Young 50 pontja sok volt a Heatnek; a Rockets elkalapálta a GSW-t

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.02.21. 09:17
Kereken ötven pontot szórt a Hawks irányítója, Trae Young, csapata pedig szoros végjátékban verte a Miamit az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Joel Embiid remeklésével, Ben Simmons nélkül győzte le a Sixers a Brooklynt, Chicagóban nyert a Charlotte, szoros meccset vívott Sacramentóban a Memphis, simán hozta a kötelezőt a Bucks és a Rockets.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK MEG! (Fotók: Tóth Zsombor)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK MEG! (Fotók: Tóth Zsombor)

 

Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 106–126

Papírforma. Semmi váratlan nem történt a mérkőzésen, a listavezető Milwaukee tükörsimán hozta a kötelező győzelmet. A vendégek 14 ponttal nyerték az első negyedet, 29-cel vezettek a nagyszünetben, később pedig 34 egységnyi előnyben is voltak úgy is, hogya második félidőben már hátradőltek és ott finoman szólva nem szakadtak meg – a Detroit erejéből csak a kozmetikázásra futotta, minimálisan sem tudta megszorítani ellenfelét a vendéglátó. Egyénileg Giannis Antetokounmpo (33 pont, 16 lepattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) és Khris Middleton (28 pont, 8 lepattanó, 4/5 tripla) villogott leginkább, de a kevesebbet játszó Eric Bledsoe (19 pont, 6 gólpassz) és Brook Lopez (18 pont, 10 kiharcolt büntető) is kitett magáért – a könnyed kötelező megvan, most pedig készülhetnek a hétvégi, Sixers elleni kiemelt rangadóra.

Ennyit tud a Pistons. Most már a kivásárolt Reggie Jackson sem volt ott a széteső detroiti keretben és szakadényi különbség volt a csapatok között,teljesen esélytelenül szenvedték el sorozatban ötödik vereségüket a hazaiak. A 18 pontos Christian Wood, vagy a 16 ponttal, 10 lepattanóval, 7 gólpasszal záró Bruce Brown nem hozott rossz számokat egyénileg, de egy másodpercig sem reménykedhettek a bravúrban, a Bucks már az első negyedben jelezte, hogy mi várható – nincs mit tenni, ez a Detroit jelenleg ennyit tud, főleg a liga legjobb csapatával szemben.

A Pistons legjobb dobói:Wood 18/3, Brown 16/3, Rose 12, Galloway 12/6
A Bucks legjobb dobói:Antetokounmpo 33, Middleton 28/12, Bledsoe 19/6

Atlanta Hawks–Miami Heat 129–124

Mély gödörben a Miami. Az utóbbi hat meccséből az ötödik vereségét szenvedte el a Heat, amely nemrég még a keleti második helyért harcolt, most viszont már a harmadik helytől is három és fél meccsre van – sőt, a győzelmek számát tekintve már az ötödik Sixers is utolérte a gárdát. Pedig ezt a meccset megnyerhették volna a floridaiak, az első negyedet behúzták, majd egy hullámvölggyel hátrányba kerültek, de Bam Adebayo (28 pont, 19 lepattanó), Goran Dragic és Jimmy Butler vezetésével innen felálltak, sőt, bő másfél perccel a meccs vége előtt még ők vezettek 124–119-re. A hátralévő időben azonban hibát hibára halmoztak, három labdát adtak el, engedtek egy támadópattanót, rontottak dobást, néztek el védekezést, úgyhogy az Atlanta egy 10–0-s futással zárta az estét, a Heat pedig újabb vereséget könyvelhetett el. Egyre mélyebb gödörbe kerül a társaság, de az idegenbeli túra most véget ért, a következő tizenkét meccsből kilencet otthon játszhatnak, ott stabilizálniuk kell magukat.

Trae Young még rátett egy lapáttal. A Hawks irányítója sok kiváló meccset játszott már ebben a szezonban, most viszont a dobott pontokat tekintve minden korábbit felülmúlt és kereken 50 egységgel karriercsúcsot hintett: 12/25-öt dobott mezőnyből, 8/15-öt a triplavonalon túlról és 18/19-et a büntetővonalról, ráadásul volt még 8 gólpassza is. Az ő remek játéka elengedhetetlen volt az Atlanta sikeréhez, a záró etapban csapata első 18 pontjából 14-et ő maga szerzett, több látványos megmozdulása is volt, majd a meccszáró 10–0-s futásnál a többiek is kisegítették: ott ő már csak három pontot és egy gólpasszt vállalt, Collins viszont támadópattanóból, Reddish labdszerzésből talált be, Hunter pedig egy clutch triplát süllyesztett el. Összességében a Hawks megint jelezte, hogy jobb csapat a tabellán elfoglalt helyénél és hogy meg tud verni egy stabil playoff-együttest is, következőleg hasonló feladat vár rá a Dallasszal szemben is.

A Hawks legjobb dobói:Young 50/24, Huerter 17/9, Hunter 17/9
A Heat legjobb dobói:Adebayo 28, Dragic 19/9, Butler 17

Trae Young 50 pontja sok volt a Heatnek (Fotó: Getty Images)
Trae Young 50 pontja sok volt a Heatnek (Fotó: Getty Images)

Chicago Bulls–Charlotte Hornets 93–103

Nagy formában a Hornets? Ha a játékot tekintve nem is, de az eredményességet tekintve mindenképpen jó úton jár a Charlotte, a társaság ugyanis zsinórban harmadik győzelmét könyvelhette el és feljött a keleti tizedik helyre. Ezúttal főleg a padról beszálló Malik Monk (25 pont, 7/13 mezőnyből) és a palánk alatt villogó Cody Zeller (16 pont, 8 lepattanó, 5/5 mezőnyből) remekelt, a sokoldalúan játszó PJ Washington is hozzátette a magáét és Miles Bridges felemás estéje (22 pont 23 dobásból), illetve Devonte' Graham 0 (!) pontja is belefért. Hullámvölgyük mindenesetre nekik is volt, az első negyedet 13 ponttal nyertek és sokáig domináltak, 15-20 pont közötti fórban voltak, sőt, a harmadik játékrészben egyszer még a 20-at is átlépte a különbség - hogy aztán pillanatok alatt leadják az egészet és a Chicago egy 22–3-mal visszajöjjön szinte egálra. Itt azonban elállította a vérzést a Hornets, Bridges és Monk játékaival stabilizálta magát és a záró etap elején egy 6–0-val ismét meg tudott lépni, többször pedig már nem került ilyen veszélyes helyzetbe – szép győzelem lett ebből, következőleg a Brooklyn viszont már nagyobb falatnak ígérkezik.

Nem ment a Bullsnak. A hazaiak meglehetősen pocsék napot fogtak ki a dobást tekintve, az első 17 (!) triplakísérletüket zsinórban elrontották és bár utána azért be-betaláltak, ettől ez még egy borzalmas dobóteljesítmény volt a részükről. Ebből pedig Zach LaVine is kivette a részét, ugyan a hátvéd sokáig próbálta a víz felett tartani csapatát a szezon során, de az utóbbi időben már ő sem tudja ezt megtenni, ezúttal 22 dobásból csipegette össze 19 pontját és nem igazán tudott a Chicago élére állni – összességében meglehetősen harmatos támadójátékkal szenvedtek újabb vereséget annak ellenére, hogy a harmadik negyedes feltámadásuk kis híján elég volt a sikerhez.

A Bulls legjobb dobói:Young 22/6, LaVine 19/3, Harrison 13
A Hornets legjobb dobói:Monk 25/6, Bridges 22/6, Washington 17/3

Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets 112–104 – hosszabbítás után

Otthon még Simmons nélkül is megy. Derékfájdalmak miatt kiülte ezt a meccset Ben Simmons, a Sixers All-Star irányítója, de sem az ő hiánya, sem Al Horford padoztatása nem oldotta meg a spacing-gondokat, ezúttal 4/22-t szenvedtek ki magukból a triplavonalon túlról. A kiválóan záró csapatvédekezésük azonban így is megadta nekik az alapot, elöl pedig Joel Embiid (39 pont, 16 lepattanó, 2-2 labdaszerzés és blokk) klasszisteljesítménye mellett Tobias Harris (22 pont, 12 lepattanó, 6 gólpassz), valamint a padról beszálló Alec Burks (19 pont, 6/11 mezőnyből) is hozzá tudott szólni, így hullámzó meccsen, de végül ki tudták harcolni az újabb hazai győzelmet. A 22–6-os kezdésükre egy még ennél is nagyobb ütéssel felelt a Nets, itt azért volt egy komolyabb mélypontjuk, de aztán összeszedték magukat, Embiid dominált a festékben, úgyhogy visszajöttek, majd a rendes játékidő végén egy 8–2-vel, Embiid büntetőivel és utolsó másodperces blokkjával ki is harcolták a hosszabbítást. Ott pedig már az ő akaratuk érvényesült, a plusz öt percben egyáltalán nem kaptak mezőnykosarat és a kiváló védekezésükből éppen annyi pontot dobtak, hogy behúzzák a derbit - fél meccsre megközelítették a Miamit, most viszont idegenben, méghozzá Milwaukee-ban kellene folytatniuk a sikerszériájukat.

Nem volt elég tűzerő a Brooklyban. Futások ide, elrontott végjáték oda, a Nets sikerét alapvetően a Sixers védekezése gátolta meg, a vendégek egyszerűen nem tudtak igazán kiszabadulni a szorításból akkor sem, amikor ők vezettek. Ugyan Caris LeVert és Spencer Dinwiddie is 20 pont fölé jutott, de csapatszinten csak 35 százalékkal dobtak mezőnyből és 30 százalék alatt tripláztak, a rendes játékidő végén is egy kosárra voltak a sikertől, majd a hosszabbításra teljességgel kifulladtak, ott már képtelenek voltak a gyűrűbe találni, csak az elrontott támadásokat gyártották. Így azért nehéz idegenbeli bravúrt hozni, nekik sem sikerült, bár tényleg egy hajszálra voltak tőle - az mindenesetre most már kimondott tény, hogy Kyrie Irvingre idén nem számíthatnak, a jelenlegi keretükkel kell bemenniük a playoffba (itt jól állnak), ott pedig kihozniuk magukból a legtöbbet.

A 76ers legjobb dobói:Embiid 39/3, Harris 22, Burks 19/6
A Nets legjobb dobói:LeVert 25/9, Dinwiddie 22/3, Jordan 14

Sacramento Kings–Memphis Grizzlies 129–125

Végig előrébb járt a Sacramento. Ellenállhatatlan támadójátékot produkáltak a hazaiak, Harrison Barnes (32 pont, 7/11 tripla) halálos fegyvernek bizonyult, De'Aaron Fox (24 pont, 4/6 tripla) is kitett magáért, Buddy Hield (20 pont, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Kent Bazemore (18 pont, 6/10 mezőnyből) pedig a kispadról hozott komolyabb tűzerőt – a Bogdanovic-Bjelica páros nem is nagyon vállalt és azokat sem dobta jól, de most nem is volt szükségük további dobógépekre. A hazaiak többször is nagyobb előnybe kerültek, a negyedik negyedben is vezettek például 15 ponttal, a vége mégis éles lett, de annyit mindig meg tudott tartani Luke Walton csapata, hogy elöl maradjon – 7.5 másodperccel az órán egy pontra csökkent a távolság, de Hield 4/4 büntetője végül elégnek bizonyult a győzelemhez. Bogdanovicsék hátránya így is hat meccs a playoffhoz képest, nagyon messze vannak, de hasonló győzelmekkel azért közelebb férkőzhetnek még az alapszakasz végéig...

Hiába a benti fölény. A szokásoknak megfelelően ezúttal is dominált a festékben a Grizzlies, 58–40-re nyertek erről a területről a vendégek, 51–27-re (!) húzták be a lepattanózást, de a Kings megoldotta a feladatot kintről és 19 hármast bombázott be közel 50 százalékos hatékonysággal – ráadásul a Memphis kétszer annyi labdát adott el, mint ellenfele, kevesebb büntetőt harcolt ki, a védekezése pedig sokszor volt meglehetősen szellős. Ezek így összességében nem fértek bele, végig futni kellett az eredmény után, de hiába zárkóztak fel többször is és csináltak szoros meccset, egyszer sem tudták átvenni az irányítást, mindig hibáztak hátul, amiket a Sacramento folyamatosan megbüntetett – a 129 kapott pont nem éppen az idegenbeli győzelem receptje, így az 50 százalékos mezőnymutató sem volt elég a sikerükhöz. Ezzel a vereséggel csökkent az előnyük az üldözőikkel szemben a nyugati nyolcadik helyen, de még mindig van egy kényelmesebb fórjuk, amit menedzselhetnek – igaz, most back-to-back mennek a Lakershöz, majd a Clippershez, aztán Houstonba, hogy otthon megpróbálhassák visszaadni a kölcsönt a Sacramentónak.

A Kings legjobb dobói:Barnes 32/21, Fox 26/12, Hield 20/6
A Grizzlies legjobb dobói:Melton 24/12, Morant 19, Jackson Jr. 16/12, Jones 16/6

Golden State Warriors–Houston Rockets 105–135

Nem volt kérdés. 21 ponttal nyerte az első negyedet a Rockets, nagyon hamar eldöntötte a küzdelmet a vendégcsapat, innentől pedig kényelmesen tartotta is a magabiztos előnyét, nem szakadt meg, de nem is engedte rohanni a Warriorst. Később egy kicsit azért még hozzá tudtak tenni, úgyhogy egy „pihentető” 30 pontos győzelemmel abszolválták a kötelezőt úgy, hogy a megszokott játékpercekhez képest valóban pihenhettek a sztárok, akik egyébként kiváló teljesítményt nyújtottak. A Harden-Westbrook páros végül 50 ponttal és 20 gólpasszal zárta az estét, PJ Tucker 5/5 triplát bombázott be, Rob Covington 20 pontot, 5/10 triplát és 4 blokkot tett a közösbe, a frissen igazolt Jeff Green pedig azonnal 17 ponttal, 4/5 hármassal debütált új csapatában – csapatszinten 25 (!) alkalomaml zörgettek be távolról 51 százalékos hatékonysággal, érthető, hogy miért nyertek ennyire simán. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a tükörsima meccsen is kiállíttatta magát Westbrook, aki több GSW-játékossal is összeveszett, kapott két technikait, majd mehetett zuhanyozni, a csökkentett játékperceihez talán ez is hozzájárult...

Mit írjunk a Warriorsról? Semmi váratlan nem történt a hazaiaknál, talán egy kicsit szellősebben védekeztek, a Rockets pedig parádésan dobott, a 25 kapott hármas negatív franchise-rekordot jelent a Golden State esetében – ezzel együtt abszolút a papírforma érvényesülését láthattuk. Andrew Wiggins 22 pontja rendben van, de hatása neki sem volt a meccsre, nem csoda, hogy a csapatnál is inkább Klay Thompson és Steph Curry sérültjelentése volt a téma a meccs helyett, erről túl sokat nem lehet beszélni...

A Warriors legjobb dobói:Wiggins 22/6, Poole 19/9, Lee 13/3
A Rockets legjobb dobói:Harden 29/9, Westbrook 21/3, Covington 20/15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik