Volt csapatát keserítette a százszázalékos Washington kapusa

Vágólapra másolva!
2011.10.19. 09:45
null
Vokoun eszén nem tudtak túljárni
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság alapszakaszának 12. játéknapján a Washington Capitals hazai jégen 3–0-ra legyőzte a Florida Pantherst. A fővárosiak eddig mind az öt mérkőzésüket megnyerték ebben a szezonban.

Egyelőre példa értékű, amit a Washington csinál a mostani szezonban. A Capitals az ötödik mérkőzését is lejátszotta a 2011–2012-es idényben, s ezúttal is nyert – a Florida Panthers ellen 3–0-ra. A kiváló sorozat klubtörténelmi rekord: ilyen jól még egyik idényében sem kezdett a Capitals.

Természetesen egy „semmire" megnyert összecsapás után egyértelmű, hogy a csapat kapusát illik először megemlíteni. Pláne, ha az említett játékos előző klubja ellen mutat be parádés teljesítményt. A nyári szünet alatt a Floridából a fővárosba költöző Tomás Vokoun húsz lövést hatástalanított a magyar idő szerint ma hajnali mérkőzésen.

A kapus védéseire azért is volt szükség, mert a végeredmény csalóka, az első két harmadot követő szünetben ugyanis még csak (bár jobban játszott riválisánál...) 1–0-ra vezetett a hazai csapat. A Capitals góljait végül Marcus Johansson, Alekszander Szjomin és Jason Chimera szerezte.

„A régi csapatod ellen mindenképpen jól szeretnél játszani, és győzni akarsz"" – mondta a találkozót követően a 35 éves kapus, aki pályafutása 45. kapott gól nélküli NHL-mérkőzését tudta le.

A Washingtonon kívül már csak a Detroit Red Wings százszázalékos a ligában. A két csapat szombaton találkozik egymással.

A címvédő Boston Bruins ellenben 4–1-re kikapott a vendég Carolina Hurricanestől. A bajnok az eddigi hat találkozójából csupán kétszer nyert. A másik finalista, a Vancouver Canucks szintén rosszul kezdett, ezúttal a New York Rangerstől kapott ki otthon 4–0-ra, és ugyancsak 2–4-es győzelem–vereség mutatóval áll.

NHL, ALAPSZAKASZ
12. JÁTÉKNAP
Boston Bruins–Carolina Hurricanes 1–4
Washington Capitals–Florida Panthers 3–0
Columbus Blue Jackets–Dallas Stars 2–3
Montreal Canadiens–Buffalo Sabres 1–3
Ottawa Senators–Philadelphia Flyers 2–7
Minnesota Wild–Pittsburgh Penguins 2–4
Calgary Flames–Edmonton Oilers 2–1
Vancouver Canucks–New York Rangers 0–4
Phoenix Coyotes–Chicago Blackhawks 2–5
Los Angeles Kings–St. Louis Blues 5–0

 

Legfrissebb hírek

Ledecky minden idők második legjobb idejét úszta 1500 gyorson

Úszás
14 perce

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
16 perce

A sérülése után visszatért Tóth Balázs: „Lelkileg megviselt az elmúlt időszak”

Légiósok
28 perce

Nicky Gooch: Fontos az Eb, de az olimpia még inkább

Téli sportok
38 perce

Népsport: a magyar Juventus-edző tragédiája

Népsport
38 perce

Szűcs Tamás: Ezer százalék, hogy nem bánom meg a debreceni hosszabbítást

Labdarúgó NB I
43 perce

Súlyos sérülése miatt visszaküldenék a Ferencvároshoz a középpályást

Labdarúgó NB I
51 perce

Eső miatt félbeszakadt Marozsán negyeddöntője Aucklandben, folytatás pénteken

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik