Továbbra is jól megy a lesajnált Torontónak

2010.10.16. 09:59
null
Phil Kesselt (jobbra) nem tudták tartani a Rangers védői (fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján a Toronto Maple Leafs Phil Kessel góljával hosszabbításban győzte le a New York Rangerst, így négy mérkőzés után továbbra is hibátlan az alapszakaszban. A Pittsburgh Penguins szintén ráadásban nyert a másik New York-i csapat, az Islanders ellen.

 

Ahhoz képest, hogy a Torontót a legtöbb szakértő már a szezon előtt lesajnálta, és előrejelzésében a playoffon kívülre jósolta, a Maple Leafs meglehetősen jól rajtolt az NHL 2010–2011-es alapszakaszában.

A New York Rangers elleni a negyedik mérkőzésük volt a kanadaiaknak, egyben a negyedik sikerük. No, nem mintha ebből messzemenő következtetéseket lehetne levonni – hiszen mégiscsak hátravan még legalább 78 fellépése az alakulatnak –, de nehezen lehet csak szerencséről beszélni abban az esetben, ha egy csapat a Montreal és az Ottawa elleni derbijét követően a Pittsburgh, majd a Rangers ellen is idegenben szerzi meg a győzelmet.

Clarke MacArthur a negyedik találkozóján is betalált, míg a kétgólos Phil Kessel valódi vezér módjára a hosszabbításban döntötte el övéi számára a két pont sorsát, így nem került sokba, hogy a harmadik harmadban kétszer is „hagyták” gólt lőni Brian Boyle-t. A kanadaiak tizenhét éve nem kezdték ilyen jól az idényt.

A Pittsburgh Alex Goligoski ráadásban ütött góljával javított a legutóbbi veresége után a másik New York-i csapat, az Islanders ellen. A címvédő Chicago a kétgólos Patrick Sharp vezetésével intézte el 5–2-re a Columbust, míg a Colorado a remekül védő, 41 lövést hárító Craig Anderson teljesítményének köszönhetően újabb győzelmet könyvelhetett el.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 9. JÁTÉKNAP
Buffalo Sabres–Montreal Canadiens   1–2 
Anaheim Ducks–Atlanta Thrashers  4–5 – szétlövés után
Los Angeles Kings–Vancouver Canucks  4–1
New Jersey Devils–Colorado Avalanche  2–3 
New York Rangers–Toronto Maple Leafs  3–4 – hosszabbítás után
Pittsburgh Penguins–New York Islanders  3–2 – hosszabbítás után 
Columbus Blue Jackets–Chicago Blackhawks  2–5 

 

Legfrissebb hírek

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
Tegnap, 14:38

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2026.06.29. 14:51

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29
Ezek is érdekelhetik