Super Bowl: „Legyőzni a döntőben Bradyéket? A torkukra kell lépni!”

Vágólapra másolva!
2018.02.02. 11:35
null
Terrell Owens törött lábbal is remekelt 13 évvel ezelőtt – ez is kevés volt (Fotó: AFP)
Már csak egy meccs van hátra a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2017-es idényéből, s a 2004-es szezonhoz hasonlóan a New England Patriots és a Philadelphia Eagles néz egymással farkasszemet. A Sasok akkori játékosa, Terrell Owens is megszólalt az 52. Super Bowl kapcsán, elmondta, szerinte mivel nyerhet korábbi csapata Tom Bradyék ellen.

 


MINDEN AZ 52. SUPER BOWL FELVEZETÉSÉRŐL EGY HELYEN!

Akik esetleg nem ismernék, Terrell Owens 15934 elkapott yardjával minden idők második legeredményesebb elkapójának számít a liga történetében – bár Larry Fitzgerald (15545) egy újabb szezonnal minden bizonnyal leszorítaná őt a harmadik helyre.

A karrierjének első nyolc évét San Franciscóban töltő klasszis a 2004-es idényben szerződött Philadelphiába, ahol rögtön az első évében Super Bowlt játszhatott. No mondjuk az is megérne egy misét, hogy december 19-én súlyos bokaficamot és szárkapocscsonttörést okozott neki a dallasi Roy Williams, ehhez képes a februári döntőre beöltözött, majd kilenc elkapással és 122 yarddal segítette a Sasokat, de a New England legyőzéséhez ő is kevés volt.

Owens ugyanakkor egyre több nézeteltérésbe keveredett a klubbal, és bár a következő szezonban az első hét meccsen 763 yarddal és hat touchdownnal állt, az együttes az újabb balhéja után négy találkozóra eltiltotta, és már nem lépett pályára ezt követően az idényben – ő pedig elbocsátása után a rivális Dallas Cowboyshoz igazolt. A TMZ az idei Super Bowl előtt megkérdezte tőle, milyen tanácsa van a Sasok számára.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az 52. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Soha ne gondoljátok azt, hogy már legyőztétek őket, »rá kell taposnotok a torkukra« – utalt arra, hogy egy pillanatig sem kényelmesedhetnek el a philadelphiaiak, mert azt az ellenfél könyörtelenül megtorolná: „gyilkos” mentalitással kell kimenniük a pályára, vagy őket „ölik meg”. – Nincs holnap, mindent egy lapra feltéve kell küzdeni.

A 39. Super Bowlon törött lábbal is küzdő Owens szavai lehet, hogy kicsit nyersnek tűnnek, de mondandója lényegét aligha lehet megkérdőjelezni – emlékezzünk csak a tavalyi fináléra, ahol a Falcons már 28–3-ra is vezetett a New England ellen, mégis Tom Bradyék örülhettek a végén...

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2018. 1. 6. – 1. 7.)
AFC
Jacksonville Jaguars (3.)–Buffalo Bills (6.)
10–3
Kansas City Chiefs (4.)–Tennessee Titans (5.) 21–22
NFC
Los Angeles Rams (3.)–Atlanta Falcons (6.) 13–26
New Orleans Saints (4.)–Carolina Panthers (5.) 31–26
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2018. 1. 13. – 1. 14.)
AFC
New England Patriots (1.)–Tennessee Titans (5.) 35–14
Pittsburgh Steelers (2.)–Jacksonville Jaguars (3.) 42–45
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Atlanta Falcons (6.) 15–10
Minnesota Vikings (2.)–New Orleans Saints (4.) 29–24
KONFERENCIADÖNTŐK (2018. 1. 21. – 1. 22.)
AFC
New England Patriots (1.)–Jacksonville Jaguars (3.) 24–20
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Minnesota Vikings (2.) 38–7
SUPER BOWL 52 (2018. 2. 5.)
New England Patriots (1.)–Philadelphia Eagles (1.) 0.30
*US Bank Stadium (Minneapolis, Minnesota)
A rájátszás összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport Tv.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik