Tartalékosan is szétdobta a Houstont a parádézó Denver

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.02.02. 08:56
null
Nagy győzelmet aratott a Denver Nuggets (twitter.com/nuggets)
A két kezdő hátvédje nélkül is szenzációs támadójátékot mutatott be a Nuggets a Houston elleni rangadón az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, James Hardenék nem tudták tartani a lépést ellenfelükkel. A Thunder parádézott Miamiban, a Boston nem hibázott New Yorkban, a Hornets a hajrában nyomta le a Memphist, a Jazz pedig a második félidőben nőtt az Atlanta fölé.

 

Charlotte Hornets–Memphis Grizzlies 100–92

Ha nem is könnyen, de hozta a Charlotte. Eléggé meg kellett szenvednie ezért a győzelemért a hazai csapatnak, az első negyedben meglehetősenbelealudt a meccsbe a társaság, majd mire felébredt, már tíz pont feletti hátrányból kellett felszívnia magát a kőkemény memphisi védekezéssel szemben. A nagyszünetig sikerült kiegyenlíteniük, de támadásban nem igazán találták a ritmust, a harmadik negyedben megint kisebb hátrányba kerültek és a záró etapban is végig üldözték ellenfelüket annak ellenére, hogy Kemba Walker (23 pont, 4/9 tripla) mellé Malik Monk (20 pontjából 14-et dobott ekkor) is felnőtt. Az áttörés aztán a végjátékban érkezett meg, három perccel a vége előtt Marvin Williams triplájával egyenlítettek, majd a következő támadásból szintén ő emelt be még egy hármast, hogy aztán a nagyot védekező Bismack Biyombo egymás után két blokkot is kiosszon, közte pedig értékesítsen egy büntetőt. A Hornets itt nagyon hosszú idő után került újra előnybe, méghozzá a lehető legjobbkor, futott egy 11–0-t, a Grizzlies pedig ettől teljesen összeomlott – az utolsó fél percet már büntetőkkel „kimozogták” a hazaiak, úgyhogy összességében 30–19-re nyert negyedik negyeddel, parádés hajrával, a kiegészítők clutch játékaival arattak fontos győzelmet.

Tartalékosan is partiban volt a Grizzlies. Mike Conleynem lépett pályára a vendégeknél, de hiányzott a kezdőből Jackson Jr., Anderson, a padról pedig Temple és Casspi is, míg Marc Gasol a második negyed hajrájáig nem talált a gyűrűbe – ezek alapján egy sima vereséget jósolhatnánk a gárdának, de a kiegészítők előlépésével így is nagyrészt ők jártak előrébb. A végjátékban azonban elfogyott körülöttük a levegő,hiába kontrollálták az eseményeket nagyjából 45 percig, éppen akkor estek szét, amikor a legjobb formájukat kellett volna hozni - nem tudták elkerülni az újabb vereséget, így karácsony óta 2–17-re állnak és jelenleg a liga hatodik legrosszabb mérlegével "büszkélkedhetnek".

A Hornets legjobb dobói:Walker 23/12, Monk 20/12, Williams 16/9
A Grizzlies legjobb dobói:Mack 19/9, Holiday 15/6, Rabb 15

New York Knicks–Boston Celtics 99–113

Kipipált kötelező. Csak annyit adott ki magából ezen a mérkőzésen a Celtics, amennyire szüksége volt a győzelemhez, ennek megfelelően nem is zárta le a küzdelmet egészen a negyedik negyedig, csak néhány ponttal vezetett Brad Stevens alakulata. Ennek ellenére harminc perc felett csak Kyrie Irving (23 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz) játszott, elég sűrű volt a rotáció, de a szorosabb állás ellenére igazi veszélyben nem volt a bostoni siker – a második negyedben megvolt a közte tíz, a harmadikban volt ennél több is és amikor a Knicks közelített, mindig felpörgette egy kicsit a ritmust a vendégcsapat. Összességében nagyobb erőfeszítés nélkül hozta a kötelező sikert a gárda és ezzel megelőzte a tabellán a Pacerst, egyúttal feljött a keleti negyedik helyre.

Irvingért kiáltottak New Yorkban. A Porzingis-csere miatt még önmagukhoz képest is nagyon tartalékosan (Dotson-Allen hátvédpárral, stb.) álltak ki a hazaiak, meg egyébként is 3–24-es december-januárt produkáltak és zsinórban 12. vereségüket gyűjtötték be, úgyhogy nagy reményeik a nézőknek sem voltak ezen az estén. Jobb híján elkezdték skandálni, hogy „Kyrie-t akarjuk”, utalva arra, hogy bőven lesz sapka alatti helyük nyáron, Irving pedig egyáltalán nem kötelezte el magát a Boston mellett – az irányító viszont a nézők reakciójáról azt mondta, hogy ez jelenleg figyelemelterelés, semmi több, különösebben nem örült neki. Pedig ennyit igazán meghagyhatna a Knicks-szurkolóknak...

A Knicks legjobb dobói:Dotson 22/12, Knox 21/6, Hezonja 10
A Celtics legjobb dobói:Irving 23/6, Morris 18/12, Horford 14, Hayward 14/6

Miami Heat–Oklahoma City Thunder 102–118

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Miamin is végigsöpört a Thunder. A vendégek újabb parádés mérkőzést játszottak és nem nagyon adtak esélyt soros ellenfelüknek, hiszen a hét ponttal megnyert első negyed után a másodikban még rátettek egy lapáttal és a nagyszünetben már 19 egységgel vezettek – messze a Heat fölé nőttek és nagyon simán húzták be zsinórban hetedik győzelmüket. Egyénileg megint többeket is ki kell emelnünk, Paul George ugyanis továbbra is félelmetes formában van, most 43 pontig jutott, közte karriercsúcsot és franchise-rekordot jelentő 10/16 triplával (7 lepattanó, 5 gólpassz), Russell Westbrook sorozatban ötödször is tripla-duplázott (14 pont, 12 lepattanó, 14 gólpassz), a padról pedig Dennis Schröder hozott nagyon komoly extrát (29 perc, 28 pont, 11/13 mezőnyből), úgyhogy nagyjából minden a helyén volt náluk. Az első negyedben George dobott egymaga 16-ot, míg Westbrook kiosztott 8 gólpasszt,a másodikban Schröder dobott 24-et 9/9-es mezőnymutatóval, nem lehetett őket megállítani – arobogó Thunder-expressz most viszont komoly rangadóra készülhet, de bombaformában érkezik meg Bostonba.

Nem tudott hozzászólni a Heat. Erik Spoelstra szerint Paul George-ra egyszerűen nem tudtak mit lépni, több embert is kipróbált rajta, megpróbálták becsapdázni, előhúzták a zónavédekezést, de semmi sem működött, ráadásul Westbrook és Schröder személyében a segítsége is megvolt – azt azért hozzátette a Miami trénere, hogy amit George csinált, az a szezon egyik leglenyűgözőbb teljesítménye volt, úgyhogy nem tudtak mit tenni. Kelly Olynyk azért beszórt 21 pontot a kispadról beszállva, de apróságoknak sem nagyon örülhettek ezen az estén, újabb hazai vereséget könyvelhettek el, csak 11–15-re állnak ebben a csarnokban és visszaestek a Charlotte mögé, a keleti nyolcadik helyre, két meccsel megelőzve a Detroitot.

A Heat legjobb dobói:Olynyk 21/12, Richardson 18/6, Whiteside 12
A Thunder legjobb dobói:George 43/30, Schröder 28/12, Westbrook 14

Utah Jazz–Atlanta Hawks 128–112

A második félidő már a Jazzé volt. Az első két negyedben fordulatos meccset játszottak a felek, hol egyik, hol másik csapat produkált futást és lépett meg kicsit, a Hawks például vezetett 11 ponttal is, mielőtt visszakapaszkodtak a hazaiak. A fordulás után azonban feljebb kapcsolt Quin Snyder alakulata, az első nyolc percet 23–9-re nyerte, az itt bemutatott védekezés pedig elég volt ahhoz, hogy kézbe vegye, majd gond nélkül lehozza a mérkőzést - a második félidőt összesen 18 ponttal nyerte az együttes és az említett futás után csak egyszer engedte be tíz ponton belülre ellenfelét egy rövid időszak erejéig. Egyénileg Rudy Gobert (25 pont, 13 lepattanó) teljesítményét kell leginkább kiemelni, nagyrészt neki köszönhetően 62–46-ra nyert a festékből a Utah, 51–40-re behúzta a lepattanózást és 22–11-re hozta a második esélyből szerzett pontok csatáját – ez mind döntő faktor volt, bár Ricky Rubio (22 pont, 11 gólpassz) és Joe Ingles (19 pont, 7/12 mezőnyből, 7 lepattanó, 5 gólpassz) is remekelt, összesen pedig heten jutottak náluk tíz pont fölé. Ezzel a győzelemmel utolérték a Houstont a nyugati hatodik-hetedik helyen és egyetlen meccsre vannak a Spurstől.

Young azért nagy meccset játszott. A papírformának számító vereség ellenére Trae Young teljesítményét érdemes kiemelni a vendégeknél, hiszen az újonc irányító 28 ponttal és 9 gólpasszal zárt, messze kiemelkedett a Hawksból és az első félidőben is az ő nagy játékai miatt tartotta a lépést a gárda. Ráadásul bebombázott 5/10 triplát is, úgyhogy már 84 bedobott hármasnál tart a szezonban, ezzel pedig megdöntötte az Atlanta újoncrekordját – egyre jobb teljesítményt nyújt az utóbbi időben, az elmúlt tíz meccsén már 20.6 pontot, 4 lepattanót és 7.6 gólpasszt átlagol, a legutóbbi négy összecsapáson pedig mindig 20 pont fölé jutott és mindig kiosztott legalább 8 gólpasszt.

A Jazz legjobb dobói:Gobert 25, Rubio 22/6, Ingles 19/9
A Hawks legjobb dobói:Young 28/15, Collins 19, Dedmon 15/9

Denver Nuggets–Houston Rockets 136–122

Pótolta hiányzó hátvédpárját a Denver. Jamal Murray és Gary Harris sem tudott pályára lépni a hazaiaknál, a pótlásuk azonban több mint jól sikerült ezen az estén: Malik Beasley 35 pontos karriercsúcsot szállított 12/17 jó dobással, míg a padról Torrey Craig szórt be 22 pontot 8/11-es mezőnymutatóval. Ez a két parádés teljesítmény már éppen elég volt Nikola Jokics újabb MVP-performansza (31 pont, 12/15 mezőnyből, 13 lepattanó, 9 gólpassza) mellé ahhoz, hogy megnyerjenek egy ilyen dobópárbajt, a 43–35-re elvesztett első negyed után 48–28-ra nyerték a másodikat, a nagyszünet után pedig már végig kézben tartották az eseményeket, folyamatosan hozták a kosarakat és a két hátvédjük nélkül is nagyobb tűzerő volt bennük hazai pályán, mint a Houstonban. Összességében kiváló meccset játszottak és újabb fontos győzelmet arattak, úgyhogy zsinórban ötödik sikerükkel megint utolérték Nyugat élén a Warriorst, következőleg Minnesotában kell bizonyítaniuk.

Védekezni sem ártana. A vendégek is becsülettel dolgoztak támadásban, most James Harden (30 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz, 7/14 tripla) sem vállalta túl magát, felnőtt mellé Chris Paul (20 pont, 6 gólpassz, 29 perc), de jól játszott Faried (23 pont, 9/13 mezőnyből) és Gordon (17 pont, 6/9 mezőnyből) is – viszont érdemes kiemelni, hogy Hardennel -24-ben, nélküle +10-ben volt most a gárda és például Gerald Green 25 perce alatt +2-t hozott a társaság. Az alapcsapat egyszerűen képtelen volt védekezni, a második negyedben úgy kaptak 48 pontot, hogy a Denver 80 százalékkal dobott, pedig a túloldalon azért voltak hiányzók a fő playmakerek nélkül – az, hogy Mike Malone szerint Harden ellen nem lehet jó védekezést kitalálni, az rendben van, de az, hogy Beasley-ék ellen sem tudtak D'Antoniék, az már nincs. A texasiak a második félidőben végig rohantak az eredmény után, de különösebb nyomás alá nem tudták helyezni ellenfelüket és sorozatban másodszor is kikaptak, úgyhogy az elmúlt tíz meccsen 50 százalékot hoztak és ezt az idegenbeli túrájukat sem kezdték jól.

A Nuggets legjobb dobói:Beasley 35/15, Jokics 31/3, Craig 22/3
A Rockets legjobb dobói:Harden 30/21, Faried 23, Paul 20/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik