most már öt bajnokin nem tudott nyerni.

CHAMPIONSHIP, 38. FORDULÓ

  • Plymouth – Barnsley 2-4 (Nalis 15., Ebanks-Banks 41. ill. Nyatanga 20., Devaney 31., 41., Ferenczi 94.)
  • West Bromwich Albion – Crystal Palace 2-3 (Clement 26., K. Phillips 76. ill. Morrison 35., Watson 42.-11esből, Grabban 90.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Birmingham City 37 21 7 9 54-34 + 20 70
2. Derby County 38 21 7 10 51-38 + 13 70
3. Sunderland 38 20 7 11 58-39 + 19 67
4. Preston North End 37 19 8 10 54-41 + 13 65
5. Wolverhampton Wanderers 38 19 8 11 43-39 + 4 65
6. West Bromwich Albion 38 18 9 11 65-45 + 20 63
7. Cardiff City 38 17 12 9 53-39 + 14 63
8. Southampton 38 16 12 10 60-46 + 14 60
9. Stoke City 38 15 13 10 47-32 + 15 58
10. Crystal Palace 38 15 10 13 48-42 + 6 55
11. Colchester United 38 15 8 15 55-47 + 8 53
12. Sheffield Wednesday 38 14 10 14 56-57 -1 52
13. Plymouth Argyle 37 11 16 10 50-50 0 49
14. Coventry City 38 14 7 17 39-48 -9 49
15. Norwich City 37 13 8 16 47-56 -9 47
16. Leicester City 37 11 13 13 40-45 -5 46
17. Ipswich Town 38 13 6 19 47-52 -5 45
18. Burnley 36 10 11 15 36-39 -3 41
19. Hull City 38 11 8 19 41-56 -15 41
20. Barnsley 38 12 5 21 44-65 -21 41
21. Southend United 38 9 11 18 39-58 -19 38
22. Queens Park Rangers 37 9 10 18 42-58 -16 37
23. Luton Town 38 9 9 20 47-65 -18 36
24. Leeds United 38 10 5 23 38-63 -25 35
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik