MU: mit ér a 45 millió font, ha nem lehet pótolni Ronaldót?

Vágólapra másolva!
2007.01.29. 10:04
Sir Alex Ferguson és Carlos Queiroz után David Gill főigazgató is leszögezte: Cristiano Ronaldo semmi pénzért nem eladó! A pénzügyi vezető szerint hiába kapna horribilis összeget a klub, ha nem tudná pótolni egyik legféltettebb kincsét.

A spanyol lapok napok óta írnak a Real Madrid érdeklődéséről, az AS és a Marca többször is olyan cikket jelentetett meg, hogy a portugál szélső is szívesen igazolna a nagy múltú, de jelenleg hullámzó teljesítményt nyújtó együtteshez.

„Ronaldo egyike azoknak, akiket meg akarunk tartani. Biztosak vagyunk abban, hogy ő sem akar távozni. Ráadásul hivatalos ajánlat sem érkezett hozzánk” – mondta David Gill, majd hozzátette: Ronaldo 2005-ben hosszabbította meg szerződését 2010-ig. Semmi értelme nincs annak, hogy 35, 40 vagy 45 millió fontot zsebeljünk be érte, miközben nem tudnánk őt pótolni. A huszonegy éves Ronaldo nagyszerű teljesítményt nyújt ebben a szezonban, s hiszünk abban, hogy a java még csak most következik”.

Szavazás

Melyik csapatban szerepel Cristiano Ronaldo a 2007-2008-as szezonban?

Írja be az itt látható számot!
A Manchester United pénzügyi igazgatója azt is elmondta, nem meglepő, hogy a lapok hasábjain különböző átigazolási hírek jelennek meg a nagy klubokkal kapcsolatban.

„Persze tisztában kell lennie a Realnak is azzal, hogy nem adjuk el kincsünket. Egyetértek Arsene Wengerrel, aki többször is elmondta, a futballklubok nem bankok, nem csak a pénzügyi haszonért dolgoznak. Azért munkálkodunk, hogy jó csapattal nyújtsunk csúcsszintű teljesítményt.

Gill azt is elmondta, hogy a Ronaldo-kérdésben Sir Alex Ferguson élvezi a klubtulajdonos Glazer-család támogatását.

„Ha menedzserünk valakire azt mondja, hogy nem eladó, akkor nem is merül fel kétely a tulajdonosban. A Glazer-család invesztálni akar a tehetségekbe, nem is gondolkodik a legnagyobb talentum eladásában” – zárta mondandóját az MU főigazgatója.

Cristiano Ronaldo az elmúlt héten Dubaiban pihente ki a szezon eddigi fáradalmait, de szerdán este már pályára lép a Watford elleni manchesteri bajnoki mérkőzésen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik