Washingtonban szerzett vezetést a Tampa Bay

Vágólapra másolva!
2011.04.30. 11:18
null
Steven Stamkos (balra) közelről szerezte a Tampa Bay győztes gólját a Capitals ellen (fotó: Actin Images)
Címkék
A Steven Stamkos vezette Tampa Bay Lightning 4–2-re győzött a Washington Capitals vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának elődöntőjében, és ezzel megszerezte a vezetést a párharcban.



Korán megszerezte a vezetést a Tampa Bay Washingtonban Sean Bergenheim találata révén, ám Alekszander Szjomin gyorsan egalizált, a Capitals pedig ezt követően átvette az irányítást: gyakorlatilag egy harmadon keresztül beszorította a Tampát a harmadába, ám a fővárosi előny gól formájában csak a második játékrész elején realizálódott Eric Fehr közelről kikapart, majd hálóba juttatott korongjával.

A vezetés azonban mintha elégedetté tette volna a fővárosiakat, a Lightning fokozatosan kiszabadult a nyomás alól, majd a harmad végén három perc alatt megfordította az állást. Előbb Steve Downie emelt szépen fonákkal a kapuba, majd Steven Stamkos váltott gólra egy emberelőnyt. Dwayne Roloson a záró felvonásban jól irányította a védelmet, Dominic Moore üres kapus találata után pedig eldőlt: a vendégek kezdik győzelemmel a párharcot.

A San Jose és a Detroit igazi playoffmeccset játszott egymással Kaliforniában. A Red Wings korán előnybe került Nicklas Lidtröm bombájával, majd óriási iramban zajlott a találkozó, rengeteg lövéssel, ütközéssel és inkább Skarks-fölénnyel. A Detroit gyors támadásai nem hoztak eredményt, így hiába fogott ki jó napot Dwight Howard, Joe Pavelski a harmadik harmadban egyenlített, miután egy kipattanó korongra közelről lecsapott.

A találkozó hatvan perc játék után 1–1-re állt tehát, így a hosszabbítás döntött. A Vörös Szárnyak hiába úszták meg a Justin Abdelkader magas botos szabálytalansága miatt megítélt négyperces büntetést, az élete első rájátszásbeli mérkőzését játszó Benn Ferriero ugyancsak emlékezetessé tette maga számára a napot: a hosszabbításban korongot szerzett, majd Howard lábai közt a kapuba lőtt, így győztes gólja után őt ünnepelhették csapattársai és a HP Pavilion szurkolói: San Jose–Detroit 2–1.

NHL
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Washington Capitals (1.)–Tampa Bay Lightning (5.) 2–4 (1–1, 1–2, 0–1)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Tampa Bay javára
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
San Jose Sharks (2.)–Detroit Red Wings (3.) 2–1 (0–1, 0–0, 1–0, 1–0) – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a San Jose javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik