Uralta a második félidőt, életben maradt a Celtics

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 08:13
null
Jayson Tatum 31 ponttal vezette sikerre a Bostont (Fotó: Getty Images)
Jól kezdett a Miami, a fordulás után viszont az történt, amit a Celtics akart, így 3–2-re módosult az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) keleti döntőjének állása.




Boston Celtics–Miami Heat 121–108

Nagy második félidővel nyert a Celtics. A Heat kezdte jobban a meccset, az első negyedben meglett a közte tíz is a floridaiak javára, akik remekül védekeztek, elöl pedig ekkor még bedobálták a helyzeteiket – a második negyedben már rohamozott a Boston, de a Miami itt még sok mindenre válaszolni tudott, így hét pont volt a különbség a nagyszünetben. A fordulás után azonban teljesen más meccset láthattunk: a Celtics oktatott, a Heat szenvedett, így nagyon hamar Tatumék kerültek előnybe – már a játékrész elején, alig három perc alatt futottak egy 13–0-t, amellyel magukhoz ragadták a vezetést, s innentől már nem is hibáztak. Annyira lendületbe jöttek, hogy csak ebben a negyedben 41 pontot dobtak, majd a játékvezetők kezéből egyre inkább kicsúszó küzdelemben nem is adták ennél lejjebb – meglett a közte tíz, majd ezt is túl tudták nőni és gyakorlatilag gond nélkül lemenedzselték az előnyüket. Tatum végül 31 pontnál állt meg, Jaylen Brown 28-at szórt, a Walker, Smart páros 15 gólpasszt osztott szét, a padról kissé váratlanul tett hozzá 10 pontot Enes Kanter, mindenki jól mozgott náluk – persze kellett is ez nekik, hiszen az életükért harcoltak. Ezzel a győzelemmel 3–2-re módosították a párharc állását és bár még mindig hátrányban vannak, de legközelebb már az egyenlítésért léphetnek parkettre – meglátjuk, hogy ki tudják-e harcolni a hetedik meccset is.

Elfogyott a Miami. A jó kezdés után szépen elfogyott ezen az estén a Heat, az első negyedben még a remek védekezés miatt tudtak meglépni, a másodikban a jól működő támadójátékkal maradtak elöl, a fordulás után viszont szétestek – főleg egyébként hátul, de elöl sem úgy néztek ki, ahogy kellett volna. Duncan Robinson a legutóbbi nullázás után most hamar beszórt hét pontot és végül húszig jutott, de az extra teljesítmények most elmaradtak, Tyler Herro nem tudott varázsolni, a Butler, Adebayo páros a 16 gólpassz mellett azért a dobásokat nem hozta nagyüzemi szinten, Dragic beszórt ugyan 23 pontot, de a végére ő is elfogyott, ő sem tudott már segíteni. A legnagyobb baj a csapatszinten 20 százalék alatti triplázás, ami tőlük elfogadhatatlan – emellett a lepattanózást is simán elvesztették és gyorsindításokból is nagyon kikaptak, így nehéz lett volna nyerni. Elsőre nem tudták lezárni a párharcot és bár az első negyedre, vagy az első félidőre építhetnek, de a hibáikat ki kell javítani, hogy legközelebb elvégezzék a feladatot.

A Celtics legjobb dobói: Tatum 31/9, Brown 28/12, Theis 15, Walker 15/9
A Heat legjobb dobói: Dragic 23/3, Robinson 20/9, Butler 17

A párharc állása: 3–2 a Heat javára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik