Vereséggel kezdett a Houston, rekordot döntött a Knicks

Vágólapra másolva!
2018.10.18. 09:27
null
A New York Knicks egy 49 pontos negyedet is produkálva győzött az Atlanta ellen (Fotó: Getty Images)
Sorjáztak a pazar egyéni teljesítmények Houstonban, csak éppen nem a hazai csapatnál, hanem a vendég Pelicans oldalán – Anthony Davisék 130 pont fölé jutottak és kiütötték James Hardenéket az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Kawhi Leonard és DeMar DeRozan is győzelemmel, illetve remek játékkal debütált új csapatában, a visszatérő Devin Booker vezetésével simán nyert a Suns, szűken verte a Charlotte-ot a Milwaukee, 49 pontos negyedet produkált a Knicks, rekordot döntött a Pacers.

 

Charlotte Hornets–Milwaukee Bucks 112–113

Kis híján elrontotta a Bucks. Nagyon látszik Mike Budenholzer munkája a Milwaukee-n, a triplákra sokkal nagyobb hangsúlyt fektető támadójáték remekül működött, különösen az első félidőben – 11/22 hármast bombáztak be Middletonék a nagyszünetig, nem volt meglepő, hogy a harmadik negyedben már húsz pont körül mozgott az előnyük. A hajrában azonban leolvadtak, a Hornets alacsony szerkezetére nem tudtak reagálni és az utolsó percben hátrányba kerültek, de Giannis Antetokounmpo (25 pont, 18 lepattanó, 8 gólpassz, 8 eladott labda) két clutch büntetővel újra előnyhöz juttatta csapatát, s az utolsó támadást megúszták, Kemba Walker hibázott. Sokáig nagyon jól néztek ki, a negyedik negyedes hullámvölgyet pedig némi szerencsével sikerült tárgytalanná tenniük, így építkezhetnek a jó dolgaikra – a tripladobás mellett az 57–41-re megnyert lepattanózás és a kulcsjátékosok (Middleton, Bledsoe, Lopez, Brogdon és Ilyasova is elérte a tíz pontot) hatékony támadójátéka is kiemelendő, bár a védekezésükkel ezúttal is akadtak problémák.

Walker extrája sem volt elég. Szenzációs teljesítményt nyújtott a Charlotte vezére, folyamatosan támadta a gyűrűt, de a tempói is ültek, amikor azt választotta, így végül 15/29-es mezőnymutatóval, közte 7/13 triplával 41 pontot rámolt be a Bucks gyűrűjébe. Az ő parádéja azonban önmagában semmire sem volt elég, akkor dolgozta le hátrányát a gárda, amikor James Borrego felrakta az alacsony ötösét úgy, hogy Kidd-Gilchrist volt a center, körülötte pedig Walker, Tony Parker, Malik Monk és Nic Batum kapott szerepet – így jól működött a védekezés, megvolt a sebesség, Parker (8 pont, 7 gólpassz) és Monk (18 pont, 4/8 tripla) pedig remekül kiegészítették Walkert. Már a vezetést is átvették, de az utolsó támadásnál Walker hiába ment el a gyűrűig, kihagyta a közeli dobást, a támadólepattanó után Batum már nem tudta bevágni a dudaszóra eleresztett triplát, így a Charlotte hiába állt fel nagyobb hátrányból, mégis vereséget szenvedett.

A Hornets legjobb dobói: Walker 41/21, Monk 18/12, Lamb 10/6, Kidd-Gilchrist 10
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 25, Middleton 19/9, Bledsoe 17/9

Detroit Pistons–Brooklyn Nets 103–100

Közel állt a sikerhez a Nets. Annak ellenére, hogy Hollis-Jefferson, Crabbe, Napier, Carroll és Williams sem játszott a Brooklynnál, ráadásul a játékuk alapjának számító kinti dobások sem ültek (5/27), kis híján nyerni tudott Detroitban az együttes. Eleve remekül, egy 8–0-s rohammal kezdtek, Jarrett Allen blokkolta Blake Griffin zsákolási kísérletét, majd azért átvette az irányítást a Pistons, de a hajrában megint fel tudtak kapaszkodni – a 27 ponttal karriercsúcsot beállító Caris LeVert, a padról 23 pontig jutó Spencer Dinwiddie és a palánk alatt szép számokat hozó Allen (17 pont, 10 lepattanó, 4 blokk) vezetésével egészen egy pontig zárkóztak az utolsó percre. Itt meg is volt az esélyük, a Detroitnál kétszer is lejárt a támadóidő, de LeVert nyolc másodperccel a vége előtt elhagyta a labdát betörés közben, a Pistons jöhetett, Reggie Jackson két büntetője a gyűrűben landolt, az utolsó triplát pedig Joe Harris rontotta el, így maradt a detroiti siker.

Casey győzelemmel debütált. Megszerezte első győzelmét a Detroit kispadján Dwane Casey, bár nem volt ez egy egyszerű mérkőzés számukra: ők is gyengén (6/24) dobtak kintről és nagyon eltolódott a játékuk a két magasemberük felé. Tegyük hozzá, hogy ez a páros viszont hozta, amit kellett, Blake Griffin 26 ponttal, 8 lepattanóval és 6 gólpasszal, Andre Drummond 24 ponttal és 20 lepattanóval zárt, mindketten dobtak triplát és nagyjából ezt várja tőlük az edző, de ezúttal senki sem tudott melléjük felnőni – egyedül Reggie Jackson volt még ponterős, de 19 pontjához 20 mezőnykísérletre volt szüksége, ha nincs a két clutch büntetője, az ő teljesítménye is abszolút negatívum lett volna. Az első győzelem mindenesetre Stanley Johnson és Reggie Bullock nélkül is megvan, lehet tovább építeni a játékukat.

A Pistons legjobb dobói: Griffin 26/3, Drummond 24/3, Jackson 19/6
A Nets legjobb dobói: LeVert 27, Dinwiddie 23, Allen 17/6

Indiana Pacers–Memphis Grizzlies 111–83

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Rekordot döntött a Pacers. Még sosem nyert ilyen különbséggel nyitó meccset az Indiana, az eddigi legnagyobb sikert 1985-ben a Nets ellen érte el a klub, most viszont egy nagyon egyben lévő, motivált csapat találkozott egy közel értékelhetetlen ellenféllel. A hazaiak végig kőkeményen védekeztek, segítettek egymásnak, kellő lendülettel és agresszivitással kosárlabdáztak, s ez a támadójátékot is hozta magával: különösebb egyéni extrák nélkül jutottak 110 pont fölé, 56.6 százalékkal dobtak mezőnyből és heten is elérték a tízpontos határt. Nate McMillan azt kérte csapatától, hogy végig védekezzen úgy, ahogy kell és uralja a lepattanózást, nos, a Memphis 30 százalék alatti mezőnymutatója mellett az 57–28-ra behúzott lepattanózás is jelzi, hogy sikerült megvalósítani az elképzelést – volt idő pihenni is, 28 percnél senki nem játszott náluk többet.

Borzalmas volt a Grizzlies. A játék minden elemében a vállalható szint alatt teljesített a vendégcsapat, a 29.8 százalékos mezőnymutató, a már említett lepattanózás és a védekezés sem volt elfogadható, meg sem tudták nehezíteni a Pacers dolgát – Marc Gasol és Mike Conley is teljesen elveszett, a többiek pedig még annyit sem tudtak hozzátenni, mint a két vezér. J. B. Bickerstaff szerint ennél nyilván többet tudnak, de elsőre botrányos teljesítményt nyújtottak, egyedül azt érdemes feljegyezni, hogy Jaren Jackson Jr. 10 ponttal, 5 lepattanóval és 3 labdaszerzéssel kezdte meg NBA-karrierjét.

A Pacers legjobb dobói: Bogdanovic 19/9, Oladipo 16/9, Sabonis 14, Evans 14/3
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 13/6, Temple 12/12, Conley 11/6

Orlando Magic–Miami Heat 104–101

Alacsony színvonalú meccs volt. Mindkét csapat rengeteget hibázott, nagy volt a hullámzás és borzasztó sok a kihasználatlan esély, ebből pedig most az Orlando jött ki jobban. A 29–20-ra megnyert második negyeddel előnybe kerültek a hazaiak, majd a záró etapban jött egy kulcsfontosságú 9–0-s roham, amely során az újonc Mo Bamba egy blokkot és két zsákolást tett a közösbe, ez pedig döntőnek bizonyult – a végén ugyan feljött a Heat, a Magic pedig három clutch büntetőt is elrontott, de az utolsó támadást nem tudta pontra váltani a vendégcsapat, így Evan Fournier eldönthette a találkozót. Az említett Bamba remekül kezdte NBA-karrierjét (13 pont, 7 lepattanó, 2 blokk), a támadások befejezésért elsősorban Aaron Gordon (26 pont, 9/18 mezőnyből, 4/5 tripla, 16 lepattanó) felelt, rajtuk kívül még négyen jutottak tíz pont fölé, ez pedig most elégnek is bizonyult – csak 7/25 triplát tudtak bedobni és 12 büntetőt is elhibáztak, de ezúttal ez is belefért számukra.

Gyenge volt a Heat. Wayne Ellington, James Johnson, Justise Winslow és Dion Waiters sem tudott játszani a vendégeknél, de ez még nem magyarázat arra, hogy a pályára lépők miért szenvedtek ennyire a dobásaikkal – csapatszinten 40 százalék alatt maradtak, Dwyane Wade 3/13-at, Hassan Whiteside 6/15-öt, Josh Richardson 8/21-et hajított, egyedül Goran Dragic (26 pont, 9/14 mezőnyből) játszott úgy támadásban, ahogy kell. Hiába a jó kezdés (28–14-re vezettek), a folytatásban ők is teljesen szétestek és bár a végén így is megvolt az esélyük a sikerre, nem tudtak vele élni, úgyhogy kissé kaotikus meccsen szenvedtek vereséget – most Washingtonba utaznak, ott sem lesz könnyebb dolguk.

A Magic legjobb dobói: Gordon 26/12, Fournier 13, Bamba 13/3
A Heat legjobb dobói: Dragic 26/9, Richardson 21/6, Whiteside 12

New York Knicks–Atlanta Hawks 126–107

Mi volt ez a második negyed? Alapvetően nem volt nagy különbség a csapatok között, sőt, a Hawks kezdett jobban, de a második játékrészben mintha megnövelték volna azt a gyűrűt, amire a Knicks támadott. A hazaiaknál főleg Tim Hardaway Jr. volt elemében, volt egy időszaka, amikor sorozatban nyolc dobását küldte a helyére, de csapatszinten is minden klappolt ebben a negyedben, mert a 12 perc alatt 49 (!) pontot rámolt be a gárda – ez egyrészt közelített a franchise-rekordhoz, másrészt 23 pontos előnyt eredményezett a nagyszünetre. Innentől nem volt visszaút, hiába „hűltek ki” a hazai játékosok ehhez képest a folytatásban, az itt megszerzett tetemes fórt kényelmesen meg tudták tartani és kiütéses győzelemmel rajtoltak – heten érték el a tízpontos határt, köztük az újonc Kevin Knox és Allonzo Trier is, ráadásul pihenni is jutott idejük, csak Frank Ntilikina játszott 29 percnél többet. És hogy mivel magyarázták ezt a 49 pontos negyedet? Azzal, hogy nem sokkal előtte egy szurkoló betalált félpályáról, amivel tízezer dollárt nyert és ezzel valamit megváltoztatott azon a gyűrűn…

Hawks: semmi különös. Voltak biztató dolgok a vendégeknél, Taurean Prince sokoldalúan és eredményesen játszott (21 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz), Trae Young 14 ponttal, 6 lepattanóval és 5 gólpasszal debütált a ligában, a kezdőben szerepet kapó Vince Carter kifejezetten hasznosan mozgott, Kent Bazemore sem játszott rosszul, de egy 19 pontos vereségnél ezek igazából lényegtelenek – egy negyed alatt elúszott számukra minden, hiába voltak partiban a többi három játékrész során. Majd talán Memphisben…

A Knicks legjobb dobói: Hardaway Jr. 31/9, Kanter 16, Burke 15/6, Hezonja 15/9, Trier 15/3
A Hawks legjobb dobói: Prince 21/9, Young 14/3, Bazemore 14/6

Toronto Raptors–Cleveland Cavaliers 116–104

Leonard debütált, a Raptors hozta a kötelezőt. Első meccsét játszotta a Torontónál Kawhi Leonard és elsőre hozta is, amit várnak tőle: ugyan gyengébben kezdett, az első dobásait elhibázta, de később azért belejött és 24 pontos, 12 lepattanós dupla-duplával zárta 37 játékpercét. Mellette Kyle Lowry (27 pont, 8 gólpassz, 10/12 mezőnyből, 5/6 tripla) parádézott és még hárman jutottak tíz pont fölé, a hazai győzelem pedig nem forgott veszélyben – a szorosabb első negyed után 5/10 triplát rámolt be a gárda és a nagyszünetben már 13 pont volt közte, a második félidőben pedig nem engedték ennél közelebb ellenfelüket. Összességében magabiztos sikerrel nyitott az együttes, amely ezúttal a Lowry, Green, Leonard, Siakam, Valanciunas sorral kezdett, de a vezetőedző, Nick Nurse szerint ezt majd variálni fogják –az egyetlen negatívum náluk az, hogy OG Anunoby kapott egy ütést az arcába a negyedik negyedben és nem tért már vissza, az első hírek szerint csonttörése lehet.

Néhány pozitívum a Cavsnél. Kevin Love vissza tudott térni kisebb sérülése után, 34 percet játszott is és bár csak 5/18-at dobott mezőnyből, ezt 10/14 büntetővel igyekezett ellensúlyozni – 21 pontig jutott hét lepattanó mellett és a kezdőből egyértelműen ő volt a leghasznosabb. Pedig Cedi Osman is dicsérhető, 17 pontját 5/10-es mezőnymutatóval szerezte, leszedett 10 lepattanót, kiosztott 4 gólpasszt, de ez sem volt elég még a szoros meccshez sem – még Hill, Hood és Clarkson jutott tíz pont fölé, Smith és Nance viszont nem tudott pályára lépni. Tyronn Lue szerint jó, ezúttal valóban nem volt érdemi esélyük, de ez a Toronto a Kelet legjobb csapatai közé tartozik, valahol az a papírforma, ami történt.

A Raptors legjobb dobói: Lowry 27/15, Leoard 24/3, VanVleet 14/3
A Cavaliers legjobb dobói: Love 21/3, Osman 17/6, Hill 15/6, Clarkson 15/3

Houston Rockets–New Orleans Pelicans 112–131

Mit művelt a New Orleans? A pocsék előszezon után mindenképpen váratlan az, amit ezen az estén produkált a Pelicans, hiszen a zseniális egyéni teljesítményekből elképesztő csapatjáték állt össze elöl-hátul és konkrétan földbe döngölték az egyik bajnokesélyest, méghozzá idegenben. Már az első negyedben látható volt, hogy nagyon koncentráltan játszik a gárda, a második játékrészben aztán állva is hagyták ellenfelüket Alvin Gentry tanítványai és 17 ponttal vezettek a nagyszünetben – a fordulás után a távolság a 30 pontot is verdeste, hatalmas volt a különbség a felek között. Egyrészt nagyon harcosan és agresszíven védekeztek a vendégek, másrészt pedig támadásban ízekre szedték az alacsonyabb Houstont: Anthony Davis MVP-teljesítménnyel nyitott (32 pont, 16 lepattanó, 8 gólpassz, 3-3 labdaszerzés és blokk), Nikola Mirotic félelmetesen dobott mellette (30 pont, 10 lepattanó, 6/8 tripla), a padról Julius Randle is extrát hozott magas poszton (24 perc, 25 pont, 8 lepattanó), a periméteren pedig a debütáló Elfrid Payton (10 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz), a 21 pontos E'Twaun Moore és Jrue Holiday (10 pont, 8 gólpassz) is kiválóan játszott. Csapatszinten 53.1 százalékkal dobtak, kiosztottak 36 gólpasszt, 7644-re nyertek a festékből és 54–37-re húzták be a lepattanózást – átgázoltak James Hardenéken, az egyetlen negatívum, hogy már az első alapszakasz-meccsen 7+1 ember alkotta a rotációt.

És mit csinált a Houston? A Warriorst talán nem altatta el tegnap a gyűrűátadás, a texasiakat viszont talán kissé elálmosította James Harden MVP-trófeájának bemutatása – védekezésben értékelhetetlenek voltak, a palánk alatt elnyomták őket a vendégek, erre pedig nem tudtak mit lépni. Harden (18 pont, 9 lepattanó, 10 gólpassz, 6/15 mezőnyből) és Chris Paul (19 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) sem tudott fordítani a dolgok menetén, Clint Capela ezúttal esélytelennek bizonyult és mivel másik centerük nincs is, nem tudott mit lépni Mike D'Antoni – sem PJ Tucker, sem Carmelo Anthony nem volt megoldás erre a problémára, hiába gyorsítottak a játékukon, a Pelicans ihletett napot fogott ki. Elsőre így egy hatalmas, de talán kijózanító pofont gyűjtött be a tavalyi nyugati döntős, meglátjuk, hogy összeszedik-e magukat – D'Antoni egyébként arról beszélt, hogy nagyon fáradtnak látta csapatát, ezen kell most dolgozniuk.

A Rockets legjobb dobói: Gordon 21/6, Tucker 19/12, Paul 19/9
A Pelicans legjobb dobói: Davis 32, Mirotic 30/18, Randle 25/6

San Antonio Spurs–Minnesota Timberwolves 112–108

Butler sem tudott segíteni. Jól játszott a Wolvestól határozottan távozni akaró Jimmy Butler, dobott 23 pontot, leszedett 7 lepattanót, kiosztott 3 gólpasszt, ellopott 4 labdát, voltak fontos dobásai, de ő sem tudta győzelemre vezetni csapatát San Antonióban. Mellette Jeff Teague (27 pont, 8/12 mezőnyből, 9/9 büntető) villogott igazán, Andrew Wiggins is eljutott 20 pontig, Karl-Anthony Towns viszont eltűnt (8 pont, 2/6 mezőnyből és 22 perc alatt kipontozódott), a hajrát pedig elrontották: Butler ugyan az utolsó percben egy triplával még egalizált, de DeRozan válaszolni tudott, az időkérés után pedig Derrick Rose fejezte be a támadást, méghozzá egy rossz dobással. Nem biztos, hogy őt (8 pont, 3/12 mezőnyből) kellett volna választani ebben a helyzetben, mindenesetre több lehetőségük már nem adódott, a fault után DeRozan két büntetője lezárta a meccset, így vereséggel kezdett a Thibodeau-legénység.

DeRozan ilyen debütálásról álmodott. Jobban nem is sikerülhetett volna a Raptorstól érkező dobógép első meccse Spurs-mezben, hiszen egyrészt ő volt csapata legjobbja (28 pont, 10/21 mezőnyből, 4-4 lepattanó és gólpassz), másrészt 108-108 után, fél perccel a vége előtt övé lett a győztes kosár: Butlert próbálta megverni egy-egyben, majd dobott róla egy palánkos tempót, ráadásul a végén a mindent eldöntő két büntetőt is a helyére küldte. A San Antoniónál kiemelendő még Rudy Gay támadójátéka (23 perc, 18 pont) és LaMarcus Aldridge harcossága (42 perc, 21 pont, 7/23 mezőnyből, 19 lepattanó, 3 blokk), de az azért látszott, hogy a több sebből vérző alakulattal lesz még dolga Gregg Popovich-nak.

A Spurs legjobb dobói: DeRozan 28/3, Aldridge 21, Gay 18/3
A Timberwolves legjobb dobói: Teague 27/6, Butler 23/3, Wiggins 20/6

Sacramento Kings–Utah Jazz 117–123

A cseresor életben tartotta, Mitchell lezárta. Támadásban a kalkulált Ricky Rubio-mellélövések mellett nem okozott meglepetést a Utah kezdőötöse, Gobert masszív-dupla-duplával (19 pont, 15 pattanó, 3 blokk), Ingles és Favors extra százalékokkal (ketten együtt 16/20 mezőnyből) jelentkezett, bár Donovan Mitchell talán haloványabb volt a megszokottnál. Amiben javulniuk kell, az a védekezés, a Kings fiatal kezdője nagyon sokszor bolondot csinált belőlük, ez pedig nem megszokott: az első negyedben 16 ponttal égtek, és hiába nyerték 17 ponttal a második negyedet, később 14 pontos előnyt adtak le. A negyedik negyedben aztán előkerült a tavalyi Mitchell, 13 pontot tartogatott ekkorra, erre pedig már nem akadt válasza a hazaiaknak – összességében megint beigazolódott a tétel, hogy a ligában egyetlen gárdát sem lehet félvállról venni.

A Kings kezdőötöse letette a névjegyét. A Fox-Ferrell-Hield háromhátvédes rendszer nagyon nem ízlett a Jazznek, nagyszerűen adták a ritmust, a sebességükkel rendre megkavarták a vendégek védekezését, mellesleg 52 pontot tettek fel a táblára. A megnyíló óriási tereket Cauley-Stein töltötte be, 23 pontot szórt, míg Bjelica ismét igazolta, hogy ha van egy pici helye, ki tudja használni extra csuklóját (18 pont, 8/12 mezőnyből). A gondok a kispadnál kezdődtek, a cserék védekezésben kis túlzással azt sem tudták, melyik rendezvényen vannak, a rutinosabb Utah rendre megbüntette a figyelmetlenségeiket, emiatt is volt nagyon hullámzó a mérkőzés. Az 1/2-es Marvin Bagley III egyelőre 12 percet kapott, 6 ponttal és 5 pattanóval kezdett, de a látottak alapján többet most nem is érdemelt.

A Kings legjobb dobói: Cauley-Stein 23, Fox 21, Hield 19/3.
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 24/9, Ingles 22/12, Gobert 19

Phoenix Suns–Dallas Mavericks 121–100

Szebb a hangja az autónak, ha van benne motor. A Suns az egész előszezonban nélkülözte Devin Bookert, nem is festettek biztatóan, az évkezdetre azonban felépült a hátvéd, és rögtön 35 ponttal és 7 gólpasszal, illetve a negyedik negyedben több demoralizáló kosárral jelentkezett, és varázsütésre minden a helyére került. Deandre Ayton első éles NBA-meccsén elöl-hátul parádézott (18 pont, 8/11 mezőnyből, 10 pattanó, 6 gólpassz), Trevor Ariza, illetve a padról jövő Josh Jackson (18 pont) és TJ Warren (17 pont) ipari mennyiségben szórta az üres helyzetekből a hármasokat, és a kényszermegoldásként kezdő irányító Isaiah Canaan is jól teljesített (8 pont, 6 pattanó, 7 gólpassz). A Sunsnál még érdemes megjegyezni, hogy a csapatvédekezés évek óta talán először nézett ki úgy, mint egy NBA-csapat hátsó alakzata – az új mester, Igor Kokoskov vezetőedzőként eddig százszázalékos, ráadásul a padról további plusz tűzerő is várható a frissen igazolt Jamal Crawfordtól.

A Dallas még messze van a késztől. Az első negyedben összeszedett 13 pontos hátrányt végig nyögte a Mavericks, egészen a negyedik negyedig nem tudtak közelebb jönni, nagyon hiányzott Dirk Nowitzki és az első negyedben meghúzódó Devin Harris rutinja, illetve Harrison Barnes lendülete. A negyedik negyedben aztán Matthews és Jalen Brunson tripláival felkapaszkodtak négy pontra, de itt volt a vége, Booker megrázta magát, így sima vereséggel nyitottak Doncicék. A szlovén újonc nem csillogott, 10 pontját 5/16-os mezőnnyel, 0/5-ös triplázással érte el, és bár lekapott 8 pattanót, 4 gólpasszára 4 eladott labda jutott. Mellette Smith és Matthews is gyenge napot fogott ki, minden tiszteletünk Dwight Powellé, de ha ő a csapat legjobb pontdobója, akkor akad gond. A mérkőzés pikáns érdekessége, hogy Doncic tavaly ősszel Kokoskov keze alatt nyert Európa-bajnokságot.

A Suns legjobb dobói: Booker 35/18, Ariza 21/15, Jackson 18/9, Ayton 18.
A Mavericks legjobb dobói: Powell 16, Matthews 15/3, Smith Jr. 13/3.

Los Angeles Clippers–Denver Nuggets 98–107

A Nuggets megtanult csúnya játékkal nyerni? Tavaly sokszor meghaltak a szépségben a denveriek, a keményebben védekező csapatok ellen elszórtak olyan meccseket, amik a végén a rájátszásukba kerültek. Elsőre úgy tűnt, hogy ezen változtattak, a kezdőötös megfelelően felkészült az alapszakaszra, hiszen bár Nikola Jokic (21 pont, 8 pattanó, 5 gólpassz) átlagos meccse mellett Paul Millsap (1/7 mezőnyből, 16 pattanó), valamint Jamal Murray (3/12) sem nagyon találta a dobásait, és a kispadról sem sorjáztak a jobbnál jobb teljesítmények (és akkor még finoman fogalmaztunk), védőoldalon sikerült megtörni a Clippers játékát. A hazaiak a negyedik negyedben még 92-84-re vezettek, itt vesztették el a fonalat, addigra érett be a Denver nyomása – a vendégek futottak egy 11-2-t, és megfordították a meccset. Elsőre nem volt rossz a Nuggets, de Isaiah Thomas kelleni fog, mert a második sorban nem akadt igazi vezér.

Boban Marjanovic remeklése ment a levesbe. A szerb centerek csatájában nem maradt le a LAC óriása, 18 perc alatt 18 pontot és 8 pattanót gyűjtött, és a negyedik negyed közepére kiépített előnyben is benne volt a keze. Mellette az újonc Shai Gilgeous-Alexander parádésan kezdte NBA-karrierjét, 11 pontját egyetlen rossz kísérlettel érte el, és kiosztott 4 gólpasszt is, illetve Lou Williams is hozta magát (14 pont, 5 gólpassz). A gond a kezdőötössel volt, a Beverley-Bradley hátvédpár nem tűnt jó kreálónak, így Gallinarihoz és Harrishez sem jutottak el rendesen a labdák, így a tüzérek nem nagyon tudtak belelendülni, és az sem segített, hogy Gallinari kipontozódott a szoros végjátékra.

A Clippers legjobb dobói: Harris 19/6, Marjanovic 18, Gallinari 16/12.
A Nuggets legjobb dobói: Jokic 21/3, Harris 20, Barton 19/9.

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Milwaukee Bucks 112–113
Detroit Pistons–Brooklyn Nets 103–100
Indiana Pacers–Memphis Grizzlies 111–83
Orlando Magic–Miami Heat 104–101
New York Knicks–Atlanta Hawks 126–107
Toronto Raptors–Cleveland Cavaliers 116–104
Houston Rockets–New Orleans Pelicans 112–131
San Antonio Spurs–Minnesota Timberwolves 112–108
Sacramento Kings–Utah Jazz 117–123
Los Angeles Clippers–Denver Nuggets 98–107
Phoenix Suns–Dallas Mavericks 121–100

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik