Washingtonban sem volt ellenszer Jamesre és a Cavsre

Vágólapra másolva!
2017.12.18. 09:37
null
LeBron James fehéret és feketét viselt az egyenjogúságra figyelmeztetve (Fotó: Twitter)
Az utóbbi öt meccsből negyedszer ért el tripla duplát LeBron James, az elmúlt 19 találkozóból pedig 18. győzelmét húzta be a Cleveland az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában – ezúttal a Washington nem tudott megálljt parancsolni Tyronn Lue alakulatának. Győzött még a Toronto, a Detroit és az Indiana is ezen a játéknapon, nézzük, hogy mi történt!

 

Toronto Raptors–Sacramento Kings 108–93

Egy félidőt bírt a Kings támadójátéka. Az első két negyedben tartották a lépést a vendégek, nagyon extra dobóformát mutattak Hillék – a Sacramento 63 pontot szórt be a nagyszünetig 61.9 sázalékos mezőnymutatóval, így egy buzzer hármassal vezetett is két játékrészt követően. A fordulás után azonban elfogyott a lendület, innentől 31 szézalékkal célzott csak a társaság és mindössze 30 pontot szenvedett össze, annyit, amennyit előtte az első negyedben, igaz, így is csak a legvégén dőlt el az összecsapás, két perccel a vége előtt még csak nyolc egység volt közte. Bogdanovics és Hill együtt 8/14 triplát rámolt be, Temple is hozzátett még 18 pontot, de Zach Randolph nélkül ezúttal a festékből kevésbé volt eredményes az együttes, ráadásul mindössze nyolc büntetőt harcoltak ki Cauley-Steinék, ami negatív szezoncsúcs – 9–20-as mérleggel utaznak majd tovább Philadelphiába.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Végül hozta a kötelezőt a Toronto. Dwane Casey finoman szólva sem volt elégedett az első félidőben látottakkal, csapata nem nagyon törődött a védekezéssel, de a nagyszünetben sikerült megértetnie játékosaival, hogy ez így nem fog menni – a harmadik negyedben aztán rögtön hét eladott labdába hajszolták bele és mindössze 14 ponton tartották a Sacramentót, összekapták magukat. Eldönteni viszont csak a végén, egy bravúros VanVleet-triplával tudták az összecsapást, itt vált biztossá, hogy a Kings nem tud már fordítani, de a hátvéden felül Powell (14 pont, 5/5 mezőnyből) és Poeltl is mindenképpen kiemelendő a kispadról, ők nagyon sokat tettek hozzá. Végül belefért az is, hogy Serge Ibaka hiányzott, illetve hogy DeRozan nem dobott jól mezőnyből, így is 11–1-re javította hazai mérlegét a Raptors.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 21, Lowry 16/12, Powell 14/6
A Kings legjobb dobói: Temple 18/6, Bogdanovics 18/12, Hill 16/12

Detroit Pistons–Orlando Magic 114–110

Majdnem elrontotta a meccset a Detroit. Kiváló dobóteljesítménnyel játszotta le a pályáról az Orlandót a Pistons, az első percek után 15–5-re, az első negyed végén 36–23-ra vezetett, a nagyszünetben 17 egységgel járt előrébb és hét perccel a mérkőzés vége előtt 24 pont volt a hazai előny – végig uralták a találkozót Drummondék, 105–81-nél pedig úgy tűnt, hogy végleg eldőlt a kérdés. Tartogatott azonban még egy fordulatot a találkozó, a Magic ugyanis egy 19–0-s rohamot mutatott be és a semmiből hirtelen szoros végjátékot csinált, az utolsó két percben kellett egy nagyon fontos kosár Harristől ahhoz, hogy ne legyen óriási blama a vége a Detroit szempontjából. Végül azért sikerült megőrizni a vezetést, Reggie Bullock (20 pontos karriercsúcs, 8/10 mezőnyből) kiválóan játszott, Stan Van Gundy csapata pedig 17 bedobott hármassal beállította a franchise-rekordot – mindegyik kellett is ahhoz, hogy hozzák zsinórban harmadik győzelmüket, így a keleti negyedik helyről folytathatják.

Az egyéni extrák sem segítettek. Fournier, Gordon, Ross és Afflalo nélkül lépett pályára az Orlando, de így is több kiváló egyéni teljesítmény akadt a vendégeknél: Elfrid Payton (15 pont, 7 gólpassz) igyekezett ritmust adni, Jonathon Simmons folyamatosan bontotta a védekezést (23 pont, 7 gólpassz), Nik Vucsevics kintről-bentről életveszély volt (24 pont, 14 lepattanó, 7 gólpassz, 4/6 tripla), Mario Hezonja pedig ihletett formát fogott ki (28 pont, 8/12 tripla) távolról - ennek ellenére csak a negyedik negyedben bemutatott rohammal tudtak szoros végeredményt produkálni, egyébként a Detroit uralta a találkozót. Frank Vogel legénysége az utóbbi 19 meccséből 3–16-ot produkált és már csak a Hawksnak van több veresége Keleten.

A Pistons legjobb dobói: Bullock 20/12, Harris 17/9, Jackson 17/9, Tolliver 17/15
A Magic legjobb dobói: Hezonja 28/24, Vucsevics 24/12, Simmons 23

Brooklyn Nets–Indiana Pacers 97–109

Oladipo ismét vezér volt. A Pacers 24.5 pontot átlagoló sztárja ismét a vendégcsapat első számú játékosaként tündökölt, amikor kellett, akkor lépett elő igazán – a második negyedben egymaga produkált egy 8–0-s futást, amikor később a Nets közelített, szintén beszórt egymás után két fontos kosarat és végül 26 ponttal (9/14 mezőnyből 4/6 tripla) zárta az összecsapást. Mellette illik kiemelni a nagyon pontosan játszó (6/10 mezőnyből, 7 gólpassz, 0 eladott labda) Darren Collisont, illetve a Turner-Sabonis magasember-párost is, akik rendkívül hatékonyan dolgoztak támadásban, hátul pedig öt sapkát osztottak ki a hazaiaknak. Ha nem is kiütéssel, de két vereség után sikerült javítania az Indianának, most viszont back-to-back fogadja a keleti listavezető Bostont.

Nem jött be az alacsony szerkezet. Sem Timofej Mozgov, sem Jahlil Okafor nem lépett pályára a Netsnél, Tyler Zeller 21 percet játszott kezdő centerként, míg Jarrett Allen 17-et kapott a kispadról, rajtuk kívül pedig mindössze Quincy Acy nevezhető magasembernek, ő 23 percet töltött parketten. Ez nem igazán működött a négyes-ötös poszton jól álló (Turner és Sabonis remekelt, de ott volt Young is) Pacersszel szemben, ugyanis a lepattanózást 43–22-re vesztették el, rohanni pedig alacsonyabb szerkezetben sem tudtak, mindössze két pontot dobtak leindításból. Ezzel együtt is volt tartásuk, a negyedik negyed elején visszajöttek még öt pontra, de aztán innentől bedarálta őket az Indiana, így sorozatban harmadszor is kikaptak.

A Nets legjobb dobói: Crabbe 17/12, Acy 14/12, LeVert 14, Harris 14/6
A Pacers legjobb dobói: Oladipo 26/12, Sabonis 17, Turner 16

Washington Wizards–Cleveland Cavaliers 99–106

James újabb TD-je és különleges cipője. LeBron James az utóbbi öt meccsén a negyedik tripla-dupláját gyártotta le (20 pont, 12 lepattanó, 15 gólpassz) ezen az estén, de ennél több szó esett most a cipőjéről, ugyanis egy fehéret és egy feketét viselt az egyenjogúságra figyelmeztetve. Saját bevallása szerint egyébként gyengén játszott (8/23 mezőnyből, hat eladott labda) és társai, elsősorban Kevin Love (25 pont, 9 lepattanó, 5/8 tripla) és Jeff Green (15 pont, 5 lepattanó, 2 blokk) segítették ki, de a záró etap kulcsidőszakában éppen James vert be egy hármast, majd osztott szét zsinórban négy gólpasszt, amivel fölénybe kerültek a vendégek. Mert hogy ez egy szoros és kiegyenlített találkozó volt, ami a negyedik negyedben dőlt el, 87–83-as Wizards-vezetés után egy 12–2-t futott és fordított a Cleveland, majd bő három perccel a vége előtt jött egy Love-tripla és egy 2 plusz 1 Jamestől, itt törte meg az ellenállást Tyronn Lue csapata – az 5–7-es rajt óta 18–1-ben van a gárda, félelmetes iramban száguld előre.

Nem volt messze, de nem ért célba a Washington. Hiába voltak pihentebbek a hazaiak, nem tudták ráerőltetni akaratukat a Cavsre és azt sem tudták kihasználni, hogy James magához képest elég sokat hibázott - sem Beal (10/27 mezőnyből, 4/13 tripla), sem Wall (15 pont, 6/16 mezőnyből) nem dobott jól, a negyedik negyedben pedig nagyon hiányzott valaki, aki igazán a gárda élére tud állni. Az utolsó kilenc és fél percben összesen tíz pontot tudtak szerezni és ebből három már a meccs végén érkezett, ugyan nem játszottak alárendelt szerepet, de száz pont alatti teljesítménnyel nem nagyon lehet megverni a Clevelandet – két kiszenvedett győzelem után most kikaptak otthon, szerda hajnalban a New Orleanst fogadják.

A Wizards legjobb dobói: Beal 27/12, Scott 19/9, Wall 15/6
A Cavaliers legjobb dobói:
Love 25/15, James 20/6, Green 15/3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik