Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Wade: egyedül nem megy - 36 pont is kevés volt
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 137. játéknapján két mérkőzést rendeztek. Dwyane Wade hiába dobott 36 pontot, csapata, a Miami Heat hosszabbításban kikapott az Orlandótól. A Denver hazai pályán győzött a New Orleans ellen.
![]() |
| Dwyane Wade-et (labdával) nem lehetett megállítani, csak a csapatát (Fotó: Action Images, archív) |
A magyar idő szerint ma hajnalban rendezett Miami–Orlando meccs kiválóan megmutatta, hogy a hazaiak miért állnak „csak" a hetedik helyen a Keleti főcsoportban, és miért második az Orlando.
A Heat legnagyobb sztárja, Dwyane Wade ugyanis hiába nyújtott ezúttal is klasszis teljesítményt (36 pont, 10 lepattanó, 7 assziszt), egyedül nem tudta győzelemre vezetni a csapatát. Ezzel szemben a nagyon egységes gárda benyomását keltő Magic azt is elbírta, hogy egyik legjobbjának, Dwight Howardnak nem ment a játék (kilenc duplakísérletéből csak három landolt a gyűrűben, összesen 10 pontig jutott).
A vezér ezúttal a 27 pontig jutó Vince Carter volt, de a 24 pontos Rashard Lewis is sokat hozzátett a hosszabbításban elért vendégsikerhez.
A Nyugati főcsoportban 2. helyen álló Denver megszerezte szezonbeli 47. győzelmét (ez a negyedik legtöbb az egész ligában). A Nuggets 93–80-ra nyert a New Orleans ellen, a mezőny legjobbja a 26 pontja mellett 18 lepattanót is szerző Carmelo Anthony volt.
| ALAPSZAKASZ, 137. JÁTÉKNAP | |
| Miami Heat–Orlando Magic | 102–108 – hosszabbítás után |
| Denver Nuggets–New Orleans Hornets | 93–80 |





