Texasi rangadó és Thunder-Grizzlies lesz a playoff első körében

Adorján István, Gobodics Tamás, Hegedűs Róbert (kezdo5.hu)Adorján István, Gobodics Tamás, Hegedűs Róbert (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2014.04.17. 09:54
null
Az indianai Chris Copeland (22) dobásra készül az orlandói Kyle O’Quinn mellett (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnalban zárta az alapszakaszt, mind a 30 gárda pályára lépett – jó néhányuk persze tét hiányában már nem vette túl komolyan a meccset. Ám ahol tét volt, ott volt izgalom is: a Memphis a hektikus szezon végére csak elérte az 50 győzelmet, a Dallas ellen hosszabbításban győzött, így elkerülte az első kiemelt Spurst, és a tavalyi rájátszásban legyőzött Thunderrel kezd – a Mavericks viszont így elég rosszul járt. A Bulls is hosszabbításban kapott ki Charlotte-ban, ami azt jelenti, hogy nem előzte meg keleten a Raptorst, és az utolsó pillanatban a Nets elé kerülő Wizardsszal játszik majd – vagyis nem biztos, hogy végül rosszabbul jár.

 

Charlotte Bobcats–Chicago Bulls 91–86 hosszabbítás után

Al Jefferson megsérült. Az első félidőben jártunk, amikor a center a bal térdéhez kapott, és elhagyta a parkettet. Később visszatért, de pontokkal nem tudta segíteni csapatát, viszont így is egy tízpontos, 18 lepattanós, kétblokkos teljesítményt rakott le az asztalra. Az orvosok ma vizsgálják meg.

Walker volt a mérleg nyelve. A hátvéd ugyan kihagyta a győzelmet jelentő kosarat a rendes játékidő végén, de a hosszabbítás az ő négy pontjával kezdődött, itt pedig el is dőlt a találkozó. 22 ponttal, hét lepattanóval és nyolc gólpasszal zárt, de rajta kívül is még négyen érték el a tíz pontot.

Charlotte–Miami, Chicago–Washington. A Bulls ezzel a vereséggel elkerülte a Miami ágát, helyette, ha megveri a Washingtont, az Indiana lesz az ellenfele. A Charlotte egy egészséges Jeffersonnal okozhat kellemetlen perceket a Heat számára.

A Bobcats legjobb dobói: Walker 22, Douglas-Roberts 13/6, Henderson 11
A Bulls legjobb dobói: Augustin 17/9, Noah 14, Boozer 14

Orlando Magic–Indiana Pacers 86–101

A második vonal hatásosabb. Egy héten belül a második meccsét nyerte meg a Pacers a kezdői nélkül, bár ezúttal Hill és Hibbert is játszott nagyjából negyed órát. Copeland és Rasual Butler vitték a prímet, előbbi öt triplával, utóbbi 8/13-as mezőnymutatóval jutott el 19 pontig, de Evan Turner is nagyon hasznosan játszott. Az Orlando sem erőltette a dolgot, Afflalo csupán hat, Oladipo pedig csak 17 percet töltött a pályán.

A PLAYOFF ELSŐ KÖRÉNEK PÁROSÍTÁSA

KELET
Indiana–Atlanta
Chicago–Washington
Miami–Charlotte
Toronto–Brooklyn

NYUGAT
San Antonio–Dallas
Houston–Portland
Oklahoma City–Memphis
LA Clippers–Golden State

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak. Az elöl álló csapat kezd otthon (a pályaválasztási séma: 2-2-1-1-1)

Nelson megköszönte. Jameer Nelsont állva tapsolta a hazai közönség, mivel valószínűleg ez volt az utolsó meccse Magicként (pontosabban lett volna, mivel sérülés miatt nem játszott). Nelson a csapat örökranglistáján első a gólpasszokban és második a lejátszott meccseket nézve.

Jöhet az Atlanta, majd egy rangadó. Első kiemeltként a Hawks lesz az Indiana ellenfele, ha rajta túljut, a Washington–Chicago párharc győztesét kapja.

A Magic legjobb dobói: Harkless 14, Moore 13, Lamb 11/9
A Pacers legjobb dobói: Butler 19/6, Copeland 19/15, Turner 14/3

Miami Heat–Philadelphia 76ers 87–100

Pozitívan zárt a Sixers. Borzalmas szezonját végül a címvédő elleni győzelemmel fejezte be, ráadásul a Miami ellen idén háromból kettőt is meg tudott nyerni. Ezúttal Thaddeus Young remekelt, 20 ponttal és kilenc lepattanóval járult hozzá a sikerhez, de (annak ellenére, hogy a dobás nem ment neki) hasznos volt Carter-Williams is.

Próbált pihenni a Heat. James, Bosh, Andersen és Chalmers is kihagyta a találkozót, Wade viszont 23 perc alatt 16 pontot szerzett – ennek ellenére nem látszott egészségesnek. Battier és Haslem hasznosan játszott, visszatért Oden, de megsérült Beasley, nem tiszta még a rotáció. A Bobcats ellen kezdi a Heat a rájátszást, de elkerülte a Chicagót, ha továbbjut, a Toronto–Brooklyn párharc győztese lesz az ellenfele.

A Heat legjobb dobói: Wade 16, Douglas 13/3, Allen 11/3
A 76ers legjobb dobói: Young 20, Carter-Williams 12/9, Davies 11/3

Memphis Grizzlies–Dallas Mavericks 106–105, hosszabbítás után

Playoffhangulat volt. A hetedik helyről döntött a találkozó, ennek megfelelően magas színvonalú kosárlabdát játszottak a felek. 93–90-es hazai vezetésnél Ellis kapta a labdát, és egy triplával egyenlített a rendes játékidő végén, így jöhetett a hosszabbítás. Itt sem maradtak el az izgalmak, Nowitzki hármasával az utolsó percben hárommal a Dallas vezetett – de előbb Tony Allen visszatett egy támadólepattanót, majd Ellis rossz dobása után Conleyt 1.1 mp-nél faultolták, és bedobta mindkét büntetőjét. Vezetett a Memphis, de Ellisnek volt még egy kísérlete – elrontotta az üres tempót.

A palánk alatt volt a legnagyobb harc. Randolph 27 pontos, 14 lepattanós dupla duplája mellé Gasolnak egy pattanó és egy assziszt hiányzott a tripla duplához – a túloldalon viszont Nowitzki 30 pontot szerzett (igaz, ennek jó részét kintről) és kiosztott négy blokkot is. Így a Memphis az OKC-vel, a Dallas pedig a Spursszel csap össze az első körben.

A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 27, Conley 22/3, 19
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 30/9, Ellis 18/6, Harris-Wright 10-10

Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 103–111

Takarékos üzemmódban is győzelem. A Hawksnál nagyon vigyázták a húzóemberekre. Teague, Korver és Carroll perceit limitálták, Millsap pedig végigülte a találkozót. A gyengébb kezdés után úgy húzta be a találkozót a rájátszásra készülő Hawks, hogy 30:43 arányban elbukta a lepattanócsatát, de hat játékosa, köztük a precízen játszó Muscala (6/8 mezőny, négy lepattanó, három gólpassz, két blokk) lépte át a tízpontos határt.

Nem jött össze a szép befejezés. Hiába kezdett 39 pontos első negyeddel a hazai gárda és dobott mezőnyből az első félidőben 63%-os pontossággal, az Atlanta sem maradt le saját 60%-ával. A folytatásban már csak 40 pont érkezett a Knight (12/18 mezőnyből, hét lepattanó, négy gólpassz) által húzott hazaiaktól, így elmaradt a siker. 15–67-es mérleggel az utolsó helyen zárták az évadot – viszont új tulajdonosuk lesz jövőre.

A Bucks legjobb dobói: Knight 31/9, Henson 19, Middleton 16/6
A Hawks legjobb dobói: Scott 17/3, Muscala 15, Martin 14/6

Minnesota Timberwolves–Utah Jazz 130–136 – kétszeri hosszabbítás után

Dübörgő fiatalok. A szép jövő előtt álló Burke produktív estével (10/21 mezőnyből, hét lepattanó, kilenc gólpassz) vezette sikerre a Jazz együttesét. Rudy Gobert alig 14 perc alatt homorított szépet (nyolc pont, kilenc lepattanó). Rajtuk kívül még a dupla duplát teljesítő Hayward, Favors, Evans triót kell kiemelni.

Keserű ünnep. Ebben a szezonban sem sikerült az 50%-os mérleg elérése a T’wolvesnak. A rájátszásról való lemaradás után újabb csalódás érte a csapatot. Pedig Kevin Love lett az NBA történetének első játékosa, aki egy szezonon belül legalább 2000 pontot, 900 lepattanót, valamint 100 hárompontost jegyzett.

Hibák nyújtották a mérkőzést. A rendes játékidő végén majdnem egy perc, az első hosszabbításnál több mint 40 másodperc telt el pont nélkül. Ritka módon hiába vártak a szurkolók a meccsnyerő dobásokra.

A Timberwolves legjobb dobói: Martin 36/9, Love 19/3, Rubio 14/3
A Jazz legjobb dobói: Burke 32/6, Hayward 23, Favors 21


New Orleans Pelicans–Houston Rockets 105–100

Pihentetett a Rockets. A houstoniaknál Harden, Lin, Parsons és Asik sem játszott, Dwight Howard sem törte össze magát – a vendégeknek mindegy volt ez a meccs, mert a nyugati 4. hely már biztossá vált. Troy Danielst érdemes kiemelni, az újonc hátvéd eddigi pályafutása során 20 pontot szerzett az NBA-ben – ma 22-ig, közte hat tripláig jutott.

Tyreke Evans vezér volt. Huszonöt pontja mellett tíz gólpasszt is kiosztott a Pelicans hátvédje, de Austin Rivers (18 pont, nyolc gólpassz, három labdaszerzés) is kiválóan játszott, ennek köszönhetően az alapszakasz előtt a playoffért harcolók közé sorolt, de utána a sorozatos sérülések miatt erre esélytelenné váló New Orleans szép hazai sikerrel zárta az idényt. Brian Roberts annak örülhetett, hogy elérte a 125 bedobott büntetőt – így felkerülhetett az év végi rangsorba, és a liga legjobb büntetőzője lett (94%-kal).

A Pelicans legjobb dobói: Evans 25/3, Rivers 18/6, Morrow 15/3
A Rockets legjobb dobói: Daniels 22/18, Jones 17, Hamilton 14/12, Beverley 14/6

Oklahoma City Thunder–Detroit Pistons 112–111

Végig szenvedett, de nyert a Thunder. A biztos nyugati 2. helyhez győzniük kellett Durantéknek, ám védekezésben nem volt faktor az OKC, a Detroit három negyed után nyolcpontos előnyben volt. A végjátékra aztán összekapták magukat a hazaiak, Durant a végén előbb egy zsákolással megfordította az állást, majd védekezésben feldobást harcolt ki, ami után a Pistonsnak már nem maradt ideje – a Thunder húzóembere tehát nagyszerű játékkal zárta az alapszakaszt, csoda lenne, ha nem ő kapná meg az MVP-címet.

Kivették a fékeket a csapatból? Josh Smith és Rodney Stuckey sem játszott a Detroitban, az újonc Kentavious Caldwell-Pope viszont igen, és 30 pontos karriercsúccsal vezette a Pistonst – mellette pedig hárman (Drummond, Monroe, Singler) is elérték a 20 pontos határt. Brandon Jennings viszont (mint az egész szezonban) nagyon nem illett ebbe a képbe, az irányító rosszul dobott, és hét gólpasszára nyolc eladott labda jutott.

A Thunder legjobb dobói: Durant 42/3, Westbrook 22, Jackson 15/9
A Pistons legjobb dobói: Caldwell-Pope 30/15, Drummond, Monroe 22-22

San Antonio Spurs–Los Angeles Lakers 100–113

Popovichot nem érdekelte a csúcs. A 2005–2006-os idényben franchise-rekordot jelentő 63 meccset nyert a Spurs (aztán sehová sem jutott a playoffban…), ez meg lehetett volna most is – de Duncan és Belinelli át sem öltözött, a többieknél pedig csak az volt a szempont, hogy valamennyire játékban maradjanak. A harmadik negyedet a Lakers egy kicsit megnyomta, ennyi pont elég volt a Spurs vezetőedzőjének, hogy minden fontosabb játékosát lekapja a pályáról a negyedik játékrészben.

Szépen búcsúztak el egymástól a társak. Kilenc játékosból nyolcan értek el legalább tíz pontot a vendégeknél, jól járt a labda – ám valószínű, hogy minden idők egyik leggyengébb Lakerséből elég kevesen lesznek itt a következő szezonban, kezdve a vezetőedzővel, Mike D’Antonival. A szezont két szép, de teljesen haszontalan győzelemmel zárta a LAL.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 14/6, Daye 13/3, Splitter, Joseph, Parker 12-12
A Lakers legjobb dobói: Hill 18, Young 16/6, Marshall 15/12

Boston Celtics–Washington Wizards 102–118

A Celtics nem bízta a véletlenre. Rondo, Humphries és Sullinger sem lépett pályára az idényzárón, a Wizards már az első negyed után 14 ponttal vezetett. A hazai nézők a tavalyi bostoni maratonin elkövetett terrortámadás túlélőinek tapsolhattak, más örömük nem nagyon volt – viszont abban reménykedhetnek, hogy az idei vesszőfutás (és a szezonvégi 13 meccsből 11 vereség) két hónap múlva egy új fiatal sztárt hoz Bostonba.

A Wizards a Bullst kapta. Az utolsó pillanatban lépett fel a keleti 5. pozícióba a fővárosi csapat, és a Chicagóval meccsel a playoff első körében. A vendégek 2008 után készülhetnek újra a rájátszásra, és végre John Wall is megízlelheti a playoff örömét. A 2010-es év 1/1-ese annak is örülhet, hogy pályafutása során először semmilyen súlyos egészségügyi gondja nem akadt, és mind a 82 alapszakaszmeccsen kezdhetett.

A Celtics legjobb dobói: Olynyk 24, Green 20/6, Bradley 18/9.
A Wizards legjobb dobói: Beal 27/9, Booker 20, Wall 15/3, Gortat 15.

Cleveland Cavaliers–Brooklyn Nets 114–85

Leadta a meccset a Nets. Nem vette túl komolyan a rájátszásra hangolódó gárda a back to back mérkőzést. Mindössze hét játékos lépett pályára náluk, az aktív rotációból pedig hat ember hiányzott. Ennek ellenére a félidőben még csak kétpontos hátrányban volt a Nets, a fordulás után döntötte el a Cavs a meccset.

Átalakulás előtt. A mozgalmas nyár előtt álló Cleveland a harmadik negyedben robbantott, s húzta be a találkozót, így győzelemmel búcsúzott egy újabb felejthető szezontól. Sorozatban negyedik alkalommal nem jutott be a rájátszásba, LeBron James távozása óta 97 győzelmet és 215 vereséget jegyzett.

A Cavaliers legjobb dobói: Zeller 22, Waiters 19/6, Irving 15
A Nets legjobb dobói: Thornton 20/12, Blatche 20/3, Gutiérrez 13/6

New York Knicks–Toronto Raptors 95–92

Szép szezonzárás. Sorozatban négy mérkőzést nyert meg a Knicks az évad végén, javarészt Carmelo Anthony nélkül, ezúttal a második negyedbeli 21 pontos hátrányból jött vissza. A győzelmet kissé árnyalja, hogy miután kiderült, a Bulls kikapott és ezzel biztossá vált 3. kiemelése, a Toronto alaposan behúzta a féket, minden fontos játékosát lekapta a pályáról. Ha lett volna tét, aligha sikerült volna a Knicksnek a győzelem.

Jó formában, egészségesen fut neki a playoffnak a Raptors. Utolsó nyolc alapszakaszmeccséből hatot megnyert a Toronto, és a zárótalálkozót is behúzta volna, ha fontos, így önbizalommal telve (és pályaelőnnyel) várhatja a Brooklyn Nets elleni első körös csatát.

A Knicks legjobb dobói: Smith 30/6, Hardaway Jr. 18/9, Murry 15/6
A Raptors legjobb dobói: Lowry 22/9, Vásquez 13/9, De Colo 12/6

Portland Trail Blazers–Los Angeles Clippers 110–104

Békés játszadozás. Az egyik oldalon Griffin eltiltás, Paul és Redick pihentetés miatt nem játszott, a Portlandben LaMarcus Aldridge nem öltözött át. A többi portlandi húzóember ott volt a pályán – kerek 12 percet kapott Lillard, Batum és Matthews. Persze még így is többet játszottak, mint DeAndre Jordan, akit másfél perc után lecserélt Doc Rivers. Willy Barton volt végül a hős, vezetésével újabb győzelemmel örvendeztette meg a nézőket a Trail Blazers.

Ez a két csapat valószínűleg az idén már nem találkozik. Különböző ágra kerültek a gárdák, az 5. Blazers Houstonban kezdi meg a playoffot, a Thunder győzelmével végül 3. helyre befutó Clippers pedig a Golden State Warriorst fogadja a szombat-vasárnap kezdődő rájátszásban.

A Trail Blazers legjobb dobói: Barton 23/9, Lopez 15, McCollum, Claver 12/3-12/3
A Clippers legjobb dobói: Crawford 34/9, Barnes 19/6, Collison 19

Sacramento Kings–Phoenix Suns 99–104

Dragics pihent, a cserepad szárnyalt. A hátvéd a bokájával szenvedett az utóbbi időben, nem erőltette ma Hornacek, ellenállhatatlan volt viszont az újonc Archie Goodwin, aki 29 pontos karriercsúcsot dobott 11/13-as mezőnymutatóval, ráadásul ebből 12-t a záró negyedben ért el. A meccs itt dőlt el, ezt 33–25-re hozták a vendégek. Goodwin mellett a Morris testvérek is remekeltek, Markieff 15, Marcus 22 pontot szerzett (ebből tízet az utolsó negyedben), és mindhárman csereként beállva tették ezt.

A Kingsnél is bizonyított az újonc. Ben McLemore-tól többet vártak a szezon előtt, az utolsó meccsen bőven felülírta az eddigi 18 pontos karriercsúcsát, és 31-ig jutott. A hátvéd mindössze 37%-kal dobott ebben a szezonban, ha ezen tud javítani, még beválthatja a hozzá fűzött reményeket.

A Suns sajnálhatja. Dragicsék gárdája a 2008-as GSW után a második csapat, amelyik 48 győzelemmel sem jut be a playoffba, mióta azt 16 együttes vívja.

A Kings legjobb dobói: McLemore 31/9, Outlaw 15/3, McCallum 13
A Suns legjobb dobói: Goodwin 29/3, Marc. Morris 22/6, Mark. Morris 15

Denver Nuggets–Golden State Warriors 112–116

A Nuggets nagyon akart. Szépen szerették volna lezárni a szezont a hazaiak, ám hiába dolgoztak le kétszer is nagy hátrányt, nem sikerült. A harmadik negyed közepén öt pontra feljöttek, de ekkor Aaron Brooks dupla technikaival kiállíttatta magát. A Warriors ekkor elhúzott, de újra sikerült utolérniük ellenfelüket, a végjátékban viszont nagyon hiányzott Brooks, aki hosszú ideje a Denver egyetlen egészséges irányítója.

Apró fricska a végére. Néhány napja a Nuggets idegenben kellemetlenkedett a Warriorsnak, amelynek így kicsit több energiát kellett belefektetnie a 6. helybe – most viszont visszaadta a kölcsönt. Curry, Iguodala és Lee sem játszott, ott volt viszont Jordan Crawford, aki karriercsúcsot jelentő 41 pontot szórt be, valamint az idén nem jó szezont futó Harrison Barnes, aki 30-at. Félidőben 14-gyel vezetett a Warriors, utána viszont kellett volna egy Curry, mert a Nuggets nem adta olcsón a bőrét – végül csak meglett az idei 51. győzelem, ami azt jelenti, hogy 1992 óta a legjobb mérleggel zár.

A Nuggets legjobb dobói: Foye 32/9, Randolph 19/6, Faried 15
A Warriors legjobb dobói: Crawford 41/6, Barnes 30/9, Speights 11

NBA
ALAPSZAKASZ

Charlotte Bobcats
–Chicago Bulls 91–86 – hosszabbítás után
Orlando Magic–Indiana Pacers 86–101
Boston Celtics–Washington Wizards 102–118
Cleveland Cavaliers–Brooklyn Nets 114–85
Memphis Grizzlies
–Dallas Mavericks 106–105 – hosszabbítás után
Miami Heat–Philadelphia 76ers 87–100
Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 103–111
Minnesota Timberwolves–Utah Jazz 130–136 – kétszeri hosszabbítás után
New Orleans Pelicans
–Houston Rockets 105–100
New York Knicks
–Toronto Raptors 95–92
Oklahoma City Thunder
–Detroit Pistons 112–111
San Antonio Spurs–Los Angeles Lakers 100–113
Denver Nuggets–Golden State Warriors 112–116
Portland Trailblazers
–Los Angeles Clippers 110–104
Sacramento Kings–Phoenix Suns 99–104

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik